Creative Commons

Egyelőre munkanélküli vagyok! (Itt, mert otthon minden rendben, és azt mondják, már nagyon várnak vissza…)

Persze nem csüggedek. Valahogy így is számítottam.
Amíg tanultam, nem volt időm a munkakereséssel foglalkozni, meg belépni sem tudtam volna. Úgy terveztem, majd Péter ittléte alatt belefogok a dologba, de aztán nem ment, kedvem sem volt hozzá. Azzal, hogy eldőlt, január végéig maradok, beláthatóvá és tervezhetővé váltak a dolgaim. Akkor azt határoztam el, Péter elrepülése után nem állok azonnal munkába, egy hetet pihenek, és hagyok magamnak időt arra, hogy - az egyébként valamilyen megmagyarázhatatlan okból - számomra annyira szimpatikus pékség által kínált  kevésbé szimpatikus, 800 yenes (tényleg szinte egész Tokióban legalacsonyabb) órabérhez képest valami jobban fizető állást találjak.

Ha hosszú távon szeretnék Japánban dolgozni, ha nem is néhány hét alatt, de biztos találnék a képzettségemnek megfelelő, jól fizető munkát. Van egy internetes oldal, a Gaijinpot.com (www.gaijinpot.com), ami többnyire hosszú távú lehetőségeket hirdet, főként külföldieknek, mindenféle konzultáns és saleses, valamint asszisztensi munkakörbe. Vannak itt is konyhai vagy bébiszitteri munkák, de nem ez a jellemző. Az viszont tény, hogy sokszor követelmény anyanyelvi angolnak vagy franciának lenni, ami azért számomra megoldhatatlan.

Creative Commons

2 másik oldal specializálódott még a külföldiekre, a Metropolis (www.metropolis.co.jp) valamint a Tokyo Notice Board (www.tokyonoticeboard.co.jp), amelyek hetente egy-egy magazint is kiadnak különféle kulturális és egyéb programokkal, érdekes hírekkel. Itt is megjelennek külföldieknek szóló hirdetések, de szinte kivétel nélkül native angol nyelvtanárt, vagy – gyakorlattal rendelkező – bárpultost, felszolgálót, hostess, táncosnőt keresnek. Utóbbiakat persze jó sok pénzért, meg néha bentlakással… Tudom, hogy gyakorlat nélkül, kevésbé rizikós bárokban is el lehetne helyezkedni Roppongin, ami a turisták és a külföldi üzletembereket megvendégelő japánok által leginkább látogatott szórakozónegyed, de azt hiszem, nem vágyom ide. Ha egy tízessel fiatalabb lennék, talán még kihívás lenne, de most hamar belefáradnék a hajnal 3-ig, 5-ig tartó műszakokba.

A japán munkaerőpiac eredetileg az egy életen át tartó foglalkoztatásra rendezkedett be. Voltak persze kivételek, de alapvetően a diákok az iskolából kikerülve, április elsején százával léptek be a cégekhez, az év többi részében azonban nem nagyon volt mozgás. Az áprilistól februárig tartó végzős tanév gyakorlatilag a munkakereséssel kezdődött, és általában már a nyáron mindenki tudta, hogy jövő tavasztól – élete végéig (nők esetében házasságkötéséig, esetleg az első gyermek megszületéséig) – mely cégnél is fog dolgozni. Először azt írtam, hol is fog dolgozni, de ezt vissza kellett törölnöm, mert a helyszínt sokszor senki sem tudta, a cégek gyakran helyezgették az alkalmazottaikat az ország különböző szegleteibe. Ez egyébként most is így megy, a család pedig eldöntheti, költözik vagy marad, s utóbbi esetben a késő esti hazajárás miatt amúgy is ritkán látott férj hétvégenkénti ingázóvá válik.

A teljes cikk a Japanna blogjában olvasható