Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Karrier

Diákmunka: mennyibe kerül, kiknek tilos?

A diákmunka végezhető munkaviszonyban, de megbízás alapján vagy alkalmi munkavállalói könyvvel is; a közterhek is mások a különböző foglalkoztatási formáknál.

MTI Karrier

Hét percenkét két halálos munkabaleset

Az EU-ban minden hét percben ketten halnak meg munkahelyi balesetben, vagy foglalkozási ártalom miatt, a tragédiák többsége kockázatértékeléssel megelőzhető - áll a témában kampányt indító, Európai Munkavédelmi Ügynökség közleményében.

MTI Vállalkozás

Szívesen látják a magyar tőkét Romániában

Vállalkozóbarát várost szeretne faragni Sepsiszentgyörgyből Antal Árpád jövendő polgármester, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben vasárnap győzelmet aratott a helyhatósági választások második fordulójában a Magyar Polgári Párt (MPP) embere, Csinta Samu felett.

MTI Gazdaság

Fél év haladék a TEÁOR-számok átvezetésére

A cégeknek ez év július 1. helyett a jövő év első napjáig kell a TEÁOR számokat átvezetniük a cégjegyzékben, az igazságügyi és rendészeti miniszter erről szóló rendelete a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

MTI Vállalkozás

Áfaemelési és adóamnesztia tervek

A 20 százalékos áfakulcs 2-3 százalékpontos megemelésével, illetve az önkéntes vagyonbevalláson alapuló adóamnesztiával teremtenének forrást a szocialisták az elsősorban a kis- és közepes vállalkozások versenyképességét javító járulékcsökkentéshez – értesült a Népszava.

MTI Vállalkozás

Mennyit kaszálnak a cégek direkt marketinggel?

Tavaly 35 milliárd forint volt a direkt marketinggel, személyes megkereséssel foglalkozó mintegy 2.000 cég forgalma, egy évvel korábban ez még csak 28,7 milliárd forintot tett ki - ismertette Hivatal Péter, a Direkt Marketing Szövetség elnöke.

MTI/hvg.hu Itthon

Ilyen még nem volt, többmilliárdos ipari kémkedés nálunk

Ipari kémkedés („különösen nagy értékre elkövetett szerzői jogok megsértése”) gyanújával nyomoz a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága. Ipari kémkedés miatt ez idáig még senki ellen sem indult büntetőeljárás Magyarországon.

Vállalkozás

Mi alapján értelmez az APEH?

Számtalan esetben megtörténik, hogy egy adóellenőrzés során az adóhatóság nemcsak egy jogügyletet minősít, hanem egy fogalmat illetve egy kifejezést is értelmez.

Vállalkozás

Kósa szembemegy az EU-val?

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere vezényletével módosította a városi közgyűlés a helyi adókról szóló rendeletét. Ezentúl a kutatásra és fejlesztésre (K+F) fordított költségek a helyi iparűzési adó (hipa) 80 százalékáig számolhatóak el. Eddig efféle kedvezmény nem volt. A fideszes politikus szerint nem sértenek uniós jogot. Az adószakértő ezt másként látja.

MTI Gazdaság

Aggályos lehet a cégilleték

Egy ítélőtábla előtt folyó per alapján veti fel a Népszabadság keddi számában megjelent írás, hogy a cégbíróságokon szedett illeték nem felel meg az uniós előírásoknak. A cikkben a Pénzügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium is ezzel ellentétes véleményt fejt ki.

Vállalkozás

Mit tehet a potyautas?

Közel 290 ezer embernek rendezetlen még a jogviszonya az OEP tájékoztatása szerint. A 4350 forintot bármikor elkezdheti fizetni az érintett, de tartozását visszamenőleg is rendeznie kell, s mindez késedelmi pótlékkal, esetleg bírsággal megnövelt összeget jelent.

MTI Gazdaság

Adóügyben egyeztet az MSZP és az SZDSZ

Elkezdődtek az egyeztetések az MSZP és az SZDSZ között egy lehetséges adócsökkentés ügyében - értesült az MTI a liberális párthoz közel álló forrásokból. A távirati iroda információi szerint az egyeztetések szakmai és politikai szinten is folynak.

MTI Gazdaság

Elfogatóparancs APEH-adós cégek vezetői ellen

Négy észak-magyarországi társaság külföldi tulajdonosai és képviselői ellen adtak ki elfogató parancsot, miután cégeik csaknem egy milliárd forinttal tartoznak az adóhatóságnak, ők maguk pedig külföldre távoztak.

MTI Karrier

Több mint kétezer új munkahely 2,4 milliárd forintból

Csaknem 2300 új munkahely létesítését vállalták a sikeres pályázók, az idei 2,426 milliárd forint összegű támogatási keret egészét jóváhagyták részükre - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a honlapján.

MTI Itthon

Az APEH elnöke felmentette a KAIG igazgatóját

Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke június 2-ai hatállyal felmentette tisztségéből a Kiemelt Adózók Igazgatóságának (KAIG) igazgatóját, Juhász Istvánt - közölte az adóhatóság.

MTI Vállalkozás

A KPMG ötszázalékos áfát javasol a szállodai szolgáltatásoknál

Nem csökkenne a turizmusból származó közel 2 600 milliárd forintos összesített adó és járulékbevétel 2008-2013 között, ha a szállodai szolgáltatások jelenlegi 20 százalékos áfája öt százalékra csökkenne - mutatta ki a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) pénteki tájékoztatóján Káli Zoltán, a KPMG menedzsere.

1
52 53 54 55 56
99
Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Hétvégén jön az újabb áremelés a benzinkutakon

Hétvégén jön az újabb áremelés a benzinkutakon

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

A címlapról ajánljuk