szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Zátonyra futottak a bértárgyalások a Kapos Volán Zrt.-nél, ezért január 22-én sztrájkolnak a cég autóbuszvezetői - közölte Dobi István, a vállalat szakszervezeti vezetője a munkáltatóval folytatott hétfői tárgyalást követően.

A szakszervezet engedett korábbi 11 százalékos béremelési követeléséből, most 8 százalékról folyt az egyeztetés, amit a munkáltató nem fogadott el. A cégvezetés is elmozdult valamelyest a korábban ajánlott 5 százalékról, de ez meg sem közelíti a szakszervezetek által elfogadhatónak tartott mértéket - tette hozzá Dobi István.

Azt, hogy pontosan mennyit ajánlott a munkáltató, nem lehet tudni, ugyanis Dobi István elmondása szerint azt kérték a szakszervezettől, hogy ne hozza nyilvánosságra.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy január 17-én egy újabb tárgyalási forduló lesz. Amennyiben meg tudnak állapodni, készek elállni a munkabeszüntetéstől, ám ha nem, akkor 22-én és az azt követő két héten egy-egy napon hat, majd nyolc, illetve tíz órás sztrájkot tartanak.

A hétfői tárgyalásokon a béren kívüli juttatásokról sikerült egyezségre jutni. Eszerint a szakszervezet elfogadja a munkáltató által dolgozónként egy évre ajánlott 32 700 forintot.

MTI Karrier

A képzések résztvevőinek 43,3 százaléka jut munkához

A Munkaerőpiaci Alapból támogatott képzések résztvevőinek 43,3 százaléka jut munkához a képzést követő három hónapon belül - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal most közzétett követéses vizsgálatából.

hvg.hu Karrier

Állati szakmák: ki jár jól?

Kutyakozmetika? Rehabilitációs központ? Online áruház, ahonnan megrendelhető a legdivatosabb ebruha-kollekció? Amerikában hagyománya van a házi kedvencek kényeztetésének, nálunk viszont még arra is ferde szemmel néznek, aki új fazont nyírat az uszkárjának. Fiatalok beszélnek szakmájukról és szenvedélyükről: a kutyáról.

MTI Karrier

Távmunka-program 2010-ig: 12 milliárd forint a bérköltségre

A távmunka és a rugalmas foglalkoztatás mintegy 40 ezer ember számára biztosít munkalehetőséget, ezen túlmenően kezeli a legfontosabb munkaerő-piaci egyenlőtlenségeket - mondta Simon Gábor, az MSZP-frakció esélyegyenlőségi, foglalkoztatási és civil ügyek munkacsoportjának vezetője.

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Beperelték Nagy Ferót, mert a kutyája ráugrott valakire az utcán

Beperelték Nagy Ferót, mert a kutyája ráugrott valakire az utcán

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?