szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Borsik János szerint jelentős késésben vannak a bértárgyalások, az országos bérajánlás előkészítése még meg sem kezdődött, és a kormány "megtagadta" a háromoldalú, országos szintű párbeszéd folytatását, nem akar tárgyalni a jövő évi minimálbérről és a szakmunkás bérminimumról – mondta el az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke pénteken az MTI-nek.

Hangsúlyozta: a tárgyaláson a létminimum és a minimálbér közötti különbség csökkentésében, és a reálkeresetek 2 százalékos emelésében kellene megállapodni. Emlékeztetett rá, hogy az idén éves szinten 4 százalékkal csökkenek a reálkeresetek.

A kormány, Borsik János véleménye szerint ad hoc intézkedésekkel "kombinál, rögtönöz, kapkod", majd utána próbálja kiigazítani saját jogszabályait. Ez a munkavállalókban bizonytalanságot és félelmet kelt - fogalmazott. Példaként említette a Mal munkavállalóinak bizonytalan helyzetét. De bajban van a húsipar is, ami Gyulán jelentős feszültséget okoz, és a pedagógusoknak beígért bérrendezés sem valósul meg időre - sorolta.    

Szükségesnek nevezte a minimálbér - nettó 60.915 forint - emelését, mivel számítások szerint a 2011-es létminimum 84 000 forint volt. Ez 2012-re az előző időszak 6 százalékos növekedését figyelembe véve már 89 000 forint, jövőre pedig 94 000 forint lesz. A minimálbér és a létminimum között az olló tehát egyre nyílik, és ha a helyzet így marad, 28 500 forint lesz a különbség - hangsúlyozta.    

A szakszervezeti vezető szerint ezzel a gazdasági környezettel és gazdaságpolitikával a magyar kormány nem tud jelentős számú új munkahelyet teremteni, nemzetközi hitelessége megingott, és ez mind a munkavállalókon és családjaikon "csattan". A "lopakodó tranzakciós adó"  pedig tovább rontja a munkavállalók helyzetét, és csökkenőben van az életszínvonal - hangsúlyozta Borsik János.

Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába

Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Zelenszkij 30 milliárd dollárból pörgetné fel az ukrán hadiipart

Zelenszkij 30 milliárd dollárból pörgetné fel az ukrán hadiipart

Kiállt Ruszin-Szendi mellett egy volt alezredes, mire a HM rögtön egy függőségekkel küzdő nyugdíjasnak titulálta

Kiállt Ruszin-Szendi mellett egy volt alezredes, mire a HM rögtön egy függőségekkel küzdő nyugdíjasnak titulálta