szerző:
travelline.hu

"Csudajó dolog ez a pékség!

©
"Csudajó dolog ez a pékség! Már 4 napot dolgoztam a héten, és egyelőre nagyon élvezem. Szerencsére most enyém a hétvége, sőt a hétfő is, akkor ugyanis mindig zárva tartunk. A jövő héttől már nem leszek kivételezett, egy hétvégi napot is be kell vállalnom, de úgy tűnik, nagyon rugalmas főnököm van, akivel meg lehet beszélni, hogy nekem mi a jó.  Azzal kezdte, hogy reggel 7 helyett 8-ra járhatok dolgozni… (persze nekem is rugalmasnak kell lennem, néha előző este tudom meg a módosítást.)
Ha reggel kezdek, már fél 3-kor végzek, és előttem az egész délután, amikor végre nincsenek kötelezettségek, azt csinálhatok, amit csak akarok. Azt gondoltam, ennyi szabadidővel milyen sokat fogok majd blogot írni, de közben rengeteg pótolnivalóm van Tokióban, amiket sajnálnék kihagyni.
Az elmúlt 2 hétben annyi helyen jártam, mint korábban hónapok alatt. Várnak az őszi ruhába öltözött parkok, a kiállítások, a gyönyörű épületek, és persze a kedvenc könyvesboltom, ahol kávét iszogatva lehet a könyvek és magazinok mintapéldányait lapozgatni, akár 24 órán keresztül is. Közben vacsorázom a barátaimmal, japán filmeket nézek, és remekül érzem magam.
A pékségben nagyon jó kollégákat fogtam ki, mind a főállású pékek, mind a hozzám hasonló „arbaito”-k kedvesek és türelmesek, sokat nevetgélünk, beszélgetünk. Úgy tűnik, mintha ez a pékség a waseda-s és a hasonlóan híres todai (Tokió Egyetem) diákok arbaito-s gyűjtőhelye lenne. Nem túl magas órabér, de cserébe jó hangulat és rugalmas időbeosztás.
Az első napom kissé kemény volt még, bár végül nem kora hajnalban, csak délután indult. Azt hittem, pékinas leszek, aki lisztet szitál és kenyeret gyúr, de kiderült, hogy ilyen fontos feladatokra csak régóta a cégnél dolgozó, főállású és hosszan kiképzett munkatársakat alkalmaznak. A folyamatos jó minőség fenntartása érdekében ez tulajdonképpen logikus is. Így aztán pultos és pénztáros, valamint szendvicskenő, süteménytöltő, bolt előtti levélsöprögető munkakörben vagyok alkalmazva."

A teljes cikk a szivemcucskejapan blogban olvasható.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Orbán: Minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni

Orbán: Minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni

Sarka Kata férjének lottóznia sem kell, hogy nyerjen

Sarka Kata férjének lottóznia sem kell, hogy nyerjen

Nagyot csökkent a budapesti  bűncselekmények száma - kivéve a drogosokat

Nagyot csökkent a budapesti bűncselekmények száma - kivéve a drogosokat

Nem lesz új filmügyi kormánybiztos Andy Vajna helyett

Nem lesz új filmügyi kormánybiztos Andy Vajna helyett

Náray Tamás nem ért egyet azzal, hogy Orbán Viktor gatyáján nevetünk

Náray Tamás nem ért egyet azzal, hogy Orbán Viktor gatyáján nevetünk

Brexit: Jobb, ha osztoznak a képviselők a taxin, mint ha megtámadják őket a tiltakozók

Brexit: Jobb, ha osztoznak a képviselők a taxin, mint ha megtámadják őket a tiltakozók