szerző:
hvg.hu

Mindenből csak az sugárzik, a kormány azt sem tudja, hogy mit fog csinálni két hét múlva. De a végén a szóvivőt tolják le, mert a hibákat nem tudta sikerként, az ellentmondásokat egységes vízióként kommunikálni - olvasható a Véleményvezér blogon.

Amit a kormány az elmúlt hetekben az adóemeléssel és az egykulcsos adóval kapcsolatban bemutatott, állatorvosi lova annak, hogy mi is az igazi baj a Fidesz-kormány politikájával. A tavalyi választások előtt a Fidesz azt állította, hogy az ország elsőszámú problémáját a gazdaságra nehezedő adóterhek jelentik, amik megfojtják a növekedést. Az új kormány valóban érezhetően csökkentette az adókat, és bevezette az egykulcsos adórendszert, ami a Fidesz szerint az egyszerű, versenyképes és átlátható adórendszer alapköve.

©

De mind az adócsökkentés, mind pedig az egykulcsos adórendszer több lett, mint egyszerű gazdaságpolitikai intézkedés. Hitvallássá, dogmává emelték, amit az új „adóalkotmányba”, egy kétharmados törvénybe akartak (akarnak?) vésni. Minden makrogazdasági döntést az adócsökkentés és egykulcsos adórendszer szemüvegén keresztül láttak. Ami belefért ebbe a rendszerbe, az mehetett tovább, ami nem, az ment rögtön a kukába. Sőt ennél is több volt: aki nem fogadta el ezeket a dogmákat, az rögtön a múlt embere lett, aki meghaladott tételek rabja és aki nem is érti, hogy a világ merre tart.

Itt jön az első komolyabb probléma. Az, hogy amint a világgazdaságtól megérkezett az első pofon, ugyanez a kormány azonnal adóemeléssel válaszolt, majd pedig ezen a héten gyakorlatilag felszámolta az egykulcsos adórendszert. A teljes bejegyzést elolvashatja a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

VV: miért félnek Orbán Viktorék?

Egyszerűen félnek attól, hogy azok az emberek, akik nem értenek egyet a politikájukkal, valamilyen platformon egymásra találhatnak – olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

VV: teljesen eladósít a Fidesz?

A Fidesz úgy döntött a végtörlesztésről, hogy saját szakértői véleménye szerint sem lehet ezt jogszerűen megvalósítani, és így az államnak kell majd fizetnie: mi ez, ha nem az állam felelőtlen eladósítása? - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Napi merítés

VV: mikor távozik Matolcsy György?

Ha egy új gazdasági miniszter nem is csinálna semmi mást, mint amit Matolcsy tenne, akkor is ideig-óráig hitelesebb lenne. A kérdés az, hogy a kormányfő meddig tolerálja a mostani helyzetet – olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

VV: káosz a Fidesz-kormányban

A kormány képtelen eldönteni, kiket akar nyertesként és kiket vesztesként kihozni. Így azonban a végén mindenki vesztesnek fogja érezni magát – olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbán Viktor hatalomféltés miatt durvul

A kormányfő folyamatos retorikai durvulása annak a jele, hogy hatalmát nem érzi biztonságban. Viszont háborúban a parancs nem megtagadható, a hadvezér nem kritizálható és nem is leváltható – olvasható a Véleményvezér blogon.

Az ukrán elnökválasztás eddigi talán legbizarrabb incidense ez volt

Az ukrán elnökválasztás eddigi talán legbizarrabb incidense ez volt

Srí Lanka: már 290 halott, újabb merényletektől tartanak

Srí Lanka: már 290 halott, újabb merényletektől tartanak

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

Ezért lesz a jövő szerda munkaszüneti nap a rendőrségen

Ezért lesz a jövő szerda munkaszüneti nap a rendőrségen

Ne szomorkodjon a rossz idő miatt, a szomszédban havazik

Ne szomorkodjon a rossz idő miatt, a szomszédban havazik

Jean-Claude Juncker üzent a Brüsszelt támadóknak: "Visszalövünk"

Jean-Claude Juncker üzent a Brüsszelt támadóknak: "Visszalövünk"