Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

BÉT: erősödtek a vezetők

A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz
érdemi elmozdulást. Az OTP és a Magyar Telekom kevés figyelmet kapott, és összességében alacsony volt a részvénypiac forgalma
... százalékkal 9.665 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom 6 forinttal, 0,65 százalékkal 919 forintra

MTI Itthon

Herendit és borokat ajándékoztak a spanyol királyi párnak

I. János Károly és felesége, Zsófia királyné, akik ugyancsak megajándékozták a magyar köztársasági elnököt és
A dekoratív fadobozba csomagolt palackok között a legjobb magyar borászatok termékei szerepelnek, például Gere, Tiffán és Takler
... kiegészítették, s ezen már szerepel az amerikai kontinens és Magyarország is.   Ugyancsak közös ajándékként nyújtott át a magyar

MTI Itthon

Sólyom fogadta a spanyol királyi párt

Sólyom László köztársasági elnök és felesége a Sándor-palotában fogadta a spanyol királyi párt kedden kora délután. I. János Károly és Zsófia
a Sándor-palota Mária Terézia-termében.   Az államfői találkozót élénk médiaérdeklődés kísérte: a magyar és spanyol újságírók és
... asszony a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az eseményre mintegy száz vendég hivatalos; a meghívottak között vannak miniszterek, a
... képviselői, valamint egyházi vezetők is.   Az uralkodót elkísérte Budapestre Miguel Ángel Moratinos külügyminiszter is, aki találkozik

MTI Gazdaság

Logisztikai fejlesztésre 850 milliárd forint jut

Logisztikai fejlesztésre 2007 és 2013 között mintegy 850 milliárd forint jut. Az európai uniós támogatások és a hozzákapcsolódó magyar
"A logisztika a magyar gazdaság növekedésének motorja lehet a következő hét évben, amennyiben a becsült és tervezett fejlesztések
... (GKM) szakállamtitkára.   Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos elmondta: a logisztikai fejlesztésektől részben azt
..., az EU és a magyar állam hozzájárulása, míg mintegy 500 milliárd forint vonható be Public Private Partnership keretében.   A GKM

MTI Tech

2008-tól divíziókra bontva működik a T-Systems

A Magyar Telekom informatikai üzletágaként funkcionáló T-Systems szervezeti átalakítása év végéig befejeződik, az összevont
nem említett, de utalt arra, hogy a Magyar Telekom csoporton belül a menedzsment az IT-bevételek növekedésével kívánja kompenzálni a
... pedig 17 százalékkal részesedik.   Tankó Zoltán korábban elmondta, hogy a magyarországi informatikai cégek összesen mintegy 400

MTI Itthon

Magyarországra látogat a spanyol királyi pár

Háromnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik ma délben a spanyol királyi pár: I. János Károly és Zsófia királyné találkozik a
követi a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az uralkodót elkíséri Budapestre Miguel Ángel Moratinos külügyminiszter is, aki találkozik
... Kingával. A két politikus megbeszélésén várhatóan szó lesz a 2010-11-es spanyol-belga-magyar közös EU-elnökségről is. I. János Károly
... királyné harmadszor tesz hivatalos látogatást Magyarországon: először 1987-ben, majd 1996-ban érkeztek Budapestre, nem hivatalosan pedig

Gramofon

Behunyt szemmel egész jó

A Magyar Állami Operaház új vezérkarának sok dolga lesz. Végre száműzniük kell az intézményből a dilettantizmust, az

MTI Itthon

Vízbefulladásos esetek a hétvégén

Nógrádban három, Békésben két gyermek fulladdt vízbe a hétvégén, Olaszországban, Lignanónál egy magyar fiú halt meg a
és beleesett a vízbe. Vízbe fulladt szombaton egy magyar tizenéves a lignanói tengerparton, ahol iskolai kiránduláson vett
... egy öntözőcsatornába Murony külterületén. A gyermek testvéreivel játszani ment a csatorna partjára, ám egy kibetonozott algás, nedves

MTI Világ

Fico: a magyarok beavatkoznak a szlovák igazságszolgáltatásba

A szlovák televíziós csatornák szokásos vasárnapi politikai vitaműsoraiban a szlovák pártok képviselői reagáltak a magyar diáklány
... ügyének fejleményeire és egybehangzóan sérelmezték, hogy a Bauer Edit, az Európai Parlament szlovák képviselői küldöttségének a Magyar
Robert Fico kormányfő a szlovák közszolgálati rádióban szombaton azt mondta, hogy a magyar politikai erők "a feszültségkeltés
..., a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt alelnöke (SNS), a parlament helyettes házelnöke egyenesen a magyarok "előre kitervelt
..." nevezte az esetet, amelynek ürügyén szerinte Bauer Edit és Magyarország EP-képviselői beavatkoztak Szlovákia belügyeibe. A

MTI Világ

A vajdasági magyar pártok Göncz Kinga segítségét kérik

Telitalálatnak vélte Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke, hogy három vajdasági magyar párt
  A VMDP elnöke az MTI belgrádi irodájához vasárnap eljuttatott közleményében utalt arra, hogy Pásztor István, a legnagyobb délvidéki
..., a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) május elején megválasztott új elnöke, valamint Ágoston András és Páll Sándor, a Vajdasági
... Közösségének (VMDK) elnöke csütörtökön közös levelet intézett a magyar diplomácia vezetőjéhez. A vajdasági pártok ezen - hosszú ideje

MTI Világ

Elsodort nyolc túrázót egy megáradt folyó Görögországban

Elsodorta egy görög túracsoport nyolc tagját egy megáradt folyó vasárnap a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részén. Hét kiránduló
a víz zavaros - tette hozzá. Vasárnap estére újabb esőt jósoltak a meteorológusok. A mentésben részt vevők feltételezése szerint az
... szerint meglepetésszerűen érte őket hatalmas mennyiségű víz és iszap, "egyfajta cunami" zúdult rájuk. A túrázók egy háromnapos szervezett

Shake

A bérgyilkos Sarkozy haverja

Jean Reno, francia színész sok-sok szerepet eljátszott már. Feltűnt a Mission Impossible egyik részében, a Godzillában, a Roninban

MTI Világ

Kitüntetést kaptak a magyar katonák Libanonban

A nemzetközi erők kötelékében teljesített kiemelkedő szolgálat elismeréseként magyar katonákat is kitüntetett Bejrútban a libanoni
Claudio Graziano vezérőrnagy - más nemzetek képviselői mellett - kitüntette az UNIFIL parancsnokságán szolgálatot teljesítő
... katonatérképészeket, Szánki László mérnök alezredest, Lusták Péter mérnök őrnagyot, Vara Zoltán zászlóst és Mrsan József főtörzsőrmestert

MTI Világ

Pécsi segítséggel működik majd az eszéki egyetem magyar tanszéke

Az eszéki Strossmayer Egyetem magyar tanszékének beindításában vállal szerepet a Pécsi Tudományegyetem azon megújított szerződésnek
Az eszéki egyetem magyar tanszékének beindításában és működtetésében kiemelt feladata lesz a magyar nyelvi és irodalmi
..., ez a dokumentum most kiegészült a magyar tanszék beindításával kapcsolatos teendőkkel. Ivo Sanader horvát miniszterelnök Sólyom
... Strossmayer Egyetem újonnan létrehozandó magyar tanszékén. Horvátországban jelenleg nem folyik magyar tanárképzés, annak

Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Még kedden megszülethet az ásványkincs-megállapodás Ukrajna és az USA között

Még kedden megszülethet az ásványkincs-megállapodás Ukrajna és az USA között

Így vethet véget gyorsan az orrfolyásnak

Így vethet véget gyorsan az orrfolyásnak

Trump kérésére Putyin vállalta, hogy közvetít az USA és Irán között

Trump kérésére Putyin vállalta, hogy közvetít az USA és Irán között

Felmentette a japán legfelsőbb bíróság a fukusimai atomerőmű vezetőit

Felmentette a japán legfelsőbb bíróság a fukusimai atomerőmű vezetőit

Ártatlan flopilemeznek tűnt, de a világ első zsarolóvírusa tanyázott rajta

Ártatlan flopilemeznek tűnt, de a világ első zsarolóvírusa tanyázott rajta

Hamarosan bármelyik rendelőbe lehet interneten időpontot foglalni

Hamarosan bármelyik rendelőbe lehet interneten időpontot foglalni

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

A címlapról ajánljuk