Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Bálint Csaba Itthon

Videó: a 11 éves lányom megégett, hogyan kárpótolhatnának?

gyümölcsös nem maradt a régi életből. Sokuk élete végéig viselni fogja a hegeket, amelyeket a maró anyag
meg, akik a Devecser melletti szovjet laktanya tiszti lakásaiban laknak. Az "élet megy tovább" üres frázis csak számukra, hiszen nem

MTI Itthon

Nem költöznek a kolontáriak

megyei kistelepülésről, és az újonnan épülő lakóparkban szeretné folytatni
épületet - amely a Torna-patak hídja előtt áll, és tulajdonosa a győri kórházban tízedik áldozatként vesztette életét - sem bontják le
... négyzetméteres lakóháza helyett két kisebbet kap a település víztornya mellett kijelölt, és a két hete életbe lépett kormányhatározat

MTI Itthon

Pozsgay a Szent Koronára is hivatkozna az alkotmányban

Pozsgay Imre szerint a magyarság önazonosságát erősítő, a Szent Koronára és "a keresztény nemzeti kultúrára" hivatkozó alkotmányra van
" - fejtette ki. Hozzátette, "ha a Szent Koronát is belefoglaljuk az alaptörvénybe (...) önazonosságunkat visszavezetjük azokra az
... lehetünk". A Szent Korona alkotmányba foglalásáról azt mondta: nem számít könnyű küzdelemre, de fontosnak tartja, hogy arra

MTI Itthon

Nyolcezer önkéntes tartalékost akar Hende

Honvédek őrizhetik a Szent Koronát, tartalékos katonák a laktanyákat, ha az Országgyűlés elfogadja a honvédelmi miniszter javaslatát
A javaslat számos további rendelkezés mellett felveszi a honvédség feladatai közé a Szent Korona és a koronázási jelvények teljes körű

MTI / hvg.hu Itthon

Iszapkatasztrófa: nem kellett volna ecet és gipsz a folyókba?

közömbösíti a termőföldbe került lúgot, így ha az újabb mérések is igazolják az eddigi eredményeket, a teljes területen bevetve a folyadékot, rövid
a megfelelő hatást. Megjegyezte, a laboratóriumi körülmények és az élet mást mutat, nem mindegy ugyanis, hogy lakott- vagy
..., a technikai és szellemi tudást, hogy az élet minél előbb visszatérhessen a megszokott kerékvágásba. A szlovák speciális csoport
... el a vörösiszap, ebből 1017 a mezőgazdasági terület. Tíz ember vesztette életét, másfélszázan megsebesültek, és csaknem háromszáz ház

hvg.hu Plázs

Mit jelent ma cukorbetegnek lenni?

a szénhidrát-anyagcseréjük. De milyen esélyei vannak ma egy cukorbetegnek a teljesértékű életre? November 14-e a cukorbetegek
belgyógyász-diabetológus szerint az inzulinnal kapcsolatban érzett félelem ma már alaptalan, hiszen az inzulinkezelés életet menthet és
... a probléma. A kutatók következő célja, hogy a rendszer ne csak laboratóriumi körülmények között működjön, hanem a mindennapi életben

MTI Itthon

Megállt a gazdasági élet Devecserben

Megállt a gazdasági élet a vörösiszappal elöntött Devecserben, az egyéni károk mellett az üzleti veszteség is hatalmas, ezért mindent
Devecser nevéhez a katasztrófa társult, de a város élni akar, és mindent meg kell tenni, hogy maradjanak az emberek, a gazdaság és az üzleti
... fellendüljön. Kijelentette: önkormányzata és a kormány is mindent elkövet annak érdekében, hogy az élet mielőbb visszatérjen a régi
... a településen élni, de ez nem végleges adat. Senkit nem sürgetnek, hogy döntsön, miként akarja folytatni életét, hagynak időt arra

hvg.hu Shake

Videó: találd meg életed szerelmét a Facebookon!

Egy Youtube-ra feltöltött videó kereng a Facebookon, mely bemutatja, hogyan alakulhat az ember élete, ha a közösségi világháló részesévé
A Facebookon is futótűzként terjed az a videó, amegy bemutatja, hogyan határozhatja meg az ember életét a közösségi
... fotómegosztási bakikon át élete szerelmének megtalálásáig, majd végül kijelentkezéséig a nagyvilágból. A klipet nézegetve óhatatlanul

hvg.hu Gazdaság

Eltűnőben ötezer milliárd forint

Bődületes összeggel, ezermilliárdokkal tartoznak az államnak és a gazdasági élet szereplőinek a felszámolás alatt álló társaságok. Akad
APEH) felszámolási osztályának vezetője elképzelhetőnek tartja, hogy a gazdasági élet szereplőinek további három-négyezer milliárd

hvg.hu Tech

Hatalmas az érdeklődés Jane Goodall pécsi programjai iránt

A világhírű főemlőskutató, természetvédő és ENSZ-békenagykövet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) meghívására vesz részt a munkássága
ahol találkozott Louis Leakeyvel, a brit-kenyai régész-antropológussal, aki munkát adott neki, és rábeszélte a csimpánzok életének
... vendégelőadója, 2005-ben a PTE díszdoktorává választotta. Tapasztalatairól több könyvet írt, munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel

travelline.hu Plázs

Nem lehet egy nyelven beszélni Svájcban

A Svájci életet elmesélő blogger szerint a valóságban az ország egyik településén sem hivatalos mindegyik nyelv
A Svájci életet elmesélő blogger szerint a valóságban az ország egyik településén sem hivatalos mindegyik nyelv , hanem az egyes

MTI Világ

A magyar koronát ábrázolja egy osztrák emlékérme

A magyar Szent Koronát ábrázolja az Osztrák Pénzverde most kibocsátott arany
fejdísze, illetve az osztrák főhercegi korona látható. A sorozat negyedik, illetve ötödik darabja a cseh Szent Vencel-koronát és az

1
763 764 765 766 767
994
MOHU: Biztos, hogy nem a hulladékkoncesszió bevételeiből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

MOHU: Biztos, hogy nem a hulladékkoncesszió bevételeiből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék

Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

Vitályos Eszter a Fico elleni merénylethez hasonlította a Direkt36 Orbán családról szóló filmjét

Vitályos Eszter a Fico elleni merénylethez hasonlította a Direkt36 Orbán családról szóló filmjét

Alaszka felett eltűnt gép: mindenki meghalt a fedélzeten

Alaszka felett eltűnt gép: mindenki meghalt a fedélzeten

Ketten meghaltak, amikor botokkal és puskával az utcán esett egymásnak két romániai klán

Ketten meghaltak, amikor botokkal és puskával az utcán esett egymásnak két romániai klán

Szégyen az apatest? Ugyan már, a világ legjobb sportolóinak is sörhasa van

Szégyen az apatest? Ugyan már, a világ legjobb sportolóinak is sörhasa van

Cukorral nem győzzük le a téli depressziót, de ezekkel az ételekkel ellene dolgozhatunk

Cukorral nem győzzük le a téli depressziót, de ezekkel az ételekkel ellene dolgozhatunk

A címlapról ajánljuk