Rátkay Endre © Műértő

Rátkay Endre: Két évet jártam Bernáthoz, de aztán egy stiklim miatt megharagudott, s kettest akart adni. Ezért inkább eljöttem tőle, s átmentem Bencze Lászlóhoz, akivel a későbbiekben a Képzőművészek Gulácsy Lajos Közösségében is együtt voltunk. Nála azért volt jó tanulni, mert hagyott, hogy csináljam, amihez kedvem van, nem kellett a tanmenet szerint haladnom. A főiskolán keveset festettem, azt is inkább az utolsó két évben kezdtem, amikor freskó szakon voltam. Rajzolni szerettem volna megtanulni.

Műértő: Hogy tűrte a főiskola az örökös lázadásait?

R.E.: Kezdetben megtűrték bár, de nem vették jó néven. Öregasszonyokat hoztak modellnek, de én nem szerettem őket rajzolni. Bernáth Auréllal is ez volt a vitánk egyik tárgya. Az egyetlen festményem a diplomamunkám volt, ami nagyon rosszul sikerült, így a következő évben, 1951-ben egy újat készítettem. Akkoriban sokkal több időt töltöttem a könyvtárban, rengeteget olvastam. Fantasztikus albumokhoz lehetett jutni, azokat tanulmányoztam. Az akkori könyvtáros, Győző bácsi sokat segített abban, hogy mit olvassak. Végigvettem a korai művészettől az avantgárdig mindent. Ekkor kaptam kedvet a modernhez, az avantgárdhoz is. Ehhez hozzájárult Csernus Tibor, aki jó barátom volt, és akkor nagyon vonzódott a modernekhez. Mondta nekem, hagyjam a poros régieket, Picasso Guernicája az igazi. Akkor ezt nem értettem, ma már én is azt gondolom, hogy a XX. század egyik főműve.

Műértő: Említette, hogy a festészetet nem művelte, kerülte, mégis kezdetektől monumentális képekben gondolkodott. A pesterzsébeti Rátkay-Átlók Galériában, a saját múzeumában 3x9 méteres képei és hatalmas ikonosztázai vannak kiállítva.

R.E.: Gyerekkorom óta létezik ez a vonzalom. Kicsi gyerekként a nagybátyámnál láttam először egy íróasztal üveglapja alatt Michelangelo Utolsó ítéletét. Nagy hatással volt rám. Ekkor hat-hét éves lehettem. Ehhez jött a bibliai történetek szeretete. Lenyűgözött a nagyság, a méret. Minden vonzott, ami monumentális. Ilyen volt Dante Isteni színjátéka és Grünewald festészete. Ők voltak az én isteneim, a hatásuk a mai napig tart. Idézetként használom őket, de belőlük kiindulni nem tudok. Amikor 1952-ben kirúgtak a főiskoláról, semmit sem tartottam meg az akkori munkáim közül. Innentől kezdve otthon rajzoltam. Ekkor kezdtem hatalmas képeket festeni, 2x2 méteres óriási vásznakra Michelangelo két figuráját, a Prometheusokat, de szerencsére már nincsenek meg ezek sem. Akkoriban a barátaim mind próbáltak eltántorítani ettől, de hosszú időbe telt, míg magam is rájöttem: igazuk van.

Műértő: Mert konok, önfejű ember?

R.E.: Rettenetesen! Makacs vagyok, és önfejű. Hosszú ideig kínlódtam magammal, míg végül a képeket leöntöttem benzinnel, meggyújtottam, megsemmisítettem.

Műértő: Ma is alig vannak eltett képei. Minden egyes megunt, átértékelt korszakát megsemmisíti?

R.E.: Azt gondolom, ezek voltak a tanulóévek, amelyek sokáig elhúzódtak. A modernitást, az avantgárdot akkorra már jól ismertem.

Műértő: Ekkor kezdődött az Átlók-korszak?

R.E.: Nem, az valamivel később. Ekkor a folklorista korszakom következett. Érdekesre vágytam. A Néprajzi Múzeumba kezdtem rendszeresen járni.

Műértő: Ebben az időben barátkozott össze Boglár Lajossal és Bodrogi Tiborral?

R.E.: Ők voltak akkor ott a főnökök. Mondtam Bodroginak, hogy a törzsi művészettel akarok foglalkozni. Felpakolt rengeteg könyvvel, hogy elkezdhessem tanulmányozni. Öt évig csak ez izgatott. A helyszíneken nem jártam soha, de a múzeum teljes anyagát láttam.

Műértő: Elég nagy ugrásnak tűnik ez az antiktól. Menekülés volt az addigiaktól?

R.E.: Nem is az antiktól, Michelangelótól kellett eltávolodnom. A hatalmas méretek helyett egészen kicsiben kezdtem dolgozni. Több száz művet készítettem, maszkokra, kéregre, vászonra. Mindazt feldolgoztam, amit a törzsi művészetből vettem ki. Feldolgoztam, s nem átírtam ezeket. Mint Bartók vagy Sztravinszkij a zenében. A törzsi ábrázolásoktól jutottam el az expresszionizmusig, hiszen ezek a vicsorgó maszkok erre emlékeztetnek. Innen pedig tovább, a teljes absztrakcióig. Több száz képem volt: egy részét eladtam, a többi nincs már meg. Egyet tartottam meg a mai napig. Akkoriban ebből éltem. Meg a tanításból. Itt tanítottam rajzot, Pesterzsébeten. Elvonultam. Minden kapcsolatomat megszakítottam. Még Csernus Tiborral is. Vele akkor találkoztam újra, amikor megfestette a Saint-Tropez-képét. Az nagyon tetszett. Akkor kerestem fel újra. Miután a törzsi művészet öt évét is lezártam magamban, akkor tértem vissza a tradíciókhoz. Ilyen volt az Európa elrablása-képem vagy az Amstrong. Az már én voltam kicsiben.

Műértő: Kevés kiállítása volt.

R.E.: Nem szeretem a kiállításokat. Mindegyikhez valamilyen rossz emlék fűz. Szeretem, ha azt csinálhatom, amit én akarok. Kevés volt, melyeket Nagy Richárd nyitott meg, aki gyerekkori barátom. A mostani állandó kiállításommal, a Rátkay-Átlók Galériában negyven évet töltöttem el. Az első verziója a Kalendárium, amely több mint négyszáz képből állt, de színtelen volt. Akkoriban lementem Pécsre, a Csontváry Múzeumba. Csontváry már a főiskolán is erősen hatott rám. És ott, a falon elkeseredetten ismertem rá a saját műveimre. Ekkor határoztam el, hogy átfestem mind a négyszáz képet.

Műértő: Nehéz értelmezni a művét, mert az ókor, a mitológia, a zene, a Biblia – mind lehetséges referenciákként jöhetnek szóba. Számomra ez a mű az elmúlást jelenti. Mintha mindent, ami el fog múlni egyszer, belesűrítette volna ebbe a monumentális alkotásba. Vagy az volt a célja, hogy megmutassa, mi mindent tud a világról? Közben pedig ott van végig az erotika. Néha több is, mint erotika. Félelem a nőktől.

R.E.: Politikai pornográfiának minősítették az Artexben. (Képexporttal is foglalkozó külkereskedelmi vállalat a rendszerváltás előtt – a szerk.) Képtelen vagyok elfogadni kész dolgokat. Nem a tudásomat akartam fitogtatni. Amit ábrázolok, azt mind szeretem és fontos.

Műértő: Igen, de a klasszikusok idézőjelbe kerülnek a festményeken, és a képei a giccs felé csúsznak el.

R.E.: Ez nem giccs. Megidézem a látott képeket. Megcsavarom őket.

Műértő: Honnan ez a rengeteg mitológiai, bibliai utalás?

R.E.: Hívő vagyok, de nem hiszek semmiben. A mitológia nálam valóban erősen jelen van, valóban, de ironizálom.

Műértő: Ugyanakkor ezen a hatalmas művön ott láthatók a kortársai és a mesterei is.

R.E.: Igen, például paródiaként Bernáth Aurél, de folyamatosan cserélem a szereplőket. Most is át akarom alakítani: kiveszem a mézeskalácsot, a Donald kacsát, és beteszek új motívumokat.

Műértő: A Rátkay-Átlók Galériában kiállított képeit festi át újra meg újra?

R.E.: Igen. Semmi sincs befejezve, én bármikor hozzányúlhatok és alakíthatom. Az ELTE Fizikai Tanszéken van egy művem, az Annales I--III. Tíz év után vettem észre, hogy a figura lába rosszul áll. Kijavítottam. Ugyanígy vagyok a pesterzsébeti Városházán látható képeimmel. Rossz a karja, de csak most vettem észre. De ezt már nem tudom javítani.

Műértő: Többek között a nevéhez fűződik az Átlók nevű művészeti csoportosulás, amely itt, a kerületben jött létre. Mikor és kiknek a részvételével alakították meg?

R.E.: Kárpáti Kamillal -- akivel gyerekkorunk óta jóban vagyunk -- és Gaál Imrével. Az volt a megállapodás, hogy minden szombaton találkozunk, s addigra mindenki hoz valami új alkotást. Kárpáti Kamill verset, mi képet. Később kiderült, hogy Gaál Imrének sokszor nem volt kedve újat csinálni, s akkor leemelt a szekrény tetejéről valami régit. Az alapítókon kívül többen is benne voltak a csoportban: Czétényi Tibor grafikus, Csillag Tibor költő, Juhász Sándor festő és író, de a motorja Gaál volt, akinek korai halálával az Átlók 1964-ben felbomlott.

Műértő: Volt abban valami sértettség, hogy létrehozták a kívül rekedtek, a meg nem értettek csoportját?

R.E.: Ez eredetileg egy baráti kör volt, igazából abból nőtt ki. Nem hiszem, hogy más motivált volna minket. Közel laktunk egymáshoz, összejártunk. Mivel úgy éreztük, nem kell senkinek a művészetünk, gondoltuk, alkossunk magunknak, aztán mutassuk meg egymásnak. Számomra ez nem volt teher, abban az időben szinte éjjel-nappal dolgoztam. Bár ekkor még szólóképeket festettem, de az ikonok óta különálló műveket már nem csinálok.

Műértő: Az Átlók sok mindent jelenthet, hisz utalhat Pesterzsébet egyik utcájára, ahol laktak, de értelmezhető úgy is, mint a különböző, egymást metsző művészetek kereszteződése.

R.E.: Általában az utcára szoktak gondolni, de mi akkor az utóbbi értelmezés miatt adtuk ezt a nevet: hiszen a vonalak átlóban metszik egymást, aztán mindegyik halad a maga irányába, ahogyan mi magunk is.

Műértő: Mi volt a közös pontjuk, a közös hitük?

R.E.: Nem volt ennek igazából elmélete. Annyi volt, hogy készítsünk jó műveket, amelyek megmutathatók a többieknek is. Gaál Imre például sok mindent elégetett. Én az ifjúkoriakat semmisítettem meg.

Műértő: De most sem az örökkévalóságnak fest, hiszen a kész műveket is folyamatosan javítja, átdolgozza. Úgy tűnik, nem nagyon akar képeket hagyni az utókorra.

R.E.: Ami megvan a munkáim közül, az a Rátkay-Átlók Galériában, a pesterzsébeti Városházán, valamint az ELTE Fizikai Tanszékén látható.

Műértő: Magányos farkasként él, szinte mindenkivel megszakította a kapcsolatot, ugyanakkor kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy már életükben múzeumuk lett. Mi volt korábban a Rátkay-Átlók Galéria helyén?

R.E.: Gyerekkoromban egy üres grund, ahol én még cirkuszi előadásokat láttam. A későbbiekben itt épült meg az Árpád mozi, ahova sokat jártunk. Ezt aztán átkeresztelték Világosság mozira. A rendszerváltás után néhány évig nyilvánosházként működött. A mozit építették át Rátkay-Átlók Galériának.

Műértő: Nem ambivalens érzés az, hogy miközben van egy múzeum, amely a nevét viseli, mégis kevesen ismerik magát és az alkotásait?

R.E.: Ez nem érdekel. Az sem, hogy írnak-e rólam, foglalkoznak-e velem. Mindez nem izgat. Van még néhány tervem, de meglátjuk, mire futja.

Marton Éva

A cikk a Műértő decemberi számában jelent meg.