szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A bíróság elrendelte a lábatlani Piszke Papír Zrt. felszámolását, a felszámolóbiztos tájékoztatta a 420 fős gyár üzemi tanácsát, hogy tervei között a csoportos létszámleépítés is szerepel - közölte pénteken Harsányi Imre, az üzemi tanács elnöke.

Ecsédi András, az ÁFI Vagyonkezelő Zrt. felszámolóbiztosa elmondta, első intézkedésként az állami bérgarancia alaphoz fordulnak, ugyanis a dolgozók sem januári, sem februári bérüket nem kapták meg a görög tulajdonostól. Ezt követően egyeztetnek az érdekvédelmi szervezetekkel, majd csoportos létszámleépítést jelentenek be, de ezzel párhuzamosan megkísérlik értékesíteni, vagy újraindítani a gyárat.

Hétfőn a dolgozók még a bérükért tüntettek a gyár előtt. A papírgyár december közepe óta nem termelt, de a munkásokat nem bocsátották el. Az üzemben jelenleg nincs villany-, víz- és gázszolgáltatás. A biztonsági szolgálatot a legnagyobb hitelező megbízottai látják el, akik arra ügyelnek, nehogy a megmaradt gépeket kivigyék a gyárból.
 
A hétfői tüntetésen ismertették, hogy a vegyipari dolgozók szakszervezetének elnöke levelet intézett a görög nagykövethez, melyben leírta, hogy a vállalat vezetői a munkabérek kifizetése nélkül elhagyták Magyarországot. Paszternák György szakszervezeti elnök a nagykövet közbenjárását kérte a bérek kifizetéséhez.

Lábatlanon 1993-ban privatizálták a papírgyárat, az üzem a görög Zeritis-csoport tulajdonába került, és részvénytársasággá alakult. Az üzemben toalettpapírt, papírszalvétákat és háztartási papírtörlőket gyártottak. Magyarországon a Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozik a Szentendrei Papírgyár, és a papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozó Budafok Recycling Zrt.


MTI Karrier

Névtelen bejelentés: elbocsátás a Piszke Papírnál

A lábatlani Piszke Papír Zrt. 431 dolgozójából két lépcsőben, összesen 147 embert bocsátanak el; az üzemi tanács leépítésről kifüggesztett tájékoztatóját egy névtelenséget kérő dolgozó juttatta el az MTI-hez.

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Iggy Pop, Queens Of The Stone Age, Fontaines DC – idén is érdemes a Pohodát választani

Iggy Pop, Queens Of The Stone Age, Fontaines DC – idén is érdemes a Pohodát választani

Mostantól fizet a MÁV, ha késik a vonat vagy a busz – mutatjuk, mit kell tennie az utasnak

Mostantól fizet a MÁV, ha késik a vonat vagy a busz – mutatjuk, mit kell tennie az utasnak

Szenvtelen szenvedés a szépségért – megnéztük az év legundorítóbb filmjét

Szenvtelen szenvedés a szépségért – megnéztük az év legundorítóbb filmjét