Néha Koszovó megtartásáért harcoló szerb szerzetes szeretnék lenni

– mondta egyszer a 76 éves, Dél-Ausztriában született Peter Handke, aki az ezredforduló táján többször is meglepte a délszláv háborút megdöbbenve figyelő emberek milliót. Például azzal a később visszavont mondatával, amelyben a nácik által üldözött zsidókhoz hasonlította a szerbséget.

Peter Handke

AFP / Alain Jocard

Handke 1997-ben – két évvel a második világháború utáni legnagyobb európai népirtó hadművelet, a szerbek által elkövetett srebrenicai mészárlás után – publikálta az Utazás a folyóhoz – igazságot Szerbiának című, erősen szerbpárti könyvét, majd, amikor 2006-ban ott áll a Nemzetközi Törvényszék hágai fogdájában szívrohamban elhunyt Szlobodan Milosevics sírja mellett, egyebek mellett közölte:

Nem tudom, mi az igazság, én csak nézek, hallgatok és emlékezem. Ezért vagyok itt, közel Jugoszláviához, közel Szerbiához és közel Milosevicshez.

AFP / STR

Ha nézett és hallgatott, sok minden elkerülhette a figyelmét, több lapinterjújában is azt ismételgette ugyanis, hogy Jugoszlávia Milosevics kormányzása alatt szabad ország volt, és a belgrádi vezető biztosan nem tudott a harcok során elkövetett háborús bűncselekményekről. Amikor pedig szembesítették azzal, hogy valamennyi vizsgálat arra utalt, hogy a nyolcezer muszlim, főként fiú és férfi halálával járó srebrenicai vérengzést valóban olyan szándékos etnikai tisztogató akció volt, amelyről Belgrádnak is tudomása volt, azzal érvelt, hogy a kelet-boszniai vérontással csak a muszlimok által korábban elkövetett bűncselekményeket torolták meg. 

Vlora Citaku, a Szerbiától 2008-ban elszakadt Koszovó washingtoni nagykövete szerint szégyenletes és felháborító, hogy a Nobel-díjat Handkénak ítélték. „Hogyan lehet kitüntetni egy olyan embert, aki Milosevicset, a Balkán mészárosát dicsőítette? A világ tele van nagyszerű szerzőkkel, miért éppen egy olyan embert választottak, akik elfogadta az etikai alapú gyűlöletet és erőszakot? – mondta a nagykövet, majd hozzátette: Annyira érzéketlenek lettünk a rasszizmus iránt és annyira hozzászoktunk az erőszakhoz, hogy szemet hunyunk a fölött, hogy ez az ember elfogadta és szolgálta egy népirtó vezető politikáját?”

AFP / Barbara Gindl

Az amerikai írószövetség, a PEN-klub is tiltakozott, a szervezet szerint a stockholmi bizottság olyan embert tüntetett ki, aki arra használta népszerűségét, hogy a népirtások elkövetőit védelmezze és eltorzítsa a történelmet.

2006-ban egyébként akkora volt a felháborodás a temetésen való részvétele miatt, hogy Handke jobbnak látta nem átvenni a számára abban az évben megítélt Heinrich Heine-díjat. 1999-ben is nemet mondott egyszer – nem volt hajlandó átvenni a németországi Büchner-díjat, mert Németország részt vett a Szerbia elleni 1999-es NATO-légiháborúban. Egyébként Handke öt évvel ezelőtt még nagyon közömbösek tűnt a Nobel-díjjal kapcsolatban, s közölte: nincs is szükség a díjra, amely szerinte érdemtelenül kanonizál egyes szerzőket. A díjjal 830 ezer eurónak megfelelő pénzjutalom is jár. 

A mű számít, nem a politika

Míg sokakat felháborított a bizottság választása, az egyik ismert boszniai író, Ahmed Buric védelmébe vette a döntést, szerinte ugyanis nem a díjazottak politikai állásfoglalására, hanem műveire kell alapozni az ítéletet. „Handke klasszikus, megosztó és aszociális író, s ugyan valóban támogatta Szlobodan Milosevicset, a Nobel-díjjal ugyancsak kitüntetett Harold Pinter ugyanígy tett. A díjaknál tényleg nem a politika számít” – magyarázta. Handke egyébként tényleg szeret provokálni, több német íróóriásról, például Thomas Mannról is azt mondta, művei a szemétdombra valóak.   

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: