Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Több mint kétmilliárdos adóssága van a Fidesznek

Több mint kétmilliárd forintos adósságot görget maga előtt a Fidesz, ha pontosak a párt elmúlt négy évben közreadott beszámolói - írja a
 A legnagyobb ellenzéki párt tavaly csaknem 400 millió forint hitelt vett fel, ami azonban jócskán elmarad a 2006-os 1,5 milliárdos
... korábban több mint 2 milliárdot fordítottak erre a célra. A párt anyagi helyzetén sokat lendített, hogy újabb tízmillió forinttal

Itthon

Dagad a titkosszolgálati botrány

robbant ki hétfőn az Országgyűlésben. Az ellenzéki párt a határozat visszavonását követelte Szilvásy titokvédelmi minisztertől, aki ezt

Vállalkozás

Honlapok kulisszatitkai, azaz mire kattintanak az olvasók?

a konkrét vásárlás előtt. Mitől tántorodnak el a látogatók? Mi az optimális betűméret, képek és szöveg aránya egy honlapon
hogy mit hol találna meg, ha szüksége lenne rá. Ne kelljen az olvasónak fölösleges oldalakat bejárnia, ha szeretne megtalálni valamit a

MTI Világ

Széthullik a lengyel balodali pártszövetség

A Lengyel Szociáldemokrácia (SdPl) nevű párt úgy határozott, hogy kilép a Baloldal és Demokraták (LiD) elnevezésű lengyel
pártjának döntését, amely a szombati pártkongresszuson született. Hozzátette, hogy az SdPl továbbra is kész együttműködni az SLD-vel

MTI Itthon

Kétéves gazdaságpolitikában gondolkozik az MSZP

Az elkövetkező két évre szóló gazdaságpolitikai irányról a napokban dönt a szocialista párt - közölte Juhász Ferenc, az MSZP
"A napokban fogja a szocialista párt eldönteni azt a gazdaságpolitikai irányt, amelynek mentén az elkövetkezendő két évben gondoljuk az
... kormányozni" - mondta a politikus, részletekbe azonban nem bocsátkozott. Mindössze annyit árult el, hogy a párt gazdaságpolitikusai
...: ha őszig nem sikerül rendet tenni a párton és a kormányzóképességen belül, akkor "nem zárja ki" az előrehozott választások

MTI Világ

Kalózok elfoglaltak egy spanyol halászhajót

Kalózok megtámadtak és elfoglaltak vasárnap egy spanyol tonhalászhajót, amely Szomália partjainál halászott 26 fővel a fedélzetén
A Playa de Bakio nevű hajóra, amelyet egy hollandiai kikötőben jegyeztek be, nemzetközi vizeken, a szomáliai partoktól 230 tengeri

MTI Itthon

Elmélyíti kapcsolatát egymással az MSZDP és a munkáspárt

Választási együttműködési megállapodást írtak alá tavaly decemberben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyarországi Munkáspárt
...; a megállapodást a pártok illetékes fórumainak jóváhagyását követően most hozzák nyilvánosságra – közölte Vajnai Attila, az utóbbi
"Az országos választási együttműködési megállapodás életbe lépése után a két párt a regionális és szakmai együttműködés elmélyítésére
... úgy nyilatkozott: a párt alapszabályának módosításával lehetőség lesz arra, hogy a szakpolitikai területeken párton
... is bekapcsolódhassanak a munkába. Keresik a kapcsolatot ebben a vonatkozásban a Centrum Párttal is, amellyel együttműködésen is

MTI Itthon

Elfogták a Duna-parton talált halott nő gyilkosait

Elfogta és a őrizetbe vette a rendőrség azt a négy férfit, aki a gyanú szerint megölt egy fiatal nőt; a holttestet a Duna-parton
A rendőrség honlapján közzétett közlemény felidézi: tavaly szeptember 27-én, a reggeli órákban ismeretlen női holttestet találtak
.... kerületében, az Árasztó utca közelében, a Duna-parton. Felmerült a gyanú, hogy a fiatal lány bűncselekmény áldozata lett, ezért a

MTI Világ

Milliós ügylettel gyanúsítják Csáky Pált

Robert Fico kormányfőtől annak fejében, hogy az általa vezetett Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői megszavazzák a parlamentben
a helyébe a párt élén.     Az Új Szó érdeklődésére "az MKP több parlamenti képviselője igazolta", hogy Bugár a múlt héten az
... A szlovák parlament három ellenzéki pártja két hónapon át nem volt hajlandó "szállítani" az európai reformszerződés minősített

MTI Világ

A szocdemek helyett liberálisokat választaná Merkel

A jövő évi parlamenti választások után a liberális német Szabad Demokrata Párttal (FDP) alkotna legszívesebben koalíciót Angela Merkel
hangsúlyozta, hogy pártja számára az FDP-vel kötendő koalíció a fő célkitűzés. Nem zárta ki ugyanakkor a jamaicai zászló színei –
... televíziónak adott interjúban a kancellár hangoztatta, hogy pártja az elkövetkező időszakban nem egyfajta „koalíciós kampányt” kíván

MTI/hvg.hu Világ

Szávay egyesben remekel Amerikában, párosban visszalépett

Befejezte szereplését a Szávay Ágnes-Dinara Szafina páros az 1,34 millió dollár összdíjazású charlestoni női tenisztornán. Az orosz lány
Szávay Ágnes eddig három fordulón van túl © AP A viadal honlapja szerint a duó két nyert mérkőzés után visszalépett az
... és egyben páros partneremmel játszani. Természetesen örülök a győzelemnek, de most már készülök a Cornet-val szembeni mérkőzésre. A

hvg.hu Itthon

Palotaforradalom az MSZP-ben - pécsi alapítók felhívása

Az MSZP néhány alapító tagja „palotaforradalomra” készül a pártban. Vezetőjük Komáromi István, a Pécs Mecsek Nyugat Alapszervezet
[így! - hvg.hu] társadalmi elfogadottsága mélypontra jutott. A kialakult koalíciós kormányzati helyzet is indokolja, hogy változtassunk a
...? Egyetért-e azzal, hogy aki az MSZP szociáldemokrata irányvonalával nem azonosul, az ne legyen a párt tagja?” A csatolt levélben
... A hvg.hu birtokába került, április 10-iki keltezésű levél leszögezi, „Mindannyian tisztában vagyunk azzal a szomorú ténnyel, hogy

MTI Vállalkozás

Ötpárti egyeztetés: mégis lesz adócsökkentés?

Az öt parlamenti párt egyetért abban, hogy át kell alakítani az adórendszert. Közös pont volt még az örökösödési adó eltörlése MDF
 Az öt parlamenti párt egyetért abban, hogy át kell alakítani az adórendszert. Az MDF által kezdeményezett egyeztetés csütörtökön
..., miként látják az adóamnesztia lehetőségét Magyarországon. Miről egyeztetett még az öt párt?
... elnöke a több mint kétórás tanácskozás után újságíróknak. Hozzátette: az MDF adóprogramjában megfogalmazott célokkal és a helyzetelemzéssel a

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

Orbán Viktor is korrupt a magyarok 53 százaléka szerint

Orbán Viktor is korrupt a magyarok 53 százaléka szerint

Karbantartás miatt rövidített útvonalon közlekedik vasárnap a 4-es metró

Karbantartás miatt rövidített útvonalon közlekedik vasárnap a 4-es metró

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

Kikapott a Manchester City, és most mindenki azt találgatja, mi lesz Agüero férfiasságával

Kikapott a Manchester City, és most mindenki azt találgatja, mi lesz Agüero férfiasságával

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

A címlapról ajánljuk