Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A hatóság szerint gondok lehetnek a lengyel e-kereskedelmi cég árgarancia rendszerével, a vállalat elemzi a helyzetet, de mindenben együttműködik a GVH-val.
Mint arról a HVG is beszámolt kedd délelőtt, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a lengyel tulajdonú Allegro online piactér üzemeltetőjével, az Allegro sp. z o.o-val szemben, mivel azt gyanítják, hogy a webáruház nem nyújt kellő tájékoztatást a felületén hirdetett „árgarancia-rendszerről”.
A GVH gyanúja szerint a „lengyel Amazon nem a jóhiszeműség és a tisztesség alapelvének megfelelő gondossággal járt el”, mivel az árgarancia-rendszert olyan feltételekkel alakították ki, amely a fogyasztó számára megnehezíti az igény érvényesítését, valamit a megszerezhető kupon felhasználhatóságát is.
A versenyhivatal ugyanakkor emlékeztet, hogy az eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a jogsértést biztosan elkövette. A GVH-nak három hónapja van lefolytatni a vizsgálatot, amelyet kétszer két hónappal hosszabbíthat meg.
A GVH közleménye után azonnal kérdéseket küldtünk az Allegro magyarországi pr-ügynökségének, amely délután küldte meg a vállalat hivatalos válaszát.
„Elemezzük a GVH által megfogalmazott állításokat, melyeket magyarul kaptunk meg, valamint egyeztetünk a magyarországi jogi tanácsadóinkkal a helyzet tisztázása érdekében. Az Allegro elkötelezett a legmagasabb szintű fogyasztóvédelem iránt, ezért ezt az ügyet kiemelten kezeljük. Az Allegro teljes mértékben együttműködik a hatósággal.”
A „magyar nyelven megfogalmazott állítások” rész azért kerülhetett a szövegbe, mert az Allegrónak nincs Magyarországon bejegyzett vállalata, a magyar operációt is közvetlenül a lengyel központból irányítják.
Az Allegro nyáron jelezte egy partnereknek kiküldött hírlevélben, hogy augusztus 19-ig várják azon kereskedőket, akik szeretnének Magyarországon is értékesíteni, de ekkor még nem kommunikálták a piacra lépés dátumát. Végül október 2-án jelentették be a magyarországi indulást.
Az Allegro felületén több mint 150 ezer – döntő többségében lengyel – kereskedő található, akik 130-150 millió terméket kínálnak. A vásárlói bázis 2017 óta több mint megkétszereződött, 2023-ban 20 millió vásárlója volt, akik évente közel 450 millió rendelést adnak le az oldalon keresztül.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.