Mi van a csador alatt? Egy afgán modell csodálatos története
A tálibok elől menekülve szakított népe hagyományaival. Most ő a világ kifutóinak legújabb büszkesége. Íme, Zohre Esmaelinek, a világ első és eddig egyetlen afgán modelljének története.
1999 telén a tizenhárom éves Zohre Esmaeli és családja akkor már négy hete menekültek Afganisztánból Iránon, majd Türkmenisztánon át Oroszországba. A cél Németország volt. Zohre tisztán emlékszik, mennyire izgatott volt, mikor az apja bejelentette, hogy Németországba mennek. Mindenüket el kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni a szervezetet, amely kicsempészte őket Afganisztánból. Zohre egy “nyugatias”, neonzöld táskába pakolhatta bele az életét.
A menekültek nem vihetnek magukkal semmit, Zohre egyetlen személyes tárgyként egy szobájából való teáskannát csomagolt el. Nem sokkal Moszkva után, még jócskán a fehérorosz határ előtt a “szállítók” – akiket Zohre szimplán csak maffiának nevez – elvették a család minden megmaradt értékét: igazolványokat, fotókat, karórákat, de még a tartós élelmiszereiket is, azzal az indokkal, hogy ezekről mindenki felismerné, hogy menekültek.
Csak a teáskannába nem néztek bele, amelyet Zohre korábban telerakott mogyoróval. Az elkövetkezendő napokban gyakorlatilag ezek az olajos magvak tartották őket életben. “Apa akkor nagyon büszke volt rám.“ Az éhség és a szomjúság érzete állandósult. Nem volt mit enni, és vizük is nagyon kevés maradt, ráadásul nem lehetett tudni, meddig húzódik ez a tortúra. Zohre körmei kékre, szemei sárgára színeződtek a keringési zavar, illetve májproblémák jeleként.
Néhány napot kellett abban a Moszkva elővárosának egy hátsó kertjében lévő mecsetben tölteniük, mely rejtekhelyként szolgált a hozzájuk hasonló, illegális menekültek számára. Hatvanan zsúfolódtak össze a dohos épület sötétjében, embertelen körülmények között. “Nem ezt ígérték nekünk. Akármennyire is próbál bizakodó maradni az ember, ha vaksötétben, egy csomó idegen emberrel összezárva, vécé és fürdőszoba nélkül kell élned, előbb-utóbb beleőrülsz a szituációba” – mesél Zohre, akit a moszkvai emlékképek állandóan kísértenek. “A mecsetben a legiszonyatosabb a szag volt, ennyi ember együttes kipárolgása. Elviselhetetlen.”
Két hét után Zohre apja megelégelte az embertelen körülményeket. Már az sem érdekelte, ha a rendőrség tudomást szerez róluk, és illegális bevándorlóként előálíltja őket. Az utolsó filléreiket felhasználva Zohréval, mostohaanyjával és testvéreivel együtt egy hotelbe költözött. “Nem volt hajlandó végleg feladni a méltóságát. A hotelig tartó út volt az első alkalom, amikor Zohre láthatta a mecseten kívüli Moszkvát. Lenyűgözte a rengeteg autó, az orosz főváros híres metrójának mozgólépcsői és hatalmas csillárjai. Afganisztánban nincs metró, de még a vonat sem gyakori jelenség.
A lányok – habár tél volt – térd feletti szoknyákat hordtak, Zohre a hotelben életében először fürödhetett kádban. Akkor úgy gondolta, most már mindjárt Németroszágban lesznek, ahol ő is állandóan illatos lány lesz, aki rövid szoknyákat hord majd.
Afganisztánból Németországba egy hónap az út. A Kabulból menekülő családnak legalábbis ezt mondták a “szállítók”. A család szülőföldjéről való szökése végül fél évig tartott. A hotelből gyalog vágtak neki az útnak. A moszkvai hideg nagyon enyhének tűnt ahhoz képest, amit később autóroncsokban és hulladékból összetákolt bódékban megpihenve vagy a térdig érő hóban gyalogolva kellett elszenvedniük. Kezük és lábuk után lassan szinte minden testrészük teljesen átfagyott.
Zohre emlékszik a teherautóra, melynek platóján Németországba érkeztek. Zohre rejtekhelyéről óvatosan felemelkedve épp kilátott a szélvédőn, és felkiáltott: “Németország! Itt vagyunk, megcsináltuk!” Levette fejkendőjét és sosem vette többé vissza.
Most, ha Zohre egy kicsit is fázik, egy asszisztens rögtön a vállára terít egy köntöst. Elvégre jól kell éreznie magát ahhoz, hogy a mosolya a lehető legőszintébb lehessen a Vogue vagy a Cosmopolitan fotóin. Zohre a fotózások miatt gyakran utazik a világ divatfővárosaiba: New Yorkba, Londonba, Párizsba, Milánóba. Ma épp Kölnben dolgozik. A fotózás szünetében Zohrénak van egy kis ideje kifújnia magát, mielőtt visszatérne a vakuk kereszttüzébe. A telt ajkú, mandulaszemű nő most 27 éves, Düsseldorfban él. Nem mellesleg pedig ő az első és egyelőre egyetlen afgán modell a világon.
Markáns vonású, keleties arcát kisminkelik, erős, fekete haját lesimítják. Valaki kék női zakót ad rá. “Ez a hihetetlen természetesség” – jegyzi meg humorosan az egyik asszisztens, miközben Zohre vékony lábait egy, a kelleténél két számmal nagyobb, telitalpú csizmába bújtatva pózol. Órákon át. Egyenes hát, tiszta tekintet még a fotózás végén is. A kabuli lány kitartó.
Zohre mindig is kíváncsi volt, néha túlságosan is. “Nem az a lány voltam, mint akiről az afgán szülők álmodnak.” Titokban sárkányt eregetett a fiúkkal, mikor senki sem látta, farmerben mászkált fel-alá a tükör előtt, és ami talán a legfontosabb: iskolába akart menni. Zohre addig könyörgött apjának, amíg az egy magántanárt nem fogadott, hogy lánya – ha otthon is, de – tanulhasson. “Sokan még ma is azt mondják, lázadó vagyok. Szerintem csak egy modern nő.”
Zohre lázadó természetét bevallása szerint az autóbalesetben elhunyt anyjától örökölte, akit csak régi fekete-fehér fényképekről ismer. “Rövid, fiús frizurája volt, sohasem viselt csadort.” A szokáshoz híven tízéves korától Zhore már nem játszhatott kint a szabadban, és csadort kellett hordania. “A tálibok még a zenehallgatást is tiltják.” A pisztolyokkal és puskákkal felfegyverzett, töltényöves katonák mindenhol ott voltak, és mindenkit ellenőriztek.
A nagynénjét egyszer azért ostorozták meg nyilvánosan, mert a kabuli piacon festett körmei véletlenül kivillantak a burka alól. Zohre tűzpirosat használ a mai napig. Már hozzászokott, hogy a kifutón végigsétálva a nézők látványosan megbámulják a fenekét vagy sűrű, fekete haját. “Nekünk, afgánoknak szerencsénk van, sok köztünk a szép testű, karakteres ember. Míg ők ezt elrejtik, én megmutatom.” Ám az elején nem ment könnyen: “Sokáig nem akartam, hogy ennyien lássanak”, attól is félt, hogy apja esetleg felfedezheti egy plakáton vagy újságban. Régen elképzelhetetlennek tartotta, hogy fürdőruhás vagy fehérneműs fotók készüljenek róla, nemhogy meztelen képek. “Azt hittem, ez mind bűn.”
Egy afgán számára különösen nehéz feladat a nyugati kultúrába, főleg a divatéletbe való beilleszkedés. Mitől elegáns egy felső? Mikor túl mély a dekoltázs? Egy megszaggatott harisnya vagány vagy már pornográf?
Már majdnem tizenhét éves volt, mikor életében először eljutott egy H&M-be, ahol rengeteg ruhát felpróbált. “Nagyon jól nézel ki, modellalkatod van.” – mondta az eladónő Zohrénak, aki addig sosem gondolt arra, hogy szép lenne. Úgy vélte, ő maga túl vékony, az orra pedig túl kicsi egy tisztességes afgán lányéhoz képest. Gyermekkorában elalvás előtt mindig ruhacsipeszt csiptetett rá, hogy hosszabb legyen.
Az eladónő adta meg a telefonszámát annak a fotósnak, akinél később Zohre a karrierjét kezdte.
Apja épp akkor talált neki egy afgán férjet. Zohre egy téli éjjel két pulóverből álló ruhatárát egy táskába gyömöszölte. Zohre nagyon jól tudta, mi történik Afganisztánban azokkal a lányokkal, akik engedély nélkül hagyják el a szülői házat. Véletlenül leesnek egy hídról, esetleg egy száguldó autó gázolja el őket. De még e félelemnél is sokkal nagyobb erejű volt Zohre – mindezek ellenére érzett – honvágya. “Nem tudom, hogy bírtam ki, hogy éjjel ne menjek vissza a családomhoz.” Apja nem tett semmit, hagyta kikopni az életükből.
A lánynak tizennyolc éves koráig kellett várnia, hogy munkát vállalhasson. Közel egy évig egy német barátjának családjánál lakott, majd születésnapja után nem sokkal felhívta a fotóst.
Zohre Esmaeli egy nagy modellügynökséghez jutott be. Ma már minden héten képek százai készülnek róla. Nem kell fagyoskodnia, és nincs az a sor, ahol ne engednék előre. A nevesebb éjszakai kluboknak szükségük van olyan nőkre, akiknek nincs más dolguk, mint hogy szépek legyenek. Így került el New York egyik leghíresebb klubjába, a The Boxba, ahol Karolina Kurkova szupermodell is gyakran megfordul, vagy épp az Imbiss-be, ahol Beyoncé asztaltársaságának a tagja.
Tíz év alatt sem sikerült megszoknia új életének mindennapi részleteit: “Ötven különböző narancslé van egy áruházi polcon, ráadásul minden adag hatalmas." A kölni fotózáson van pizza is, Zohre pedig rögtön kettőt kér magának. Sokat eszik: “Muszáj, mert nagyon könnyen fogyok.”
Németországban Zohre megtalálta a szerelmet. “Azt hiszed, azért, mert zsidó vagy, neked mindent szabad?” – vont kérdőre Zohre egy – a nyakában lógó Dávid-csillaggal parádézó – férfit a diszkóban. Most együtt élnek Düsseldorfban, hamarosan össze szeretnének házasodni. Ehhez viszont kikerülhetetlen, hogy az afgán hagyományok szerint Zohre családjának férfitagjai elfogadják a nő leendő férjét.
Zohre közel tíz év után először találkozott szüleivel, apja szerint szégyent hozott rá, ő pedig úgy válaszolt: “Én még mindig az a Zohre vagyok, akit szerettél, csak máshogy élek.” A sikeres modell nemrég az interneten rendelt magának egy burkát, ami elmondása szerint embertelen viselet, mert könnyen dohosodik, nyáron pedig elviselhetetlenül meleg. “Így sose felejtem el, honnan jöttem.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
