Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Karrier

ÁFSZ: állás- és képzési ajánlatok WAP-on

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat állás- és képzési ajánlatairól azok is tájékozódhatnak elektronikus úton, akik nem rendelkeznek internet kapcsolattal, a szolgálat információi ugyanis július 1-jétől a mobil telefonok WAP funkciójával elérhetők.

MTI Világ

A román és bolgár siserehadaktól retteg London

A brit kormány 45 ezer "nem kívánatos elem" nagy-britanniai letelepülésétől tart Romániából és Bulgáriából azok jövőre esedékes EU-csatlakozása után – áll a brit belügyminisztérium egy belső figyelmeztetésében, amely a The Sunday Times birtokába jutott.

MTI Karrier

Olaszország megnyitja a munkaerőpiacát

Olaszország pénteken megszüntette a nyolc új uniós tagországra vonatkozó munkaerőpiaci korlátozásokat. E döntés révén az Európai Uniónak már 18 tagországa biztosít szabad utat a munkaerő beáramlása előtt.

hvg.hu Karrier

Mit ne viselj az állásinterjún?

Amikor az interjúztatóddal szemben ülsz, óhatatlanul kiteszed magad annak, hogy minden porcikádat alaposan végigmustrálja. Összegyűjtöttük, milyen öltözékekben lejthetsz be a felvételi beszélgetésre, és melyeket érdemes – erre az időre - a szekrény mélyére száműzni. Variációk az interjú-öltözetekre.

MTI Karrier

Közmunkában irtják a parlagfüvet Komárom-Esztergomban

Három hónapos parlagfű-mentesítési programot hirdetett meg a Komárom-Esztergom megyei munkaügyi központ, melyben 58 önkormányzat összesen 311 regisztrált álláskeresőt foglalkoztat a közhasznú munka elvégzésére - közölte csütörtökön a szervezet sajtóreferense.

hvg.hu Gazdaság

Kiknek nem lesz nyugdíjuk?

A magyar lakosságnak csak egyharmada készül a nyugdíjas éveire megtakarítással, és az aktív évekre jellemző jövedelemkülönbségek is újratermelődnek idős korban. A magyarok több mint fele azt sem tudja, hány évesen mehet nyugdíjba.

MTI Autó

Hyundai: válságban a gyártás a sztrájk miatt

Az első számú dél-koreai autóipari az elhúzódó sztrájkok miatt kénytelen exportszállításait leállítani. A Hyundai előzőleg gondosan világszerte feltöltötte gépkocsi-készleteit, így azok háromhavi igény kielégítésére elegendőek – nyugtat a cég.

MTI Itthon

Nem lesz sztrájk Ferihegyen

Megszületett a bérmegállapodás a HungaroControl vezetése és a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete között – közölte a HungaroControl.

hvg.hu Karrier

Az állásinterjú vége: légy te a befutó!

Várakozásaidon felül teljesítettél az állásinterjún, már szinte a zsebedben érzed első fizetésedet, ám nem akarod mindezt kockáztatni azzal, hogy az utolsó percben valami ostobaság csúszik ki a szádon. Íme néhány hasznos ötlet, hogyan zárd sikeresen a felvételi beszélgetést.

hvg.hu Karrier

Szavak, melyek tönkreteszik az önéletrajzodat

A teljesítményeden kívül sok más tényező is befolyásolja a munkád megítélését. Az a mód, ahogyan kommunikálod mindazt amit tettél, rendkívül sokat nyom a latban. Különösen az állásinterjú előtt. Tippek.

MTI Karrier

Egyre többen érzik alulfizetettnek magukat

Az Egyesült Államokban egyre többen érzik úgy, hogy nem piaci béreket kapnak. A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Randstad személyzeti tanácsadó cég felmérése szerint a megkérdezettek 40 százaléka érzi alulfizetettnek magát, míg egy éve arányuk még csak 28 százalék volt.

MTI Gazdaság

KSH: 5,5 százalékkal nőtt a reálkereset

A reálkereset 2006. január-májusban 5,5 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

1
710 711 712 713 714
814
Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Már itt is a döntés: az Orbán-kormány 470 millióval tolja meg a szombathelyi sportklubot

Már itt is a döntés: az Orbán-kormány 470 millióval tolja meg a szombathelyi sportklubot

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

A címlapról ajánljuk