Az évtizedek során szépen hozzászoktatták a stúdiók a nézőket, hogy a legjobb filmeket ősszel és a tél elején kell keresni a mozikban, míg az egyre döbbenetesebb látványfilmekért, a színtiszta szórakozásért nyáron ülhetnek be a légkondis termekbe. Éppen ezért kellemes meglepetés (és forgalmazói taktikának is egyre jobb), amikor már az év első felében igazi mesterműveket kaphatunk el a nagyvásznon. Persze 2017-et írunk, már a streaming szolgáltatók idei felhozatalából, illetve a Titanic fesztivál kínálatából is válogathattunk – tehát olyan filmek közül, amelyeket könnyen elérhettek a magyar nézők.

Mielőtt belevágnánk 2017 eddigi tíz legjobb filmjének listájába, el kell mondanunk, hogy a blockbusterek terén is nagy minőségbeli fejlődést láttunk. Az olyan, nem teljesen agyatlan, sőt néha konkrétan intelligens mozik, mint a Logan – Farkas, a Kong: Koponya-sziget, a Wonder Woman, A galaxis őrzői 2 vagy akár A szépség és a szörnyeteg azt sugallják, hogy igenis van hatása az értelmetlen vizuálorgiába belefáradó nézők panaszáradatának.

10. I Don’t Feel at Home in This World Anymore

Amellett, hogy ez a mémesített című, sötét humorú thriller volt év első nagy nyertese (a Sundance-ről hozta el a fődíjat), talán a legmarkánsabb hírvivője annak, mekkora változások zajlanak a filmvilágban: ahelyett, hogy a fesztiválszereplés után hosszú hónapokat vártak volna a moziba küldéssel, megvette a filmet a Netflix, és egy hónap múlva már bárki megnézhette. A világból való kiábrándultságnak és a társadalmi közöny nyomasztó témájának Melannie Lynskey és Elijah Wood komikus alakításai állítanak kontrasztot – egy kritika szerint a film olyan, mintha Will Ferrell adatpált volna egy Cormac McCarthy-regényt.

A Netflixen megtekinthető.

9. Free Fire

Egyértelműen a lista legönfeledtebb, mondhatni legsúlytalanabb filmje, amely tudatosan nem szól semmi komolyról, cserébe úgy leköt másfél órán keresztül a félresikerült fegyverbiznisz szórakoztató fordulataival, hogy igazából nincs időnk azon elmélázni, hogy ennek most mi értelme is van. A sötét, poros raktárban játszódó film a hetvenes évek lazaságát, a nonstop lövöldözős mozik berögződéseit és a csattanós, tarantinós párbeszédeket eszméletlenül szórakoztató iróniával kezeli, olcsó paródia helyett viszont mégis összeáll egy egységgé az őrült angol, Ben Wheatley (Vérturisták, High-Rise) filmje. Csak azért nem emelnénk ki egy-két hibátlan alakítást, mert mindenki a csúcson van: Brie Larson, Armie Hammer, Sharlto Copley, Jack Reynor és Cillian Murphy is, némelyikük élete legjobb játékát nyújtja.

A Titanic Filmfesztiválon vetítették, egyelőre nincs magyar premierdátuma.

8. Testről és lélekről

Nem is volt kérdés, hogy Enyedi Ildikó filmjének itt a helye egy nemzetközi összevetés élmezőnyében is, hiszen tényleg egy tüntetően csendes, lassú ritmusú filmről van szó, amely így eléggé kilóg a mai harsány filmes mezőnyből. A két, a társadalmi normák között nehezen boldoguló ember vonzalmáról szóló történet azonban nagyon beletrafált valamibe, hiszen nemcsak a berlini fesztiválon, hanem itthon is díjazták Enyedi különleges hangvételű drámáját, amely néhol már-már meglepően naturalisztikus, máshol pedig kifejezetten beteg humorral tárja elénk az emberi lélek talán legizgalmasabb, de legkevésbé ismert zugait.

A Testről és lélekről berlini premierje után írt kritikánkat itt olvashatja.

Még több budapesti moziban is vetítik.

7. Raw (Nyers)

A nemzetközi trendek alapján jól látszik, hogy a horror műfaja új lendületet adhat az egész filmiparnak. A francia Julia Ducournau filmje, a Raw például nagyon finoman ötvözi a coming of age-történetek, a lélektani thriller és a fekete humorral oldott horror műfaji eszközeit, ebből pedig egy egészen egyéni alkotás született, amely nem riad vissza néhány gyomorforgató jelenettől sem, de a lényeg azért nem ezekben a provokatív képekben keresendő. A Raw ugyanis a fiatal felnőttkor kínjairól, az értetlen szemlélődésről, az útkeresésről mesél, szokatlan, de annál hatásosabb szemszögből.

A Raw-t nem mutatták be itthon hivatalosan, de a Művész moziban például szerdán még megtekinthető.

6. Manchester by the Sea (A régi város)

Végleg eldőlt, hogy Kenneth Lonergan a drámai történetmesélés legnagyobb alakjai közé sorolandó – a Számíthatsz rám és a Margaret utáni harmadik rendezése a legszívszorítóbb dolog volt, amit idén el lehetett kapni a moziban. Az apja halála után az iszonyatos lelki teherrel küzdő nagybátyjához (Casey Affleck Oscar-díjat érő alakításában) kerülő srác története simán lehetett volna ömlengős, de Lonergan (aki forgatókönyvéért Oscart kapott) mesterien játssza ki a kliséket, és a mindennapok őszinteségével, sőt néha még humorával is beszél arról, hogyan tudunk együtt élni a múlt tragédiáival.

Bővebb kritikánkat itt olvashatja.

5. Moonlight (Holdfény)

Tegyük félre azt az elképesztő bakit, ami a Holdfény legjobb filmért járó Oscar-díját megelőzte, mert csak eltereli a figyelmet a lényegről. A Holdfény Oscar-díját lehet politikus döntésnek is tekinteni, hiszen témáját egy meleg, fekete férfi felnövéstörténete adja, de a díj nagyon sokat jelenthet az olyan érzékeny és bátor filmek rendezőinek, mint amilyennel Barry Jenkins egy csapásra világhírűvé vált. A személyes nézőpontra koncentráló Holdfény három életszakaszában mutatja be a főszereplőt (ezért 3 színész alakítja a három különböző korszakában bemutatott főhőst), és bár hangulatában emiatt elég hullámzó a film, végig összetartja a szíven ütő érzékenység, amely minden beállítást, a filmzenét, a színészek játékát áthatja.

Néhányszor még vetítik az Art+Cinemában

4. Get Out (Tűnj el!)

Ahogy tavaly, úgy 2017-ben is kaptunk egy hatalmas zsánermeglepetést a tavaszi szezonban, de amíg a Cloverfield Lane 10 inkább a B-filmes szórakoztatás felé vette az irányt, addig a komikusként ismert Jordan Peele által rendezett társadalmi thriller már a mindennapok égetően fontos témáit forgatja ki a horror eszközeivel. A szokásos, szórakoztató konfliktusokat előrevetítő romkom-klisékkel (egy fehér lány először viszi el szüleihez bemutatni fekete barátját) induló film zseniálisan vázolja fel a gazdag fehér liberális amerikaiak világát („Apám harmadjára is Obamára szavazott volna, ha teheti”), aztán olyan mélyre merül a rasszizmus mozgatórugóiban, hogy onnan csak a katartikus vérengzés jelenti a kiutat. Ilyen vicces horrort még biztosan nem láttunk.

3. Paterson

Még az elvakult Jarmusch-rajongókat is megosztotta a film, amelynek kedvéért Adam Driver a buszvezetés rejtelmeiben is elmerült. Pedig itt van minden, ami az amerikai függetlenfilm egyik leghíresebb alakjának alkotásait kiemeli a mezőnyből. A téma ezúttal még a szokásosnál is csendesebb, hiszen ha kiszámolnánk, a film kábé háromnegyedében a költő/buszvezető, városával azonos nevű Paterson egykedvű arcát nézhetjük, de ha képesek vagyunk ráhangolódni erre a csordogáló, egy nagyvárosi busz cammogását idéző ritmusra, akkor rengeteg aprósággal ajándékoz meg minket ez a film: van, akinek a párkapcsolati egyensúlyról, másnak a művészi lét nehézségeiről szól ez a látszólag a semmit kerülgető történet. Jarmusch ebben a filmben ért a legközelebb a modern amerikai irodalomhoz, amellyel filmes pályafutása előtt kacérkodott, mivel annyira sok réteget épített itt egymásra egy már tüntetően eseménytelen filmben.

Ritkán még elcsíphető néhány budapesti moziban.

2. Silence (Némaság)

Martin Scorsese neve és az eposz kifejezés kéz a kézben járnak, de rég volt már ennyire illő ez a szó a maestro egy filmjére, mint a Némaság esetében. A közel 30 évig húzódó projekt az ellentétek filmje: a 17. századi Japán és a kereszténység, a hit és a kétely összecsapása ez, de egyvalami közös minden szereplőben: Isten némasága kíséri őket. Andrew Garfield, Adam Driver és Liam Neeson játékával simán felveszi a versenyt Issei Ogata vagy Tadanobu Asano, és Rodrigo Prieto festői képei is kitörölhetetlen emlékek, de a több mint két és fél órás Némaság nem a legkönnyebb moziélmény, és sok vitát szül – ahogy a filmtörténet legnagyobb mesterművei.

Bővebb kritikánkat itt olvashatja.

1. Baby Driver (Nyomd, bébi, nyomd)

Adott egy már-már arcpirítóan egyszerű történet egy keveset beszélő, ártatlan képű sofőrről, aki egy rablóbanda szolgálatában áll, mégis szabadulna a fojtogató alvilági léttől, és mellé kapunk még egy eszement, már megjelenésekor kultgyanús soundtracket, plusz gigaköltségvetéssel rendelkező akciófilmeket megszégyenítő jeleneteket. Úgy tűnik, ez 2017 eddigi legjobb filmjének receptje, amely olyanoknak is agyába égeti a rendező, Edgar Wright nevét, akik eddig nem találkoztak gyilkos humorával a Haláli hullák hajnalában, a Vaskabátokban vagy a Scott Pilgrimben. A Baby Driverben az a zseniális, hogy egyszerre komédia és véres akciófilm is egyben, a mostani kamaszok helyében valószínűleg rongyosra néznénk. Sőt, ha jobban belegondolunk, nem csak az ő helyükben.

Bővebb kritikánkat itt olvashatja.

Június 29-től országszerte a mozikban.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!