Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG HVG Hetilap

Akkuláz

amely új technológiát és tudást hoz, valamint új piacokat nyit – szerintük ilyenek lehetnek az akkumulátorgyárak is. Ugyanakkor nem

HVG HVG Hetilap

Elégedetlen kontinens

afrikai országoknak, ezúttal viszont csak annyit mondott, hogy egyenként 25–50 ezer tonnát juttatnak a hat legszegényebb afrikai országnak. Ez
... be kell fejezni, és ezt csak az igazságosság és a józan ész alapján lehet megtenni” – mondta a találkozón részt vevő Cyril Ramaphosa

HVG HVG Hetilap

Széttartó utak

alkalommal emelte az irányadó kamatot, amely egy éve még mínuszban volt, jelenleg viszont már szintén 22 éves csúcson, 3,75 százalékon áll

HVG HVG Hetilap

Felelős kerestetik

Magyarországon, s a pedagógus-státusztörvény elfogadása után valóban elmaradt a felmondási hullám. A Népszava információi szerint június

HVG HVG Hetilap

Ellentmondásos jelek

termékforgalom egyenlege tavaly január–májusban 1,7 milliárd eurós deficitet mutatott, ezzel szemben az idén 2,5 milliárdos kiviteli

HVG HVG Hetilap

Csak a lényeg nem látszik

el az Airbus A319-es különgép használatát, egyáltalán tartalmazza-e a félmilliárd forint ennek a költségeit. De az összeg nagyságából arra

HVG HVG Hetilap

Ördög a részletekben

számlázási módnak az az oka, hogy az augusztus 1-jétől július 31-éig tartó rezsicsökkentési év sem a naptári, sem a minden háztartásnál

HVG HVG Hetilap

Rászokás

Magyarországról. A rezsicsökkentést viszont kárhoztatta, „van létjogosultsága annak, hogy a lakosság kap támogatást, de nem lehet, hogy
..., „az olyan, mint a kábítószer: rá lehet szokni”. Mint fogalmazott: „Egyszer-egyszer lehet használni, de utána gyorsan ki
..., mert beruházások fognak elmaradni.” Azt is elmondta, szerinte bebizonyosodott, hogy a szankciókkal nem lehet térdre kényszeríteni

HVG HVG Hetilap

Közös skandináv front

Svédország és Dánia egyeztetéseket kezdett arról, miként lehet jogi eszközökkel elejét venni annak, hogy a két skandináv országban

HVG HVG Hetilap

Jogos aggodalmak

vonzó lehet egy litvániai betörés. Minszkben bejelentették, hogy az országban legalább két tábort építő Wagner-katonák megkezdték

HVG HVG Hetilap

Pontról pontra

Tízéves rekordot nyugtázhattunk az idei felvételi jelentkezésekben és az egyetemre bekerültek számában is. Van olyan államilag támogatott képzés
a kémia szak, amelyre 464 ponttal lehetett bekerülni. Az ilyen meglepő értékek a pontszámokat kialakító algoritmus furcsaságából
... be, így az ő pontszáma lett a ponthatár. Akkor is, ha ez az egy ember kimagaslóan sok, például 464 pontot szerzett. A Műegyetem egyik szakára sem
... a gazdasági szakokon, például a gazdálkodási és menedzsment képzésre már 284 ponttal be lehetett jutni (az Óbudai Egyetem salgótarjáni

HVG HVG Hetilap

Aranyeső

méteren nyolcadikként ért be. Sós szerint „ha úgy dolgozik, ahogyan én azt elvárom, akkor érmes lehetett volna”. A szintén éremesélyes

HVG HVG Hetilap

Soron a tábornokok

Kínában váratlanul leváltották a rakétaerők főparancsnokát és helyettesét, a bejelentésre egy nappal a néphadsereg megalakulásának
.... A forgatókönyv hasonlít ahhoz, ahogy a napokban leváltották Csin Kang külügyminisztert, négy héttel azután, hogy minden programját
... bizottság két volt alelnökét vették őrizetbe, majd vádolták meg korrupcióval. Állítólag a most leváltott két tábornokot is ezzel

hvg.hu Itthon

Pálfordulás a vasúthelyettesítő buszoknál: mégis lehet jegyet venni a sofőröknél

Pénteken még úgy volt, hogy kizárólag előre váltott jeggyel vehető igénybe a vasúti mellékvonalak bezárása után a “vonathelyettesítő
jelentett be az állami közlekedési mamutcég. A társaság ugyanis közleményben tudatta, hogy “augusztus 1-jétől a vonathelyettesítő
... menetjegy az utazáshoz, azok számára, akik nem rendelkeznek előre megváltott vasúti menetjeggyel vagy bérlettel.” Ez azért érdekes
... még ugyanők azt közölték, hogy a vonatokkal szemben a buszok “kizárólag előre váltott jeggyel vehetők igénybe”, vagyis úgy tervezték

hvg.hu Tech

Az Apple nem akarja, de egy barkácsoló megépítette az AirPods Pro tokjának otthon javítható változatát – videó

Ken Pillonel, akit az USB-C-s iPhone-átalakításról már megismerhetett a világ, ezúttal egy az egyben lemásolta az AirPods Pro tokját – csak úgy, hogy
alkatrészek sincsenek, tehát a hibát sem igazán lehet javítani. Jól jellemzi a problémát, hogy az iFixit javíthatóság-értékelésén 10
...-C-csatlakozót szerelt egy iPhone-ba , majd egy AirPods és egy AirPods Pro tokjára is . Ráadásul nem is titkolja, hogyan lehet ezt

Drónnal ellenőrizték az autósokat: volt sofőr, aki elpantomimezte a biztonsági övet – videó

Drónnal ellenőrizték az autósokat: volt sofőr, aki elpantomimezte a biztonsági övet – videó

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

Spiegel: Lehet, hogy Orbánt is elsöpri a Trump-tornádó

Spiegel: Lehet, hogy Orbánt is elsöpri a Trump-tornádó

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

„Egy darabig nem tudtam magamban hova tenni ezt a népszerűséget” – 100 éve született Szirtes Ádám

„Egy darabig nem tudtam magamban hova tenni ezt a népszerűséget” – 100 éve született Szirtes Ádám

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Megerősítette a skót rendőrség, hogy az eltűnt magyar ikrek holttestét találták meg a Dee folyóban

Megerősítette a skót rendőrség, hogy az eltűnt magyar ikrek holttestét találták meg a Dee folyóban

Az OpenAI nem eladó – Elon Musknak üzent a vezérigazgató

Az OpenAI nem eladó – Elon Musknak üzent a vezérigazgató

A címlapról ajánljuk