A szervezet számára energiát szolgáltató mesterséges édesítőszerek - elsősorban fogyókúrázók és cukorbetegek fogyasztják - közé tartoznak a cukor- vagy polialkoholok, mint a laktit, mannit, xilit, szorbit. Ezek a bélbaktériumok által bontható anyagok, a vékonybélből azonban csak részben szívódnak fel, hasznosulásuk így csupán részleges. Hátrányuk, hogy nagyobb mennyiségben (napi 20-30 gramm felett) fogyasztva, illetve arra érzékeny egyéneknél fokozzák a bélműködést, puffadást, hasmenést és hasi panaszokat okoznak. (A fruktóz, azaz a gyümölcscukor is hasonló hatást válthat ki.) A cukoralkoholok édesítőképessége a szacharózhoz, azaz a répacukorhoz hasonlítva 0,4-1. Előállításuk költsége igen magas, éppen ezért viszonylag kevés élelmiszer (például néhány típusú rágógumi) alkotóelemeként szerepelnek.

Édes élet. Helyettesíthető a cukor © Dripnet

Rendkívül sokszínű a mesterséges édesítőszerek másik, energiát nem szolgáltató, úgynevezett intenzív csoportja. A legintenzívebb édesítőszer a szacharin, a kristálycukornál 550-szer édesebb. Meglehetősen hőstabil vegyületről van szó, ám kevésbé előnyös tulajdonsága, hogy forralás hatására fémes ízű, kesernyés melléktermékei keletkeznek.  Szintén erőteljes ízzel szolgál a ciklamát, amely 30-szor édesebb, mint a cukor. Hőálló, így az ételkészítés során vagy akár befőzéshez is felhasználható.

A legfiatalabb, s egyben a legnépszerűbb édesítő a hatvanas évek közepe óta használt aszpartám - a kristálycukornál 180-szor édesebb -, amely tulajdonképpen két aminosav összekapcsolásával keletkezett. Nem főzésálló, édesítő ereje hő hatására csökken, ám grammonként csupán 4 kilókalória (kcal) energiát jelent. Az aszpartámot világszerte körülbelül kilencven országban és több mint hatezer termékben használják édesítőszerként, így nem meglepő, hogy számos tudományos vizsgálat próbálta kideríteni, hogyan reagál a szervezetünk a fogyasztására, illetve okozhat-e bármilyen elváltozást. A tudományos kutatások többek között foglalkoznak a felszívódásával, lebomlásával, elemzik, mennyi az átlagos fogyasztás, de toxikológiai és epidemiológiai hatásait is vizsgálták már.

A vizsgálati eredmények többek között igazolták  - többek között az európai élelmiszer-biztonsági hatóság (EFSA) és az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság (FDA) vizsgálatai -, hogy az elfogyasztott mennyiség, hétköznapi fogyasztás mellett, bőven alatta marad az egészségügyi határértéknek. Kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás mellett tehát nem kell félnünk a "túladagolástól".

Az európai és az egyesült államokbeli élelmiszerbiztonsági hatóságok ajánlása szerint a napi aszpartám-bevitel javasolt maximális mennyisége 40 (EU) és 50 (USA) milligrammg/kilogramm. Nézzük mindezt  a gyakorlatban: az európai mennyiség egy 70 kilogrammot nyomó embernél 2800 milligrammnyi aszpartámot engedélyez. Ha ez az ember a limonádéjába 2 szem aszpartám-tartalmú édesítőszert tesz, akkor ezáltal körülbelül 36 milligrammnyi aszpartámot vitt be a szervezetébe.

Az egy alkalommal nagy mennyiségben fogyasztott aszpartám befolyásolja a szervezet biokémiai paramétereit, például a vérplazma aminosav- és az agy ingerületvezető szintjét, azonban a vérplazma fenilalanin- és aszpartamsav- (két aminosav) szintjének emelkedése nem figyelhető meg, ha a bevitel nem haladja meg az 50 milligrammot. Az aszpartámmal összefüggésben akut, mérsékelten akut, vagy krónikus mérgezési tünetek nem jelentkeznek mindaddig, amíg a fogyasztás meg nem haladja az ajánlott mennyiség közel százszorosát, azaz a 4000 milligrammg/kilogrammot. 

Górcső alá vették a vegyület esetleges rákkeltő hatását is, ám a kísérletek eredményei azt igazolták, hogy nem rákkeltő, és nem mutatható ki összefüggés az alkalmazása és a daganatos megbetegedések kialakulása között. Vizsgálták továbbá az idegrendszerre, a tanulási szokásokra, illetve a viselkedésre gyakorolt hatását is, s a nagy létszámú csoportok vizsgálata és számos esettanulmány is igazolta, hogy mindezeket nem befolyásolja negatívan az aszpartám fogyasztása.