Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Sport

EHF-tisztújítás: Sinka helyett Borsost jelöli a szövetség

Borsos Attilát és Andorka Sándort jelöli a Magyar Kézilabda Szövetség az európai szövetség (EHF) egy-egy bizottságába. Amint azt az MKSZ
kézilabdás múlttal rendelkeznek, de van tapasztalatuk az üzleti életben, a nagy cégek menedzsmentjét illetően is. Brihault úr
... működő klubok, valamint ezen belül a játékosok, illetve a játékosokat képviselő menedzserek érdekeit is, így ebben is számítanának rám
...." Az európai és a magyar szövetség vezetőinek megbeszélésén komoly hangsúlyt kapott a női kézilabda is, hiszen - áll a közleményben

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Se több, se kevesebb: befagyasztották a honvédelem büdzséjét

Ebben a ciklusban már nem nőhet, de nem is csökkenhet a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, illetve a Magyar Honvédség költségvetése
Nem növelik, de nem is csökkentik a honvédelmi költségvetést ebben a ciklusban egy kormányhatározat szerint - írja a Magyar Nemzet

MTI Sport

A Volgograddal csap össze a Fradi a KEK-elődöntőben

Az orosz Dinamo Volgogradot kapta a címvédő Ferencváros a női kézilabda KEK
Kézilabdasport Kft ügyvezetője. "Egy zavaró van ebben a sorsolásban, hogy itthon kezdjük a mérkőzést. Ötven-ötven százalékot adok a

automenedzser.hu Autó

Nissan Qashqai teszt: ínyemre való

Bárhogy is frissítik a Qashqait, nem tudják elrontani, a Nissan ebből a modellből él, szerencsére nálunk is
Bárhogy is frissítik a Qashqait, nem tudják elrontani, a Nissan ebből a modellből él, szerencsére nálunk is sikeres. Szerencsések

MTI / hvg.hu Itthon

Navracsicsék terelve erősítik meg az adatvédelmi hivatalt

Erősítené az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét a kormány az Európai Bizottság eljárása nyomán. Az EB-nek azonban azzal is
közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság (EB) által
... elnökének kinevezéséhez. Az EB szerdán közölte, hogy az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára
... Magyarország ellen a gyorsított kötelezettségszegési eljárást. Az EB továbbra is fenntartja aggályait az igazságügy függetlenségéről és

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Elkészült a kaposvári kórház új tömbje

Az egészségügyben rövidebb várólistára, jobb ellátásra, gazdaságosabb és hatékonyabb működésre van szükség
Az egészségügyben rövidebb várólistára, jobb ellátásra, gazdaságosabb és hatékonyabb működésre van szükség, ebben Kaposváron sokat

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Milliárdos sportcsarnok épül Szentgotthárdon

A szentgotthárdi kézilabda klub és az Opel Magyarország Kft megállapodása szerint a cég társasági adójából is
A szentgotthárdi kézilabda klub és az Opel Magyarország Kft megállapodása szerint a cég társasági adójából is kerül pénz az új
.... Az önkormányzat a kézilabda z egyesületnek földhasználati jogot biztosított a sporttelep érintett területrészére, most pedig az Opel

MTI Gazdaság

Uniós megbízottak vizsgálták a spanyol hiányszámokat

Az Európai Bizottság (EB) megbízottai a héten Madridban áttekintették és értékelték a tavalyi spanyol költségvetési deficitszámokat
"A Bizottság szakértői információkat gyűjtöttek a költségvetési tételekről" - mondta pénteken az EB illetékes szóvivője, hozzáfűzve

MTI Csapatsportok

Ötmilliós prémium a férfi kéziválogatottnak

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségének korábbi döntése értelmében a magyar férfi válogatott összesen ötmillió forintos
Az MKSZ pénteki tájékoztatása szerint összesen 21 játékost, valamint a szakmai és egészségügyi stáb tagjait jutalmazták meg. Az Eb-re
... mellett további három, a kontinensviadal előtti felkészülés nagy részében a csapattal együtt dolgozó kézilabdázó részesült prémiumban

hvg.hu Gazdaság

Még nagyobb magyar hiányt jósol az EU

magyarországi költségvetési folyamatokról. Az EB szakértői szerint még magasabb lehet a 2012-es és 2013-as költségvetési hiány: idén 3
... lehet a deficit, míg jövőre 3,6 százalékra emelkedhet - közölte a Portfolio.hu. Korábban az EB 2,75 százalékot és 3,25 százalékot
friss, Magyarországra vonatkozó prognózisait - írja a Portfolio.hu . Az EB szakértőinek anyaga felidézi, hogy az Európai Tanács
..., hogy Magyarország nem tett eleget a korábbi ajánlásoknak. Az EB kedden jelentette be , hogy a túlzottdeficit-eljárás témája

Somos Ákos Sport

Harry Potter meccsre jár

futballkultúra függvényében érdekes, mégis: az angol, egyáltalán az európai futball a Fociláz óta annyit változott, hogy ebből az
csak annyiban szól az Arsenalról, amennyiben a fent említett stílusjegyek éppen ebben a klubban testesültek meg a 11 éves korában

1
358 359 360 361 362
497
Hat szokás, amitől boldogabbak lehetünk

Hat szokás, amitől boldogabbak lehetünk

Külföldi bűnözőket toloncol ki Lengyelország

Külföldi bűnözőket toloncol ki Lengyelország

A Real nyerte a madridi derbit, gálázott az Arsenal

A Real nyerte a madridi derbit, gálázott az Arsenal

Megszüntette az egri városvezetés az agyhártyagyulladás elleni védőoltásprogramot

Megszüntette az egri városvezetés az agyhártyagyulladás elleni védőoltásprogramot

A Trump-adminisztráció célba vette Irán olajkereskedelmét, tankerek feltartóztatására készülnek

A Trump-adminisztráció célba vette Irán olajkereskedelmét, tankerek feltartóztatására készülnek

Alternatív gyermekvédelem: a fiatalok becsalogatását is támogatja a kormányzati kocsmaprogram

Alternatív gyermekvédelem: a fiatalok becsalogatását is támogatja a kormányzati kocsmaprogram

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

Politico: 5 perccel éjfél előtt – lidércnyomásos csúcsra készül az EU, részben Orbán miatt

Politico: 5 perccel éjfél előtt – lidércnyomásos csúcsra készül az EU, részben Orbán miatt

19 évvel a megjelenése után kapott frissítést a PlayStation 3

19 évvel a megjelenése után kapott frissítést a PlayStation 3

A címlapról ajánljuk