szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A brit diákok zöme James Bond vagy BBC-újságíró akar lenni - ez derül ki a Financial Times kedden ismertetett országos felméréséből.

A londoni gazdasági napilap szerint a Bond-filmek mítosza által körüllengett, ám valóságosan létező brit belső elhárítás, az MI5 jelenleg a legnépszerűbb lehetséges munkahely a fiúdiákok körében: közülük 12,8 százalék - a legnagyobb egyedi csoport - mondta azt, hogy legszívesebben a titkosszolgálatnál dolgozna. A lányok körében azonban a kémkedés - 8,2 százalékkal - csak a harmadik legvonzóbb választási lehetőségnek bizonyult, annak ellenére is, hogy az MI5 legutóbbi három vezetője közül kettő nő volt.

A 2001. szeptember 11-ei amerikai és különösen a 2005. július 7-ei londoni merényletek óta az MI5 jelentős ütemben bővíti alkalmazotti gárdáját: a következő két évben is még 450-450 főt kíván felvenni, és az interneten, illetve újságokban tesz közzé álláshirdetéseket.

A Financial Times felmérése szerint a lányok körében messze a legnépszerűbb lehetséges munkáltató a BBC. A megkérdezett női diákok 18,9 százaléka nevezte meg legkívánatosabb munkahelyként a világ első számú közszolgálati műsorszóró társaságát. A BBC az összesített népszerűségi listán is az első, mivel a fiúk 11,5 százaléka is itt dolgozna a legszívesebben.

Így a BBC és az MI5 mindkét nem esetében benne van az első háromban, de aztán meg is szűnik minden hasonlóság. A fiúk munkahely-népszerűségi listájának első tíz helyén olyan nevek szerepelnek, mint a Microsoft, a Google, a Sony, a védelmi minisztérium, vagy a Rolls-Royce, a lányok ugyanakkor az NHS-t - az állami egészségügyi szolgálatot - is az MI5 elé sorolják, de népszerű körükben a L'Oréal kozmetikai cég, az Oxfam segélyszervezet, a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég és a rendőrség is.

hvg.hu Karrier

Melyek a legnépszerűbb munkaerő-fejlesztési szolgáltatások?

Az elmúlt évben kommunikációs készségek fejlesztésére költöttek a legtöbbet a vállalatok, ezt követte az értékesítési tréning, majd a konfliktuskezelésre irányuló képzés - derült ki egy 2006. második felében végzett piackutatás eredményéből.

hvg.hu Karrier

A tíz legnépszerűbb indok, hogy miért késel a munkából

Késésben vagy, de kínos lenne megint arra hivatkoznod, hogy elaludtál, dugóba kerültél, netán elment előtted a busz? Ne köntörfalazz, légy őszinte főnököddel, akkor is, ha notórius késő vagy! Rajtad kívül még sokan járnak ebben a cipőben, kérdés, mire hivatkoznak leggyakrabban, ha szóba kerül a késői munkakezdés. Tippek és indokok.

MTI Karrier

Belehalt a túlórázásba a menedzsernő

Vizsgálódásra kényszerítette a román hatóságokat annak a 32 éves menedzsernőnek az esete, akinek hirtelen halálát állítólag a túl sok munka okozta.

hvg.hu Tech

Az iPod népszerűbb a sörnél

Egy amerikai egyetemisták körében végzett felmérés szerint az Apple divatos zenelejátszói nagyobb népszerűségnek örvendenek a folyékony kenyérnél.

hvg.hu Shake

Póker: szerencsejáték, Korda-show vagy kulcs a döntésekhez?

Az ördög bibliájának legizgalmasabb „zsoltárja” számtalan írót és filmrendezőt megihletett már. A pókerezés néhány éve hazánkban is kezd egyre népszerűbbé válni: a baráti ultipartik helyét parázs hétvégi pókercsaták vették át, Korda György pedig újrapozicionálhatta magát a magyar szórakoztatóiparban. A laikusok a póker említése hallatán csak legyintenek, annak ellenére, hogy az nagyrészt hideg logikán és határozott döntéseken alapul. Olyannyira, hogy a játékban szerzett tapasztalatokból ma már vezetőképzési tréning is kifejlődött, amely a játék- és szituációelméletre alapozva segíti a döntéshozókat a mindennapokban.

hvg.hu Karrier

Elrettentő szavak az önéletrajzodban

Szakterületeden jártas, célorientált, önálló munkára is képes csapatjátékos vagy? A munkaadók álma a tökéletes alkalmazottról gyakran csak légvár, a jelentkezők többsége ugyanis úgy alakítja önéletrajzát, hogy megfeleljen az állást kínáló vállalat elvárásainak, még akkor is, ha tulajdonságai nem állnak egyenes arányban a leírt dicshimnusszal. Íme néhány elcsépelt kifejezés, amelyre a munkaadók csak legyintenek!

MTI Karrier

A fodrászok szeretnek a legjobban dolgozni

A magas jövedelem és a szolgálati luxusautó ellenére a menedzserek és a bankárok távolról sem a legboldogabbak a foglalkoztatott angolok között. Egy nemrég nyilvánosságra hozott brit tanulmány tanúsága szerint a fodrászok dolgoznak a legnagyobb örömmel Angliában.

hvg.hu Vállalkozás

Elbocsátható az alkalmazott, ha betegszabadságon van?

Felmondhat-e munkáltató a betegszabadságon lévő alkalmazottnak? Hogyan kifizetnie a munkáltatónak a felmentett alkalmazott bérét? Milyen esetekben lehet megbízási szerződést kötni egyéni vállalkozóval? Olvasói kérdésekre Viszló László, a hvg.hu munkajogi szakértője válaszolt. Kérdezzen Ön is!

MTI Karrier

A papok a legelégedettebbek hivatásukkal

A papok, a tűzoltók, a terapeuták a legelégedettebbek és legboldogabbak, vagyis azok, akik másokat szolgálnak vagy segítenek - mutatta ki a Chicagói Egyetemen működő amerikai országos közvélemény-kutató központ.

Olcsó repülő drónhajó szállíthat rakományt a víz felett – videó

Olcsó repülő drónhajó szállíthat rakományt a víz felett – videó

Sosem látott szinten menő karórát dobnak piacra: pont olyan, mint az Apollo-program számítógépe

Sosem látott szinten menő karórát dobnak piacra: pont olyan, mint az Apollo-program számítógépe

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken