Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A haza kkv-k nagy többsége az alkalmazotti létszám stagnálását valószínűsíti jövőre, de a létszámbővítésben gondolkodó vállalkozások többsége is csupán néhány fős munkaerő–felvételt prognosztizál, ezért a kkv-szektorban továbbra sem várható a foglalkoztatás látványos bővülése. Az alkalmazotti fizetések tekintetében csak minden ötödik vállalkozás számol dolgozói bérének növekedésével – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásából.
Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőinek megkérdezésén alapuló K&H kkv bizalmi index kutatás eredménye alapján elmondható, annak ellenére, hogy az index pár pontot javulni tudott, továbbra sincs fellendülés a szektor munkaerő-felvételi szándékában. A munkaerő-lekötéssel kapcsolatos várakozások jelenleg -34 ponton állnak, amely megközelíti a 2009-es mélypontot.
Alig lesz létszámbővítés
„A júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve, valamint a kormányzati munkahelyvédelmi intézkedések pozitív hatásai egyelőre nem érzékelhetők a vállalkozásoknál, ugyanis a cégvezetők mindössze 11 százaléka készül létszámbővítésre, emellett a cégek 73 százaléka változatlan alkalmazotti létszámmal tervez” – magyarázta az eredményeket Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. „Az árbevétel kategóriák szerinti bontásában egyértelműen az látszik, hogy minél nagyobb a vállalkozás, annál nagyobb a munkaerő-felvételi szándék” – tette hozzá a kkv-szakértő.
Bizakodásra adhat okot, hogy csupán a kkv-k 8 százaléka számol létszámleépítéssel az elkövetkezendő egy évben. A leépítési szándék a mezőgazdasági vállalkozásoknál a legalacsonyabb, mindössze 3 százalékuk tervezi azt. Az ország különböző régióit tekintve azonban kiemelkedik az észak-magyarországi régió, ahol a cégek ötöde gondolkodik elbocsátásban.
Fizetésemelés és bércsökkenés
Az alkalmazotti fizetéseket illetően a cégvezetők több mint fele változatlan bérezéssel számol a következő egy évben, és 8 százalékuk fizetéscsökkentést tervez. Bérnövekedést a kkv-k ötöde prognosztizál, amely az eddig mért legalacsonyabb arány. Kiemelkednek azonban az agrárcégek, mivel 14 százalékuk tervez bérnövelést, és csupán 2 százalékuk bércsökkentést. A bérezés kapcsán megállapítható, hogy Pest megyében és a Nyugat-Dunántúlon számol a legtöbb cég fizetésemeléssel, míg a bércsökkenés Budapesten és az Alföldön várható legnagyobb arányban.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.
Pedig még kezet is ráztak.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.
Sikerült elkapni az 5 méteres állatot, de hamar ki is szabadult a fogságból.
A tavasszal született kölyök agyvérzés és epilepsziás rohamok miatt kezelték, de nem tudtak segíteni rajta.