Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Örökre megváltoznak az időjárás-jelentések

A GraphCast nevű mesterséges intelligencia gyorsan képes pontos időjárás-előrejelzést adni. Kiderült, hogy pontosabbat, mint a
GraphCast néven fejlesztettek új mesterséges intelligenciát a Google-féle DeepMind kutatói. Különlegessége, hogy kevesebb mint egy perc
... újra betanítható, a tudósok úgy vélik, hogy az eszköz egyre jobban képes előre jelezni az időjárási minták ingadozásait
..., valamint megnézi a hat órával korábbi adatokat. Ebből kiindulva képes arra, hogy hatórás előrejelzést adjon – számolt be róla az

hvg.hu Tech

Itt a hajlékony röntgen, amely a rákbetegek kezelését is forradalmasíthatja

Több területen is fontos lépést hozhat egy új röntgendetektor, mely olcsóbb, pontosabb és sokoldalúbb is, mint az eddigi
és felvétellé – alakítani. A röntgenvizsgálat során például egy tumor másként ereszti át a sugarakat, melyet a detektor fog fel, és jelenít meg a
..., hidrogén- és szénvegyületek elegyéből – készült, ami az emberi szöveteket utánozza a röntgensugárzás során, és az elektromosságot is
... azt is, hogy az új anyaggal már lehetséges az úgynevezett dozimetria, amivel élőben lehet mérni a sugárdózist a sugárkezelés során

Gyenes Lídia-Szabó Yvette hvg360

Egy frissen beszerzett technológiával nyomná le a Netflixet és az HBO-t a 4iG

A Vodafone és a Digi felvásárlója, az állam által is támogatott 4iG-csoport új szolgáltatáscsomaggal készül a mozgóképek szerelmesei
tartalomszolgáltatótól (például hagyományos tévé- vagy streamingszolgáltatótól) akar valaki filmet nézni: a Nagra megoldja, hogy a kép
... felhatalmazást, nem is veheti igénybe a szolgáltatást. Természetesen a 750 milliárd forint árbevételű, német hátterű Telekom-csoport is

hvg.hu Kult

Vidnyánszky Attila most inkább azt tudja elképzelni, hogy nem folytatja

el. Vidnyánszky egy interjúban most arról beszélt, hogy úgy érzi: meg kell kicsit állnia, újra kell gondolnia bizonyos dolgokat
vette. „Úgy érzem, hogy itt egy picikét meg kell torpanni, bizonyos dolgokat újra kell gondolni. A működésünket újra kell
... esetleg újra kell gondolni. De nemcsak nekem, hanem mindenkinek. Ha van komoly üzenete ennek a balesetnek, akkor az egész szakma felé
... produkálni, ahol 1x2 méteres kis lapokon állnak a színészek. Ezeket vagy nem használjuk [a jövőben], vagy tényleg egy új szerződési

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: A szuverenitási törvény már kifejezetten a putyini társadalom irányába mutat

az új lengyel kormánytól az EU, mint a korábbitól? Mi lehet az egyik Tiborcz-cég szerepe a Budapest Airport visszavásárlásában? Mi
az egyre nagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér ellenőrzését. A miniszterelnökhöz, illetve a Fideszhez kötődő új elit már eddig is a
... került és annak a képére formálta magát. Ugyanakkor egyes országokban nagy ára van annak, és destabilizáló hatással járhat, hogy
... úgy találkozik, hogy közben egyre inkább széttöredezik az eddigi nemzetközi rend – mutat rá Ishann Tharoor, az újság neves

hvg.hu Autó

Osztrák villanyautó: 29 millió forintot bukott minden egyes eladott járművön a Fisker

A kaliforniai vállalat Ausztriában készülő új SUV-jából egyelőre nem túl sokat adnak
A Fisker két évvel ezelőtt a Los Angeles-i Autószalonon leplezte le új elektromos divatterepjáróját, az Oceant , melynek egy éve
... augusztusban több új modellt is bemutatott. Érkezőben az Ocean 27 centiméterrel rövidebb, 30 000 dolláros (10,5 millió forint

hvg.hu Élet+Stílus

David Schwimmer és Lisa Kudrow is elbúcsúzott Matthew Perrytől

Mindketten kedvenc közös képükkel emlékeztek
komikus időzítését és előadását”. „Képes voltál fogni egy párbeszédet, és teljesen elvinni egy másik irányba, amitől olyan eredeti és
... lett, ami mindenkit megdöbbentett. És volt szíved” – folytatta. Schwimmer megosztott egy képet a sorozatból, amelyen ő és Perry a

HVG360 hvg360

Politico: Orbán már Brüsszelre is kiterjeszti a kulturkampfot

Két új angol nyelvű, Fidesz-közeli, „anti-woke" kiadvány jelent meg, melyekkel a magyar miniszterelnök még nagyobb részt akar elfoglalni
Jel (European Conservative, Brussels Signal). Az új orgánumok révén a magyar miniszterelnök igyekszik markánsabban megjelenni
.... Valószínűleg össze kell állnia egy törékeny szövetség erejéig Robert Ficóval, miután a PiS kibukott a hatalomból. Ám reméli, hogy az
... összetétele jövő júniustól már új hatalmi viszonyokat tükröz – emlékeztet a Politico

Moravecz Kata EUrologus

7-es cikkely szerinti eljárás: Egyre nő a nyomás, hogy az EU végre csináljon valamit a magyar jogállamisággal

Az EU minisztereinek általános ügyekért felelős tanácsa újra megvitatta a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben folytatott 7-es
az Európai Tanácsban. 2021 óta nem is volt vita a kérdésben, ez változott most, mivel a spanyol soros elnökség alatt újra napirendre
... képviselő, Thijs Reuten szerint “Most, hogy várhatóan Lengyelország újra demokratikus útra tér, itt az idő, hogy maximalizáljuk a

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobb játékosa februárban

Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobb játékosa februárban

Tízméteres lángok csaptak fel a szegedi szemétlerakóban

Tízméteres lángok csaptak fel a szegedi szemétlerakóban

Stílusos elektromos szedán: itt a 700 kilométeres hatótávú vadonatúj Volvo ES90

Stílusos elektromos szedán: itt a 700 kilométeres hatótávú vadonatúj Volvo ES90

Szalay-Bobrovniczky Kristóf vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusz ellen

Szalay-Bobrovniczky Kristóf vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusz ellen

A KSH szerint januárban elindultak az emberek a boltokba, és még pénzt is költöttek

A KSH szerint januárban elindultak az emberek a boltokba, és még pénzt is költöttek

Lesotho zokon vette, hogy Trump szerint senki még csak nem is hallott az országról

Lesotho zokon vette, hogy Trump szerint senki még csak nem is hallott az országról

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

Politico: 5 perccel éjfél előtt – lidércnyomásos csúcsra készül az EU, részben Orbán miatt

Politico: 5 perccel éjfél előtt – lidércnyomásos csúcsra készül az EU, részben Orbán miatt

A címlapról ajánljuk