Plátói pornó Rómában
Woody Allen idős korára bájosan giccses római nosztalgiafilmbe bonyolódott. Megvádolták: csak felszínes közhelyeket mutogat az Örök Városból. Tudunk jobbat ajánlani?
Mi maradt ki a Woody Allen filmből? Nagyon is sok! Leginkább azzal vádolják, hogy a közhelyek közül is a legfelszínesebbeket választotta díszletül. Talán igaz is, hiszen a Viktor Emanuel király megalomán masztabájától kezdve a Trevi kútig minden megjelenik, amit valaha képeslapra szántak.
Róma-esszenciával főzött a New York-i emigráns akkor is, amikor történelmi nevezetesség híján félreeső helyszínt keresett. A római bájos sikátort virágos-zsalus ablakok, kopott falak és egy kőpad képviseli. Ha nem ismernénk a Trastevere utcasarkát, ahova többször is visszatér a történet, azt gondolnánk, hogy stúdióban rendezték be egy olasz bútorkatalógus alapján.
De éppen ez a lényeg: Róma közhelyei valódiak, nem formatervezők kivonatai. Vagy éppen fordítva? A rómaiak egytől-egyik formatervezők? Ez közelebb áll az igazsághoz, és ennek köszenhető, hogy minden egyes macskakő velejéig római.
Róma azonban hatalmas, és szemben Párizzsal egy labirintus. Még a metrójuk is eltévedt nem visz sehová. Tízezernyi apró zsákutca, zseb, elfelejtett csapás halmozódott egymásra az városalapítók óta. Minél több időt töltünk a városban, annál kevesebbnek tűnik, amit láttunk. Csak kivonatot mutathat az idegenvezető.
Egyensúlyozva a szélsőségek között ajánlunk néhány esszenciálisan római helyszínt, s azon belül a félreeső zugokat. Itt andaloghatnak bátran. A római andalgás ugyanis merőben más, mint a párizsi. A párizsi izgága és gyerek örömmel teli, a római roppant és örök, mint egy opera. Szerethető giccs. 3000 éves nárcizmus. Plátói pornó.
Zsúfolt Róma, hanyatló Róma
Ahogy eljött az újkor, mind az antik birodalom mind a reneszánsz csoda történelemmé vált. Fontosabb lett a világ életében Párizs és London. A civakodó olasz hercegek, a fejedelmek és a Pápa visszahúzódtak városaikba, de egyelőre arra még bőven akadt pénzük, hogy itt, a városhatárokon belül terjeszkedjenek. Így lett egyre nyüzsgőbb, zsúfoltabb, rekedtesen rikácsoló az Örök Város.
A történelmi negyed Campo dei Fiori terén megtartott rendszeres piacra érkeztünk. A piac közhelyes ajánlat minden útikönyvben, azt ígérik, hogy a helyi ízekkel, az ezernyi akcentussal, a kézműves és ezért autentikus holmikkal csak a piacokon találkozhatunk. Mint a repülőgépen a kávéadag: kis csomagban minden benne van, plusz instant.
Ez így igaz.
A 15. században kezdett csak a Fiori kiépülni, bár az Orsini család, Róma egyik legbefolyásosabb klánja, már a 13. századtól otthonosan érezte magát a környéken. Igencsak kidölt-bedőlt vonalat alkot a tér határvidéke, sosem törekedtek rá, hogy reprezentatív nagytérré változzék.
A környező utcák az itt kereskedő mesteremberek szakmáját viseli: a számszeríj készítők, kalap készítők, láda készítők utcája veszi körül a Fiorit, ami a 17. századtól két látványossággal szolgált, hallal és kivégzésekkel. Giordano Bruno 1600 februárjában itt halt máglyahalált, szobra azóta is kiemelkedik a vásáros bódék erdejéből.
Halat, sajtot, befőttet és remek fűszerkeverékeket kaphatunk ma. (Kivégzés már nincs.) Mivel sok tucatnyi olasz tésztát irigyeljük az örökzöld talján konyhakincstárból, ezért a kötelező kellékükre is megfelelő figyelmet kell fordítanunk, a vastag szószokra. A szószok pedig a megfelelő fűszerkeverékekre tartanak igényt. Carbonare így, bolognese úgy... arról nem beszélve, hogy a kofák bár már rég tudják, hogy egy vak központozást nem értünk abból, amit hadoválnak, akkor is elmondják, miként főzzük meg az edébet. Mert ha a tészta nem lesz jó, akkor olasz börtönbe kerülünk – na ezt értettük.
Grandiózus Róma, csupa kő
A Palatinus és a Forum Romanum antik rommos sétányai között akad olyan parcella, bármilyen meglepő, ahová kevés turista téved. De mielőtt félrevonulnánk, egy pillantás a Fórumra és a palotákra. Aki először jár itt, az tényleg megszédül a méretétől. Mi az ekkora épületegyütteseket roppant városfejlesztési beruházásnak érezzük, hatalmas sárga, hernyótalpas erőgépekkel sajtófotókon, ezernyi operastatisztával olajfestményeken. A szenátorok városa megelőzött bennünket 2500 évvel, és még arra is volt ideje, hogy kőhalomba dőljön – amitől csak még grandiózusabbnak sejtjük az egykori teljesítményt.
A fórum roppantul nehezedik ránk. Még meg is ijedünk, hogy a történelem eme panoptikumát meg is kell emésztenünk egy séta alatt. Végtelen. A legrosszabb, amit tehetünk: egy hosszú séta. Osszák fel a térképen a teljes területet, és szánjanak rá 3-4 alkalmat, mindezt azért, hogy a hosszú padonücsörgés beleférjen. Addig nem állhatnak fel, amíg le nem higgadtak, el nem múlt türelmetlenségük. Ha elmúlt, még legalább fél óra.
Az első ücsörgés lesz a legnehezebb, ekkor fogjuk a szüzességünket elveszíteni, ezért a megfelelő helyszínt keressük. A Forum nyugati részén akad egy kis kerület: Constantinus Bazilikájának északi fala megmaradt három hatalmas boltívvel. A középsőt apszis zárja le. Kísérteties díszlete a kornak, amikor a kereszténység politikává vált. Érdekessége e falszakasznak ugyanis, hogy napszaktól függetlenül mindig árnyékban látjuk. (A vallási áhítattal épült helyszínek mindig fényben láthatóak, szintén függetlenül a napszaktól – ezt Toszkánában tanulhatjuk meg.)
Zöld Róma, enyelgő Róma
Ha átkelnek a város folyóján, és nem a mértanilag rendezett és hivalkodó Vatikánra kíváncsiak, akkor a csendért, a zöldért és a reneszánsz kincsekért domboldalakkal fognak megküzdeni. Mielőtt azonban megharcolnának a szintkülönbségekkel, térjenek be Agostino Chigi bankár házába. Chigi urat már nem találják itt. Meghalt ez a gazdag és befolyásos ember.
Hatalmát a mályva és vörös színekben izzó épületben fogalmazta meg. Kívül csendes, nem hivalkodó. Tudják, mint a filmeken, a befolyásos szereplő a legtömörebben fogalmaz. Belül megtöltötte a kortárs művészek kézjegyeivel, köztük Raffaello és Peruzzi munkáival.
Chigi otthona után csendes utcák következnek, Woody Allen itt helyezte el a két építész, Jesse Eisenberg és Alec Baldwin történetét. Amit azonban a romantikus viccmester kihagyott: a botanikus kertet. Pedig egyidőben csendes és izgalmas, egyszóval: mesés.
A botanikus kertben a csendben nem köti le a figyelmünket a városi buzgás. Ezért tűnhet fel az egzotikus alkatú fű, fa, bokor, levél, amire európaiként rácsodálkozunk, hiszen a kisnövényboltban nem látunk ilyesmit. Aztán a homlokunkra csapunk: délen járunk, meleg vidéken, a távoli formák természetes földrészén.
Elegáns Róma
A Spanyol lépcsőről mindent megtudhatunk Szerb Antaltól. Ír róla az Utas és holdvilágban, ahol egy rossz házasság bomlik fel – még ha szó szerint kis em mondatik. De hogy a Spanyol lépcső mágikus hatalommal bír, és igazságot tesz még a rossz házasságokban is, az kétségtelen.
Tessék megmászni, de ne csúcsidőben, és lehetőleg ne csúcsszezonban. Akkor a mágikus hatalmát elrejti, mert turistacsoportok és leleményes szélhámosok tapossák. Ki akarna velük közösköni? A Spanyol lépcső, ami a Trintiá dei Monti templomot (fent) összeköti a Spanyol térrel (lent), hogy a hispán bourbonokok kényelmesen sétálhassanak fel és le, semmiképpen. Ha a 18. századi spanyol követek és hercegek elegánsan vonulgattak a 138 lépcsőfokon, akkor mi nem írhatjuk felül ezt a szokást. Menjünk reggel, akkor nem zavar senki.
Ha pedig már megmásztuk, akkor észak felé belebotluk a Villa di Medicibe. Az utcafront nem túl lenyűgöző, de menjünk csak be a kertbe... a látvány pazar. 1804 óta a Francia Akadémia birtokában áll, de most ne álljunk meg itt, hanem menjünk tovább Borghese Parkba, a város egyik legnagyobb, összefüggő zöld területére.
A második legnagyobb park az Örök Városban (80 hektár) Scipione Borghese, V. Pál pápa unokaöccsének a találmánya. Arra kérte Berninit, a híres építészt, hogy varázsoljon partynegyedet. (Tesszük hozzá, bernini és édesapja felelős a Spanyol lépcső lábánál épült szökőkútért is.) Közepén az ő villája (ma galériaként működik) és a túlnyomórészt szőlőültetvényekkel benőtt ligeteket pedig tegye rendezetté. A mai állapot már nem igazán a Borghese-Bernini együttműködést dicséri, inkább a 19. századi angol tájépítészekét, akik tovább rendezték a kerteket.
Róma nagyon kifáraszt. Sok a domb, a szintkülönbség és az ember. Heverjenek ki a fűbe. Pihenjenek.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
