Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG HVG Hetilap

Egységben a kétség

korábban látszott.” Robert Fico szlovák kormányfő szerint volt olyan V4-es csúcs, ahol ásítozott az unalomtól, de ez nem ilyen

HVG HVG Hetilap

Átmeneti huszárvágás

a befektetői megítélést rontó kormányzati beavatkozásról beszélt, amelynek nyomán a forint az euróval szemben a 389-es szintig
... a kurzus, ám most ez már nem intette óvatosságra a tanácstagok többségét. Az egy százalékpontos döntés bejelentése után az árfolyam

hvg.hu Gazdaság

Miből lesz normális nyugdíjam? – Kasszakulcs #5

es éveiben kap észbe? Mit jelentenek a különböző portfóliók a pénztárunknál? Ezekről beszélgettünk pénzügyi podcastunk legfrissebb
forinttal több legyen a nyugdíjam? 10:27: Mi van azzal, aki a 40-es éveiben kap észbe, hogy takarékoskodnia kellene nyugdíjra?

HVG360 hvg360

Niall Ferguson: Kína és Oroszország ellenség volt és az is marad

Henry Kissinger már a 70-es években megmondta, hogy nem szabad úgy tenni, mintha Kína és Oroszország tisztességes partnerré válhatna
agresszort, akkor az másodszor, sőt harmadszor is próbálkozni fog. Henry Kissinger már a 70-es években megmondta, hogy nem szabad úgy

hvg.hu Itthon

A kegyelembotrányt kirobbantó ügyvéd: Fidesz-árva vagyok

Ezúttal saját fideszes és MDF-es múltjáról posztolt a névtelenségéhez ragaszkodó forrás, aki a sajtó figyelmébe ajánlotta azt, hogy K
e „nem várt vereség” után Orbán Viktor híve lett, és „a nemzeti oldal újbóli hatalomra kerüléséért” lépett be a Fideszbe. De hiába örült a

hvg.hu Gazdaság

Mészáros Lőrinc exveje Romániában építene vasutat, miután válása után itthon kiesett a pixisből

Korábban remek megbízásai voltak, de valamiért elpártoltak tőle a NER-es
összekötő, valamint a Maros-völgyében (de már Arad megyében) a IV-es páneurópai vasúti folyosón lévő, Radna felé tartó vonal
...-es költségvetésben vasúti pályafelújításra előirányzott forrásokból pedig 33 kilométernyi pályát lehet korszerűsíteni, ami a lejárt

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Orbán úgy adja be a derekát NATO-bővítés ügyben, hogy ne látsszon, a nyomásnak engedett

miniszter akciótervet mutatott be Brüsszelben, hogy beszüntessék a 7-es paragrafus alapján folyó vizsgálatot az ország ellen, írja az
akciótervet mutatott be Brüsszelben a két illetékes biztosnak, hogy még a magyar elnökség előtt beszüntessék a 7-es paragrafus alapján
... kell, hogy mennyire erős önmagában a szándék, és annak alapján véget lehet-e vetni a 7-es cikkely alapján zajló eljárásnak. Die Welt

hvg.hu Autó

Igazi pajtalelet ez az alig 1600 kilométert futott régi Lada

Ez a minimális futásteljesítményű orosz járgány a 80-as, 90-es évekig tekeri vissza az idő
öt. Két évvel később aztán kijött a VAZ-2107-es nagytestvér, melybe már 1,5 literes erőforrás került, és amelyet egészen 2012-ig

HVG HVG Hetilap

Elfogyasztott jövő

azonban így is közel duplája lett a 2352 milliárd forintos törvényi előirányzatnak. A hazai össztermékhez viszonyított államadósság

HVG HVG Hetilap

Politikai megrendelésre

Az Állami Számvevőszék kedden nyilvánosságra hozott, véglegesített jelentése szerint a 2022-es parlamenti választás kampányában

HVG HVG Hetilap

Szomorú névsor

Litvinyenkóval itattak polóniumos teát Londonban orosz ügynökök, miután a kiugrott FSZB-tiszt azt állította, az 1999-es, csecsen

HVG HVG Hetilap

Kettős ütés

szenvedtek két olyan angliai körzetben, amelyet a legutóbbi, 2019-es parlamenti választáson nagy fölénnyel nyertek meg. Mindkét

Moravecz Kata EUrologus

Elérhető közelségbe került a Lengyelország elleni 7-es cikkely szerinti eljárás megszüntetése: csak nem tudni mikor, miért vagy ki fogja megszüntetni

Lengyelország ellen 2017 óta folyik az Európai Unióban 7-es cikkely szerinti jogállamisági eljárás. A nemrég megválasztott lengyel
... az EU még soha nem szüntetett meg, vagy fejezett be 7-es cikkely szerinti
Az Általános Ügyek Tanácsának központi eleme volt a lengyel jogállamisági helyzet, és a 7-es cikkely szerinti eljárás helyzete. Az
... kormányzat szeretné minél hamarabb megreformálni az országot, és kikerülni a 7-es cikkely szerinti eljárás alól, ezért kérték, a Tanács
..., még nem lesz elég a 7-es cikkely szerinti eljárás megszüntetéséhez, hiszen “a tervnek átfogónak kell lennie, mert nem csak egy-két

Rovó Attila Itthon

Magyar Péter annál a Volánbusznál kapta meg egyik állását, amely vezérét még ő védte ingyen a 2006-os zavargások után

Egy 2007-es cikkben a rendőri túlkapásokban megsebesült Kruchina Vince név szerint megnevezve hálálkodott Magyarnak. Sok évvel később
újságcikkekkel. Nézzük például ezt a 2007-es Index-cikket . A főszereplői Kruchina Károly és Vince, akik akkoriban azzal lettek
..., demonstrációkat jelentettek be a területre, hogy a rendőrségi elutasítás után bíróságra vihessék az ügyet. Egy 2009-es cikk őrzi

1
24 25 26 27 28
1190
„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

„Meg akarta ijeszteni” áldozatát a dohánybolti késelő, mert szerelmes belé

„Meg akarta ijeszteni” áldozatát a dohánybolti késelő, mert szerelmes belé

Fontos a pénz a párkapcsolatban? Az elején igen, aztán nem, majd megint igen

Fontos a pénz a párkapcsolatban? Az elején igen, aztán nem, majd megint igen

Eltűnhet a kínálatból az egyik legszebb Audi

Eltűnhet a kínálatból az egyik legszebb Audi

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Jogsértően döntött Pál Norbert kormánybiztos, 84 kárpátaljai menedékes méltányossági kérelméről

Jogsértően döntött Pál Norbert kormánybiztos, 84 kárpátaljai menedékes méltányossági kérelméről

A Bige-féle Nitrogénművek haladékot kér a hitelezőitől

A Bige-féle Nitrogénművek haladékot kér a hitelezőitől

Illetlenül ért hozzá az ellenfélhez, vagy csak ilyen a foci? – erről vitáznak a Barca és az Espanyol női csapatának meccse után

Illetlenül ért hozzá az ellenfélhez, vagy csak ilyen a foci? – erről vitáznak a Barca és az Espanyol női csapatának meccse után

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

A címlapról ajánljuk