Az utolsó parlamenti választás eredménye sokkal szorosabb volt, mint az előző kettőé, ez azt jelentette: zsugorodott a Munkáspárt szavazótábora, Blair személye pedig lehúzza a népszerűségi mutatókat. Az utolsó választáson ráadásul a részvétel is a vártnál jóval alább maradt. A társadalom politikába vetett bizalmát megtépázta Irak, és azok a politikai és korrupciós botrányok, melyek behálózták a Blair-korszakot.
Blair mára elfáradt, csak árnyéka annak, aki 1997-ben még szédítő PR-al kampányolt, és nyerte meg a választásokat, s aki a győzelem után nekiállt, hogy valóra váltsa azt a tömérdek reformot, amit az Új Munkáspárt beígért a választóknak. Függetlenítette a jegybankot, bevezette a minimálbért, elindította az oktatási és egészségügyi reformot. Rendezte az északír konfliktust, felállította a skót parlamentet és a walesi népgyűlést, amivel gyakorlatilag decentralizálta az országot. Megalkotta az emberi jogok törvényét, London polgármestert kapott. Majd jött az első háború, és a béke, Koszovóban.
Aztán az eredmények mellé besorakoztak a homályos ügyek, botrányok.
A mélyrepülés akkor kezdődött, amikor megindult az iraki háború, és a 2003-as iraki invázió lebonyolításához Blair odaígérte Bushnak a teljes brit szárazföldi haderő egyharmadát. Brit katonák ezrei mentek háborúba, mert az angol hírszerzés, az MI6 értesülései szerint Irak tömegpusztító fegyverek előállítást tűzte ki célul, további terrortámadásokat tervezve.
Szaddam Huszein természetesen ezt nem cáfolta. Blair pedig a társadalom meggyőzésére nyilvánosságra hozott egy MI6-től származó dokumentumot, amelyben az szerepelt, hogy Irak 45 percen belül képes kémiai vagy biológiai fegyverek bevetésére.
Az invázió után kiderült, hogy semmilyen tömegpusztító fegyvert nem találtak Irakban. A BBC-nek David Kelly, fegyverzeti főtanácsadó kiszivárogtatta, hogy a „45 perc alatti kémiai, biológiai támadás” tényét a kormány manipulálta. David Kelly öngyilkos lett, miután neve nyilvánosságra került a kormány és a BBC között kirobbant csatában, és durva kérdőre vonás kezdődött a parlament külügyi bizottságában.
A közvélemény hazugsággal vádolta a kormányt, és az ügyet két bizottság is (Hutton, Butler) vizsgálta, különleges hangsúlyt fektetve Blair tömegpusztító fegyverekről szóló feltupírozott állításaira. A vizsgálatok semmitmondó, de annál fehérítőbb eredménye az volt, hogy bár a miniszterelnök olyanokat állított, amiket ő maga is igaznak hitt, a kormány jelentése és a hírszerzés ezzel kapcsolatos információi néhány helyen túlzottak voltak.
Blairt, az iraki háborút kísérő belpolitikai botrányok és népszerűségvesztés miatt egyre inkább koloncnak tekintette saját pártja. A miniszterelnök az első ciklusban elindított egészségügyi és oktatási reformok eredményeivel akarta visszaszerezni a bizalmat. De a próbálkozás gellert kapott, mert a reformok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és Blairt azzal vádolta a közvélemény, hogy Bush ölebeként többet foglakozott a külpolitikával, mint az ország belső ügyeivel.
Az egészségügy még mindig katasztrofális állapotban volt, az egyre nagyobb arányú népesedés és bevándorlás miatt a körzeti intézmények és a kórházak leterhelődtek, az ellátásra várók listája ahelyett, hogy csökkent volna, egyre nőtt. Az embereket nem érdekelte, hogy az ellátások színvonala javult-e, mert azok egyre nagyobb arányban elérhetetlenné váltak.
Az oktatási reformokkal kapcsolatban is karcsúak voltak az eredmények. A felmérések azt mutatták, hogy az általános iskolákból kikerülők zöme nem tud rendesen írni és olvasni, és számos iskola (főleg a szegényebb régiókban) nem érte el a tanítási követelmények minimális színvonalát. Jamie Oliver is ez időtájt kellemetlenkedett a menzakonyhákon tett látogatásaival, és rávilágított a pénz hiányában elkorcsosult iskolai étkeztetés katasztrofális minőségére. A sztárszakács belemerült a statisztikába, amiből kiderült, még a börtönök is több anyagi támogatást kapnak az étkeztetés megoldásához az államtól, mint az iskolák. Az ügy országos botránnyá hízott. A miniszterelnök pedig kénytelen volt megemelni az egy gyermekre jutó napi étkezési támogatás összegét.
Blair feleségének botrányai
Ez idő tájt Blair felesége is egyre több kritikát kapott. Cherie Blairről ugyanis nem lehetett azt állítani, hogy megfelelő felesége az ország első emberének vagyis:„mindig jelen van, de soha sincsen ott”. Az ambiciózus ügyvédnővel legalább annyit foglalkozott a sajtó, mint férjével, sajnos többnyire negatív vonatkozásban.
Először akkor került a sajtófigyelem (amellett, hogy 45 évesen ismét gyermeket vállalt) középpontjába, amikor egy büntetett előéletű szélhámos, Peter Foster segítségével két lakást vett jelentős árengedménnyel. Foster börtönben ült az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban pedig éppen kiutasítás várt rá, mivel Ausztráliában újabb csalásért akarták felelősségre vonni. Az újságok azt állították, cserében a nyereséges üzletért, Cherie Blair közbenjárt a férfi ügyvédeinél a kiadatás elkerülésének érdekében. A miniszterelnöki hivatal először cáfolta az állításokat, de később elismerte, hogy Foster volt a közvetítő. Blair asszony kijelentette: nem tudott a férfi előéletéről, és nyilvánosan bocsánatot kért, amiért nem volt körültekintőbb a közvetítő megválasztásában. De az ügy megkérdőjelezte a miniszterelnöki hivatal szavahihetőségét és Blair asszony ítélőképességét is, a viccgyárosokat pedig megihlette.Cherie Blair több jótékony alapítványnak is a tagja és az emberi jogok és a szólásszabadság legfőbb pártolója. Ennek kapcsán többször tartott beszédet adománygyűjtő vacsorákon azért, hogy emelje az esemény jelentőségét és sarkalja az adakozókat. De az adományok végösszegéből rendszeresen levonandó szervezési költségek között mindig ott szerepelt Blair asszony tetemes tiszteletdíja, amiért a sajtó többször is kereszttűz alá vette. Az egyik ausztráliai útja során a Children's Cancer Institute jótékonysági alapítvány vacsorákkal egybekötött adománygyűjtő előadás-sorozatra kérte fel Cherie Blairt, amelyről kiderült, hogy az alapítvány az este bevételéből az eredeti 60 százalék helyett csak százalékot tehetett zsebre, miközben Blair asszony százezer fontot keresett az eseménnyel.
Cherie sztárügyvédként szinte mindenről és mindenhol mondott már beszédet. Tony Blair egyik washingtoni látogatása idején például előadást tartott a miniszterelnöki rezidencia életéről, amivel 30 000 fontot kapott. De tetemes összegekért részt vett a Jeddahi Gazdasági Fórumon is, a leánykori nevét (Cherie Booth) használva, hogy az összeférhetetlenség vádját elkerülje, ugyanis törvény tiltja, hogy a miniszterek és azok hozzátartozói a politikai státuszukat gazdasági előnyszerzésre használják. Természetesen az előadásokon mindenki tudta, hogy Cherie asszony Tony Blair felesége és a tiszteletdíját is mindig ehhez mérten állapították meg.
A Munkáspártnak is elég sok pénzébe került Mrs. Blair. A legutolsó kampány alakalmával az asszony 8000 fontos fodrász számlát nyújtott be a pénztárba, amitől a párttagok elsápadtak, pedig volt miből kifizetni az extravaganciát. A Munkáspárt és Tony Blair ugyanis magánszemélyektől jelentős pénzösszegeket kap kampányaihoz. Bernie Ecclestone Forma 1-es mogul, a párt indulása óta több mint egymillió fontot dobott a pártkasszába. De Lakshimi Mittal, az acéliparmágnás (Anglia leggazdagabb embere) is a Munkáspárt egyik legfőbb pénzforrása. Őt személyesen támogatta Blair 2002-ben, amikor a milliárdos Románia nemzeti acélgyárának a felvásárlására adott be pályázatot. A sorban ott van Alex Bernstein a Granada TV mogulja, Robert Gavron könyv-és lapkiadó mágnás, Ghulam Noon élelmiszeripari milliárdos, valamint Chai Patel, a sztároknak és milliomosoknak berendezett Priory privát pszichiátriai klinika és elvonó tulajdonosa.
A legutóbbi és a Munkáspárt történelmében eddig a legnagyobb korrupciós botrány épp ezekből az „adományokból” adódott. A párt milliókban mérhető kölcsönt kapott, amivel sikeres kampány után megnyerte a harmadik ciklust. De kiderült, hogy a kölcsönt folyósító üzletemberek nemesi rangot reméltek a pénzükért. Angliában törvény tiltja a nemesi rang vásárlását, és az átláthatóság kedvéért a politikai célokra kapott adományokat be kell vallani. Ugyanakkor a bevallási kötelezettség a kölcsönökre nem vonatkozik, ezért a vaskos pénzösszegek kölcsönként érkeztek a párt számlájára. A rendőrség jelenleg azt vizsgálja, hogy van-e összefüggés a hitelek és a nemesi kinevezések között, s a vizsgálatnak köszönhetően a Munkáspárt elkezdhette visszafizetni ezeket a kölcsönöket, amitől gyakorlatilag teljesen eladósodott. Tony Blair közel négyszáz személyt ajánlott nemesi rangra. Ezek közt van a már említett Bernstein, Gavron, Noon és Patel is, akik bárói rangot kaptak.
A Scotland Yard őrizetbe vette Lord Levyt, Tony Blair egyik legfőbb bizalmasát, aki egyben a kormányfő választási kampányainak a pénzügyeit is intézte, de vád alá került több személy is a miniszterelnöki hivatalból. Blair volt az angol történelem első miniszterelnöke, akit a rendőrség még szolgálati ideje alatt kihallgatott. A neten sem voltak vele túlságosan kíméletesek, jónéhányan már a börtönben szerették volna látni a kormányfőt és egy-egy videó vagy kép erejéig be is zárták oda.
Blair a leg-ek embere volt sok mindenben másban is. Ő volt az első, aki a brit baloldalnak egymás után három választást nyert meg. Az első, aki a királynőt „kiigazította”, és az első (száz év óta) akinek miniszterelnöksége alatt gyermeke született. Ö volt az Európai Unióból az első kormányfő, aki először találkozott Vladimir Putyinnal és Gerorge W. Bushsal. Megválasztásának idején a népszerűségi listák élére került, de ő volt az első, aki 26 pontot zuhanva a legnépszerűtlenebbek közé is felírta a nevét. Csak remélni lehet, hogy a karrierje korai szakaszában hozott intézkedései és reformjai miatt Blairt sokkal pozitívabban fogja megítélni az utókor, mint a jelenkori politika és a brit társadalom.
Krisztina OBrien