szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén ismét többletforráshoz juthatnak a közcélú munkák szervezésében élenjáró települések - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján közölt kormányrendelet- tervezetből.

A múlt évben országosan 15,12 milliárd forint állt rendelkezésre a közcélú munkákra, és a kiegyenlítéssel a többletigények 80 százalékát fedezte a több mint 1 milliárd forintos átcsoportosítás. Az idén is hasonló összegből finanszírozható a közcélú munka.

A korábbi évekhez hasonlóan a Munkaerőpiaci Alapból a közcélú munkákra biztosított éves keretet az egyes településeknél idén is az első féléves tényleges felhasználáshoz igazítják. Azoknál a településeknél, ahol az első félévben az időarányosnál kevesebbet használtak fel a közcélú munkára, csökkentik az éves keretet, az így megtakarított pénzből pedig azok az önkormányzatok nyerhetnek el többletforrást, ahol átlag feletti a közcélú foglalkoztatás. Így a rendelkezésre álló országos keret egészét felhasználhatják, több közcélú munkást foglalkoztathatnak az önkormányzatok.

A közcélú munka 2000 májusa óta kötelező azoknak, akik rendszeres szociális segélyben részesülnek, ez az intézmény váltotta fel a jövedelempótló támogatást. A jövedelempótló támogatást korábban azok vehették igénybe, akik már nem részesültek a munkanélküliek járadékában, s valamilyen segélyezésre volt szükségük. A jövedelempótló támogatás helyetti rendszeres szociális segélyt viszont már csak úgy kaphatták meg, ha előtte legalább egy hónapnyi közcélú munkára vállalkoztak. A jövedelempótló támogatásnál ez nem volt feltétel. A közcélú munka hasznos lehet az adott településeknek, mert általában közfeladatokra szervezik, ugyanakkor a munkanélküliek munkavállalási hajlandóságát is erősíti.

A lehetőséget kezdetben nem nagyon használták ki az önkormányzatok, az első évben az egész országban összesen 6 ezer közcélú foglalkoztatott volt. Néhány évet követően viszont már több mint százezer közcélú munkást foglalkoztattak. Egyes térségekben viszont a rendelkezésre álló keretet nem használták fel, máshol azonban kevésnek bizonyult a pénz. Ezért alkalmazzák 2003-tól a kiegyenlítő mechanizmust.

A rendszeres szociális segélyre és a közcélú munkára is a Munkaerőpiaci Alap biztosítja a pénzt. A keretet a központi költségvetésnek adja át az alap, az önkormányzatok normatív támogatásként jutnak hozzá a finanszírozáshoz. A másik, ugyancsak az önkormányzatok által szervezett közjellegű munka a közhasznú munka finanszírozása más, erre a keretet a Munkaerőpiaci Alap a regionális munkaügyi tanácsoknak elosztott decentralizált keretéből közvetlenül kaphatják meg. Régionként változó, hogy a helyi szokások alapján a decentralizált keretből milyen arányban juttatnak pénzt a közhasznú munkára.

Az önkormányzatok rész vesznek a Közmunka Tanács által irányított közmunkaprogramokban is. A Munkaerőpiaci Alap ennek finanszírozásában is részt vállal. A közcélú, a közhasznú és a közmunkaprogramok - a munkák jellegét tekintve - hasonlóak a településeken. Általában kommunális, köztisztasági, parkgondozási munkákról, a helyi középületek felújításáról van szó, vagy házi gondozást bíznak ezekre a személyekre.

A közcélú munka a rendszeres szociális segélyben részesülők, a közhasznú munka és a közmunka az álláskeresők foglalkoztatását szolgálja.

Karrier

Kényszerszabadság: négy óra munka

A nem tipikus foglalkoztatási formák, így a távmunka és a részmunkaidő ösztönzésével növelné az aktivitást a kormány. Ám e kényszerhelyzetek ritkán tartósak vagy biztonságosak.

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

A magyar Gulag utolsó túlélője a mai napig nem érti, hogy miért tartották fogva

A magyar Gulag utolsó túlélője a mai napig nem érti, hogy miért tartották fogva

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában