Az Oscar-díjas filmrendező rákos volt, sajtósa, Flavia Schiavi közlése szerint Bertolucci hétfőn reggel 7 órakor halt meg.

Nemzedékének egyik legfontosabb olasz rendezője volt, aki nemcsak Európában, de Hollywoodban is sikerrel tudott filmeket készíteni. Filmjei többségének nemcsak rendezője, de forgatókönyvírója is volt. Az utolsó császár című filmje 1987-ben kilenc Oscar-díjat nyert, az összes jelölést behúzta, beleértve a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is. Ez volt az első olyan mozifilm, amelyet a nyugat készített Kínáról a kínai kormány hozzájárulásával.

Generációk nőttek fel Bertolucci olyan kultikussá vált filmjein, mint az 1972-es Utolsó tangó Párizsban, a 2003-as Álmodozók, az 1970-es A megalkuvó, vagy az 1996-os Lopott szépség.

Részlet az Álmodozók című filmből.

PENINSULA FILMS/RPC / PHOTO12

Bernardo Bertolucci egy módos családban született 1941 márciusában az észak-olaszországi Parmában. Édesapja a híres költő és író Attilio Bertolucci volt, akinek hatására a fiatal Bernardo is írni kezdett, a későbbi rendező 21 éves korában már díjazott költő volt. Filmrendezői pályafutását a fiatal Bernardo Pier Paolo Pasolini támogatásával kezdte, rendezőasszisztensként vállalt munkát Pasolini mellett, aki egyébként maga is írt verseket.

Bertolucci 1962-ben debütált filmrendezőként az egy prostituált meggyilkolásáról szóló, A kaszás című krimijével, amelyet a velencei filmfesztiválon mutattak be. 1970-ben kapta meg az első Oscar-jelölését A megalkuvó című filmjéért, amelyben a főszereplő értelmiségi Marcello (Jean-Louis Trintignant) Mussolininek kémkedik, és azt a küldetést kapja, hogy ölje meg egykori tanárát, aki antifasiszta. A megalkuvót remekműnek tartják, a film bevallottan inspirálta a hollywoodi filmrendezőket, úgy mint Steven Spielberget, Martin Scorsesét és Francis Ford Coppolát.

Bernardo Bertolucci 2018 májusában.

LEONARDO CENDAMO / LEEMAGE

1972-ben debütált Bertolucci talán legfontosabbnak tartott és a legtöbbet emlegetett filmje, az Utolsó tangó Párizsban. A filmet az utóbbi években - a #MeToo mozgalom előszeleként -ismét elővették, miután 2016-ban egy spanyol nőjogi szervezet felemlegetett egy korábbi interjút a film egykori főszereplőjével Maria Schneiderrel. Schneider abban az interjúban bevallotta, hogy a film hírhedt, vajas, análisan megerőszakolós jelenete rendkívül kellemetlen volt a számára, és valóban úgy érezte, mintha a másik főszereplő, Marlon Brando megerőszakolta volna őt. Ekkor kapott nagyobb nyilvánosságot egy szintén korábbi interjú is, amelyben maga Bertolucci beszélt a kegyetlen jelenet kiterveléséről. A rendező ekkor hozta nyilvánosságra, hogy a jelenet nem szerepelt a forgatókönyvben, az akkor 19 éves Maria Schneidert pedig tényleg nem avatták be abba, hogy mit is terveznek Brandóval a forgatáson.

Bertolucci, Marlon Brando és Maria Schneider az Utolsó tangó Párizsban forgatásán.

© LES PRODUCTIONS ARTISTES ASSO / COLLECTION CHRISTOPHEL

A filmrendező elismerte, hogy valóban borzalmasan bánt Schneiderrel ebből a szempontból, mert fogalma sem volt róla, hogy mi vár rá. Ugyanakkor fel is mentette magát és a módszeré, szerint a jelenet nem volt egyenlő az abúzussal és tény, hogy a film sikeréhez a botrányos jelenet, a szodómia vádja is hozzájárult. "Azt akartam, hogy Maria ne csak eljátssza, hanem át is élje a haragot és megaláztatást a vásznon" - mondta korábban.

A film egyébként a bemutatót követően is megosztotta a közönséget, saját hazájában például trágársággal vádolták a rendezőt, amelynek az lett a következménye, hogy öt évre megfosztották Bertoluccit az állampolgári jogaitól, tehát például büntetéséül nem szavazhatott. Ezt követően jött el a nem Olaszországban készült Bertolucci-filmek időszaka, Az utolsó császárt Kínában forgatták, A kis Buddhát Nepálban és Bhutánban, az Oltalmazó eget Afirkában vették fel.

Bertolucci első hollywoodi produkciója egyébként a Huszadik század (Novecento) volt 1976-ban, amelyben Burt Lancaster, Donald Sutherland, a fiatal Robert De Niro és Gerard Depardieu kaptak szerepet.

Bertoluccit a legnagyobb olasz rendezők nevei  - úgy mint Antonioni vagy Fellini - mellett szokták emlegetni, de tény, hogy sikerének kulcsmomentuma volt, hogy meg tudta vetni a lábát Hollywoodban. Az 1980-as és 90-es években gyakran hivatkoznak rá úgy is, mint Roberto Benigni és Giuseppe Tornatore kortársára, akik a spagetti westernek után új életet leheltek az olasz moziba, alkotásaikkal kritikai elismerést érdemeltek ki.