szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Közzétették tíz kategóriában az Oscar-díjért továbbra is versenyző alkotások rövidített listáját. Koltai Lajos filmje nem szerepel a nemzetközi filmekén.

Nem került fel az Oscar-nevezettek szűkített listájára Magyarország hivatalos nevezése, Koltai Lajos Semmelweis című filmje, így a legjobb nemzetközi film kategóriájában idén sem szurkolhatunk magyar alkotásnak.

A kategóriára Norvégia, Szenegál, Franciaország, Lettország, Palesztina, Dánia, Thaiföld, Brazília, Írország, az Egyesült Királyság, Németország, Izland, Kanada, Csehország és Olaszország nevezései kerültek fel; a teljes lista a Varietyn olvasható.

Legutóbb 2020-ban az Akik maradtak című Tóth Barnabás-film került fel a szűkített listára, a jelölésig azelőtt ebben a kategóriában legutóbb 2017-ben a Testről és lélekről jutott.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 97. alkalommal kiosztandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2023. november 1-je és 2024. szeptember 30-a között mutattak be az adott országban.

A hivatalos magyar nevezésről döntő testületben Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, Koncz Gabriella vágó, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember, Sipos Zsuzsanna Oscar-díjas berendező (Dűne) és Szabó Csilla dramaturg vett részt.

A bizottság 18 magyar egész estés mozifilm közül választotta ki a hivatalos magyar Oscar-nevezést, Koltai Lajos Semmelweis című filmjét, amelyre a Nemzeti Filmintézet 2,4 milliárd forintos támogatást biztosított.

Kritikánkban azt írtuk róla: Koltai Lajos harmadik rendezése a sztoriját tekintve egy leegyszerűsített (orvos)történelmi tabló, a kivitelezését tekintve viszont kiváló színészi alakításokkal és emlékezetes látvánnyal leforgatott jó értelemben „régimódi film”. A legjobb a mostanában készült kurzusfilmek között, és a legjobb Koltai rendezései között is.  

Volt magyar érdekeltség a szlovák nevezett filmben is, annak ugyanis Borbély Alexandra a főszereplője , de az Emma és a halálfejes lepke (angolul The Hungarian Dressmaker) sem került be a 15-ös listába.

Az idei évben valószínűleg a Semmelweis lesz a legnézettebb film a magyar mozikban, több mint 350 ezren látták, áprilistól pedig már a Netflix kínálatába is bekerült.

A film tévés premierje december 29-én a Duna Tv-n lesz.

Az anyák megmentője, a kurzusfilmek legjobbika: megnéztük a Semmelweist

A magyar hősökről szóló, államilag busásan támogatott filmek sorozatából, nem túl bonyolult üzenettel, de legalább kiváló színészi alakításokkal és pazar látványvilágával kiemelkedik Koltai Lajos filmje.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!