A Facebook lesz az új közellenség?

A Facebook lesz az új közellenség?

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Sztojcsev Iván
Tetszett a cikk?

A Facebook a történelme egyik legnagyobb presztízsveszteségét szenvedte el, amikor engedett az ausztrál kormánynak és feloldotta a hírek blokkolását. De a PR-szempontoknál egy kicsit messzebbre nézve az látszik csak, hogy egy lépéssel hátrébb lépett a cég. Nagy bukásról nincs értelme beszélni.

A kormányok világszerte egyre keményebben lépnek fel annál, mint amire a Facebook számíthatott. Azután, hogy a Facebook és az ausztrál kormány egy hétig farkasszemet nézett egymással, a közösségimédia-óriás pislogott először – Stephen Scheeler, a Facebook Ausztráliáért felelős egykori vezetője röviden így foglalta össze a BBC-nek az elmúlt egy hét eseményeit.

Mi is történt pontosan Ausztráliában?

A világ médiapiaci helyzetének elemzését általában nem úgy szoktuk kezdeni, hogy elolvassuk az ausztrál sajtótörvényt, ezért is lehet furcsa, hogy most ekkora botrány lett. De az, hogy az ottani kormány és a Facebook egymásnak ugrott, az egész világon meglévő problémákat mutatott meg, szinte véletlen, hogy épp Ausztrália lett az első konfliktushelyszín.

Nagyon röviden a lényeg az: az új ausztrál médiatörvény szerint a közösségimédia-portálok és a keresőmotorokat fenntartó cégek (elsősorban a Google) kötelesek fizetni a hírportáloknak, ha tőlük hoznak le egy hírt. A Facebook erre a múlt héten blokkolta az ausztrál felhasználóinál a hírek megnézését és megosztását, de néhány nap után visszakozott. A törvényt csütörtökön elfogadták, egyedül annyiban engedtek a Facebooknak, hogy a cég és a kiadók egyeztethetnek, mi számít hírnek, és csak a vitás esetekben dönt a kormány. A keresőmotorokat üzemeltető cégek pedig két héttel előre kötelesek jelezni, ha változtatnak valamit az algoritmusukon – hogy ez a gyakorlatban mennyire betartatható, arról azért sokaknak vannak kételyei.

©

A Google is erősködött egy sort januárban, de végül a Facebooknál jóval korábban meghátrált (főleg, hogy a Microsoft jelezte, a Bing örömmel betöltené a Google kivonulása után maradó űrt). A Facebook pedig már azt is bejelentette: Kanadában, ahol hasonló törvényt tervez a kormány, már keresi a lehetőséget, hogy megállapodjon a médiaszolgáltatókkal, mielőtt hasonló vita jönne.

A Facebook átalakította a világ médiapiacát, ez akkora közhely, hogy szinte már leírni is ciki. Mégis, a kormányok mintha csak most jutottak volna el oda, hogy ezzel kezdeni is kellene valamit.

Bonyolítja a helyzetet, hogy nagyon sok szálon kritizálják a közösségi média nagy cégeit. A kritikáknak 3+1 irányvonala van, ezek több ponton is összeérnek.

1. Inkorrekt a közösségi média cégeinek túlsúlya a hírszolgáltatókkal szemben

Az ausztrál – és a kanadai – szabályozás a problémának ezzel a részletével próbál most kezdeni valamit. A konfliktus oka világos: amíg a kiadók fizetik az újságírókat, akik megkeresik és megírják a híreket, a Facebook csak megjeleníti a cikkeket, amelyet mások megírtak, és elviszi a hirdetési bevétel egy jelentősebb részét. A magyar mainstream sajtóba például az olvasók nagyjából harmada érkezik a Facebookról, és hasonló arányok jellemzőek külföldön is. Az ausztrál kormány most épp azzal indokolta a döntését: a kisebb kiadók járhatnak jól, ha pénzt kapnak a Facebooktól, amiért megjelenhetnek ott is a hírek.

Logikus a kiadók kérdése: miért kapjon a hirdetőktől pénzt egy portál olyan termékért, amelyen nem dolgozott. Amire persze a Facebook mondhatja azt, hogy rendben, lássuk meg, mire mennének ezek a portálok a közösségi médiából érkező olvasók nélkül. Hogy mégis visszakoztak, és az ausztrál kormány kompromisszumkészségének első jelére belementek egy egyezségbe, az annak a jele: a Facebooknak sem érdeke nyílt harcot folytatni egyetlen ország kormánya ellen sem, ahonnan még sok felhasználót és így bevételt remél.

©

De azt is hozzátették, hogy az új szabály nyertese lehet a közszolgálati újságírás is. Ez abból a nagyon optimista alapfelvetésből indul ki, hogy ha több a pénz, akkor több energia marad a kattintásvadászat helyett minőségibb cikkekkel foglalkozni – mérget azért ne vegyünk rá, hogy ez mindenhol így lesz.

2. A nagy techcégek nem fizetnek elég adót

Ezt a problémát leginkább az európai kormányok szokták felvetni. A Facebook és a Google korábban rendszeresen szerepelt a magyar adóhatóság nagy adótartozást felhalmozó cégeinek listáján is. Arra hivatkozva ugyanis, hogy nem Magyarországon működnek, nem fizettek reklámadót (sem), pedig ez a két cég birtokolja a magyarországi online hirdetési piac több mint felét. A Facebook végül 2017-ben önként vállalta, hogy 2019-től minden országban adózik, ahol jelen van, nemrég az is kiderült, hogy Magyarországon 2017-re és 2018-ra 3,8 milliárd forint reklámadót fizetett be.

©

De egy ilyen vállalás nem változtat azon, hogy a legtöbb európai kormány szerint ezek a multik túl keveset adóznak ott, ahonnan a nyereségük származik, mert azt átcsatornázzák más országokba – jellemzően olyan helyekre, ahol egyedi adómegállapításoknak köszönhetően egészen minimális adó megfizetésére kötelesek. A francia kormány például emiatt tavaly 3 százalékos adót vetett ki az országban nyújtott digitális szolgáltatásokon belül azokra a cégekre, amelyeknek a bevétele Franciaországban 25, globálisan 750 millió euró feletti. Az EU is ígért közös fellépést – ennek a tervezete a közös digitális adózásra nem tett végül javaslatot, részben például a magyar kormány ellenkezése miatt. A tiltakozó kormányok elsősorban azt nehezményezik (azon túl, hogy ebben egyenes utat látnak egy közös európai adópolitika felé, holott a jövedelem- és nyereség utáni adózás a mai napig tagállami hatáskörbe tartozik), hogy egy ilyen adóból származó bevétel a közös uniós kasszába vándorolna – az elképzelések szerint például részben ebből fedezhetnék az uniós költségvetést, vagy épp a most induló, kötvénykibocsátásból fedezett helyreállítási alapot.

3. Túl fontos politikai szereplők a közösségi média óriásai ahhoz, hogy ennyire laza szabályok vonatkozzanak rájuk

A Facebook (ahogy a mostani botrányból kimaradó Twitter is) ugyan sokszor megígéri, hogy fellép az álhírek ellen, és néha ennek tényleg vannak jelei is, az tagadhatatlan, hogy a közösségi médiában sokkal könnyebb hazugságokat terjeszteni, mint a hagyományos sajtóban. Ha valami megjelenik egy álhíroldalon, az nyugodtan terjedhet, ha egyszer nem szab korlátot sem a médiatörvény, sem a szakmai etika. Egyre többen vetik fel, hogy valamit kezdeni kell ennek a szabályozásával.

A probléma nem új, az már a 2016-os amerikai elnökválasztás és a Brexit-népszavazás után kiderült, hogy az álhírek, illetve a Facebookról szerzett adatok segítségével végzett úgynevezett választói mikrotargetálás befolyásolhatták az eredményt. Ebbe a Cambridge Analytica nevű adatelemző cég bele is bukott, kiderült azonban az is hogy ez csepp a tengerben: több tízezer alkalmazás férhetett hozzá jogszerűtlenül a felhasználók Facebookon tárolt adataihoz.

©

A Facebook kiperkált emiatt valamekkora büntetést, de túlélték a botrányokat, a 2020-as választási szezonra pedig már az álhírekkel kapcsolatban is egy fokkal keményebbek lettek. Ennek a leglátványosabb pontja az volt, amikor a Twitteren előszeretettel (egyre nagyobb hülyeségeket és egyre veszélyesebb provokációt) kommunikáló Donald Trumpot gyakorlatilag kitiltották a közösségi médiából. De amikor a tavalyi amerikai kampányban egy jobboldali bulvárlap minden alap nélküli „leleplező” történetet adott ki Joe Biden állítólagos bűnügyeiről, egy ideig azt sem engedték terjedni – ez óriási váltás volt 2016-hoz képest. De itt még mindig csak egyedi ügyekről van szó, a közösségi médiára vonatkozó szabályozás a mai napig sokkal lazább, mint amennyi a politikai súlyával arányos lenne.

+1: Véleményterror

Világszerte sok politikus kiált Facebook- vagy épp Twitter-cenzúrát, a sorba beállt a magyar kormány is. Ezeknek a közös pontja az, hogy nincs valós alapjuk. Ennek ellenére amikor arról folyik a vita, hogy szigorúbb szabályok közé kell-e terelni a közösségi média nagyjait, rendszeresen előkerülnek ezek az „érvek” is.

De hogyan tovább?

Az ausztrál döntés után elképzelhető, hogy más országokban is fizetni fog a Facebook, vagy legalábbis egyezkedni a kiadókkal. A BBC arról írt, hogy európai politikusok is számolgatják, mit lehet az ausztrál törvényből átültetni az itteni jogrendszerbe. De Stephen Scheeler a már idézett nyilatkozatában ennél is jóval tovább ment. Szerinte el kell jutni oda, hogy feldarabolják a techóriásokat.

A 2020-as amerikai elnökválasztás előtt a Demokrata Párt előválasztásán ezt ígérte Elizabeth Warren is, és ő sokkal részletesebben ki is fejtette a tervét: abban látta a problémát, hogy egy nagy techcég más vállalatok felvásárlásával nő még nagyobbra, így a Facebooktól leválasztotta volna az Instagramot és a WhatsAppot, a Google-ről a Waze-t, a Nestet és a DoubleClicket, az Amazonról pedig a Whole Foods-t és a Zapoost. Scheeler minderről úgy fogalmazott:

Ezeknek a platformoknak a mérete és a befolyása az elménkre, az agyunkra, mindarra, amit polgárokként, fogyasztókként teszünk, akkora hatalmat jelent, hogy ha meghagyjuk őket néhány nagyon szigorúan kontrollált vállalat, mint a Facebook kezében, az a katasztrófa receptje.

Hozzászólások