szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hivatalosan a fejlődő országok oktatási rendszerének javítására szolgáló francia programok valójában a francia egyetemeket segítik, és hasonló a helyzet a német és a japán támogatásokkal - mutatott rá az UNESCO.

Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Genfben kiadott éves jelentésében, amely a 2006. évi statisztikákon alapul, kimutatta, hogy a Franciaország által erre a célra fordított, 1,9 milliárd dollárnak (382 milliárd forint) megfelelő összeg alig 17 százaléka jutott a fejlődő országok alapfokú oktatásának, elemi iskoláinak támogatására.

Kevin Watkins, aki a jelentés kidolgozását vezette, elmondta, hogy a támogatás nagy része voltaképpen a felsőfokú oktatás fejlesztését célozza és ösztöndíjak formájában a francia egyetemekre jut vissza. A tényleges átutalások a francia oktatási minisztérium és a francia egyetemek között történnek, és csak nagyon kevés jut a fejlődő országokban dolgozó tanítóknak, vagy az ottani iskolák helyzetének, felszerelésének javítására.

Németország és Japán hasonló elveket követ segélyezési politikájában - mondta Kevin Watkins. Az UNESCO illetékese felszólította Nicolas Sarkozy elnököt, hogy kötelezze el magát amellett, hogy a jövőben a francia oktatási támogatás fő kedvezményezettje a fejlődő országok elemi iskolai oktatása legyen.

hvg.hu Karrier

Diploma 2008: felsőoktatási rangsorok

Negyedik alkalommal jelenik meg a HVG különszáma, amelyben többek között a felsőoktatási intézmények rangsora - harmadik alkalommal az OFIK Felvi-rangsor - is helyet kapott. Adatok, felvételi menetrend, hírek a képzésformákról, diákhitelről.

A Direkt36-os Panyi Szabolcs hosszú posztban reagált, miután Menczer arra utalgatott, hogy amerikai kormánybuktató kiképzésen vett részt

A Direkt36-os Panyi Szabolcs hosszú posztban reagált, miután Menczer arra utalgatott, hogy amerikai kormánybuktató kiképzésen vett részt

Paolo Gentiloni volt EU-biztos: A kereskedelmi feszültség garantált, a kereskedelmi háború nem

Paolo Gentiloni volt EU-biztos: A kereskedelmi feszültség garantált, a kereskedelmi háború nem

Csehszlovák Knight Rider: beültünk a „vérrel hajtott” egyedi sport Skodába

Csehszlovák Knight Rider: beültünk a „vérrel hajtott” egyedi sport Skodába

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke