A Magyar Nemzeti Filmalap támogatási szabályzatában szereplő tétel, miszerint a Támogatót megilleti a produkció végső vágás jóváhagyásának joga számos kérdést felvet a magyar filmgyártás jövőjéről és irányáról. Szakmai berkekben nagy a felháborodás, a Független Producerek Szövetsége mellett a legtöbb filmes azt kifogásolja, hogy a felvázolt gyakorlat sem az európai, sem a hazai filmgyártásban nem divat, nem is lehet működképes. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy működne, ha a "final cut" jogán nem a rendező döntene alkotása végső formájáról. Megkértünk néhány fiatal magyar filmest, hogy mondja el véleményét a témáról.

Mundruczó Kornél

A Balázs Béla-díjas rendező két utolsó filmje, a Delta (2008) és a Szelíd teremtés - A Frankeinstein terv (2010) számos nemzetközi elismerést bezsebelt. A Deltáért a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon Mundruczó megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját, a Szelíd teremtés pedig legutóbb a legnagyobb spanyolországi nemzetközi filmfesztivál különdíját kapta meg.

"Az utolsó vágás" joga az angolszász filmkultúrában sok esetben a producerhez tartozik, valóban. Ez azonban a legtöbb esetben attól függ, hogy milyen alkotókról és milyen konstrukcióról van szó. Ez a jog azt feltételezi, hogy valaki többségi befektetőként van jelen, a saját vagyonát kockáztatja. Birtoklása egy stúdió esetében érthető igény, hiszen a stúdió méri fel a piaci helyzetet és vállalja a befektetés kockázatát. Állami finanszírozás esetében viszont ez a jog nehezen értelmezhető, még százszázalékos állami támogatás mellett is, amire - nagyon helyesen - nincs lehetőség. Az állami finanszírozó lehet befektetési szemléletű - aminek helyességét nem vitatom -, de nem válik valós befektetővé, a kockázata közvetett, hiszen nem magánvagyon felett rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy egy európai koprodukcióban több szereplő, több állami finanszírozó is részt vesz, és egy közel azonos vagy azonos összeggel beszálló partner joggal teszi majd fel a kérdést, hogy ő miért nem kaphat ennyire erős jogosítványt.

Túry Gergely

Az állami megbízással működő finanszírozó szervezet esetében koncepcionális problémát is jelent a "final cut" jog, hiszen azt feltételezi, hogy a finanszírozó felelőssége nem ér véget a döntés, illetve az elszámoltatás határánál, hanem jogában áll a tartalmat befolyásolni. Nem vitatom, hogy a finanszírozó felelőssége nagy, és ezért jogosítványok illetik meg, de egy produkció esetében nem egyedül rá hárul felelősség, az ő kiemelt felelőssége a döntési jog maga. Kire bízza a megítélt pénzt, miért, mennyit. Tehát a megfelelő szakembereket hozza helyzetbe.

Sajnos jelenleg - részben okkal - azon a feltételezésen alapul még a rendszer, hogy nincsenek megfelelő szakemberek, és mivel ők nem tudják érvényesíteni a jogaikat, ezért helyettük majd a finanszírozó fogja. Ez a szakma kiskorúsítását jelenti hosszú távon. Bízom benne, hogy hamarosan bebizonyíthatjuk: valódi szakemberekről van szó, és rájuk bízni bizonyos döntéseket és jogokat nem veszélyt jelent, hanem ez a szakmaiság szükséges minimuma.

Az európai filmes tradícióban, még a szerzői filmeknél is van példa a producer utolsó vágás jogára, de ez egy speciális viszonyt feltételez és következtetni enged arra, hogy a producer okkal rendelkezik a jog felett. Szerintem a producer és a rendező végső vágásra vonatkozó rendelkezési joga minden esetben külön megállapodás kérdése kell legyen, mely függ a tartalomtól, az alkotótól és a teljes finanszírozási háttértől, tehát a többi finanszírozó, illetve befektető kilététől is.

Az állami finanszírozó viszont nem léphet fel producerként, sem befektetőként, mert a finanszírozásnak csak egy részéért vállal valódi felelősséget, míg a producer dolga és kockázata a teljes körű felelősségvállalás, egyszemélyben vállal kockázatot a teljes film finanszírozásáért, elszámolásáért, piacra viteléért, sikeréért. Amennyiben a film nem sikerül, úgy a producer valós piaci hátrányba kerül, de a finanszírozó nem. Tehát egy ilyen erős jog csak a producer privilégiuma lehet: ő dönthet arról, hogy ezt az alkotónak továbbadja-e. Mindenesetre azt gondolom, hogy az Alap a konstrukciótól függően nyitott lesz tárgyalásra, hiszen a fent említetteket szerintem ők sem vitatják. Így a túlzott aggodalmat egyelőre indokolatlannak tartom.

Török Ferenc

A Balázs Béla-díjas rendező diplomafilmjével, a 2001-es Moszkva térrel robbant be a köztudatba, majd jött a Szezon című nagyjátékfilm, melyet újabb tévé-dokumentum és játékfilmek követtek. Utóbbiak közé tartozik az Overnight és a 2010-es Apacsok. Török legutóbbi, Isztambul című koprodukciós alkotása már elkészült, de Magyarországon csak 2012 elején mutatják be - pénzügyi okok miatt.

Ha magánpénzt kockáztat egy producer, akkor - amerikai minta szerint - működhet az utolsó vágás joga. Ezt próbálják a filmalapnál a magyar helyzetre ráhúzni, ami szerintem nonszensz. Ha valaki a saját pénzét kockáztatja, úgy rendelkezik, ahogy akar, de közpénz esetében alapfeltétel, hogy a rendező szabadon alkothasson. Amikor közpénzt osztanak, nem lehet a piaci törvények szerint gondolkodni.

Török Ferenc

A fiatal szegedi filmes - aki tavaly szerezte meg diplomáját a Werk Akadémián -, klipje is nyert év elején a Röyksopp zenekar Senior című albumához meghirdetett nemzetközi versenyen. Győry ezt követően egy forgatókönyv-pályázaton is nyert, amit a magyar Filmjus írt ki.

Győry Balázs

Furcsálltam a "final cut"-tételt, de amikor egy filmes barátommal erről beszélgettünk, egyetértettünk abban, hogy valószínűleg a kását nem fogják olyan forrón enni. Szerintem inkább arról van szó - vagy remélem, hogy arról van szó -, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint néhány forgatókönyv esetében, amire adtak állami pénzt, a rendező előállt a saját verziójával és végül teljesen más forgatókönyv valósult meg, emiatt pedig jó pár nézhetetlen film született. Ez talán inkább arra akar rávilágítani, hogy ragaszkodni fognak a forgatókönyvhöz, amire pénzt adnak. Bízzunk benne, hogy csak szélsőséges esetben élnek majd ezzel a joggal.

Tény, hogy európai viszonylatban ez nem megszokott, de szerintem a Filmalapnál sem gondolják, hogy egy leforgatott, összevágott filmet újravágnak. Ennek katasztrofális vége lenne: művészeti szempontból és a születendő filmek szempontjából is. Ez olyan lenne, mintha a festő megfestene egy képet, és aki a pénzt adta a festékre, az utolsó pillanatban azt mondaná, hogy valahova fessen még egy fát.