Meglehet, már a halottvirrasztásnak, a siratásnak is az volt a szerepe, hogy megfigyeljék az elhunytat, vagy hogy felverjék „mély álmából”. A tetszhaláltól és az élve eltemetéstől való félelem azonban csak a XIX. században sarkallta ésszerű válaszokra az államot és az orvoslást. Ha nincs ez a fóbia, nem lennének mentőszolgálatok, nem volna hamvasztás vagy halottkém, végső soron az életről és a halálról is kevesebbet tudnánk.

Tökéletes és tökéletlen halál

A halál definiálásának problémája egyidős az orvostudománnyal. Évszázadokon át a légzés, a keringés, a szív leállását tekintették a halál elsődleges kritériumának. Az első EKG-berendezés 1908-as megjelenése után ismerték fel, hogy a klinikai halált követően is kimutatható a szív elektromos tevékenysége. 1968 után fogalmazódik meg a tökéletes halál definíciója, amely egyenlő az agyhalállal. Az agy elektromos aktivitását az elektroencefalográfia (EEG) mutatja ki. A légzés és a keringés is technikai segítséggel fenntartható, és a szívátültetés is az agyhalál döntő jelentőségét támasztja alá. A szívet is csak az agyhalál beállta után vehetik ki a donorból. Ez olyan állapot, amelyben az idegsejtek végleg beszüntetik működésüket a központi idegrendszer valamennyi szintjén.
A vita minimán, a tetszhalálon az életjelenségek olyasfajta megszűnését értjük, amely nem jár együtt az anyagcsere-folyamatok megszakadásával, csak minimálisra redukálódnak, és EEG-vel kimutatható a szomatikus ingerképzés, ingervezetés. Ez az állapot újraélesztéssel visszafordítható, és a néhány perces klinikai halálnál hosszabb ideig is eltarthat. Görcsállapotok, agyrázkódás, vérvesztés, áramütés, vízbefúlás idézhetik elő elsősorban. Forrás: Horányi Ildikó: Id. mű. 18–19.

„Az orvosi tudomány általában kénytelen megvallani, hogy a’ halálnak más csalhatatlan jele nincs, mint a’ rothadás” – összegezte kora medicinájának tudását Kossuth Lajos 1841-ben. A téma, amivel a Pesti Hirlap vezércikke foglalkozott pedig nem egyéb, mint a tetszhalál és az élve eltemettetés megelőzésének kérdése. Az apropó pedig egy korabeli skandalum, miszerint Bay József beregi táblabírót eltemettetése után két évvel kettős koporsójából kikelve, a surányi családi kripta ajtajában találták. Persze, holtan.

A borzalmas hírről tudósító Jelenkor a kor szavának engedve, rögtön tetszhalálról, látszatos halálról írt. „B. J. úr […] életre ébredvén], olly nagy erővel eszközlé vélt szabadulását, hogy […] mind a’ két koporsónak erősen leszegezett födelét szerencsésen fölfeszítette […] Kiszállván a’ koporsókbul az ajtóhoz mászott, mert ott találtatott – hol is éhen szomjan, és sikertelen kiáltozásin kétségbeesve, a’ bodogultnak másod izben is meg kellett halnia!” – magyarázta a lap. S hiába cáfolták húsz nap múlva a családtagok, mondván, sírrablók dúlták fel a kriptát, Kossuth átvette és kiszínezte a históriát, amely hézagmentesen hozzáidomult a korszak tetszhalálfóbiájához. Ahogy Horányi Ildikó nagyszerű monográfiájában (A látszatos halál. A magyarországi tetszhalál-fóbia története) írja: „ezt a korszakot a téma virágkoraként értékelhetjük”. A korszak: a XIX. század közepe, a romantika; a téma: a tetszhalál.

Elkülönítés és megfigyelés

Kossuth kihasználva a lehetőséget ostorozta az elmaradt magyar közegészségügyet. „Irgalomnak istene, hány ilyen titkot rejtenek a’ közönséges temetőknek örökre néma sirjai!” – jajong a szemleíró, és ki is mondja a keserű verdiktet: „az egészségi politia [orvosi rendészet, ma közegészségügy] általában véve honunkban a’ legnyomorultabb lábon áll; bölcsőtől kezdve egész siriglan”.

Ebben igaza volt Kossuthnak, ugyanis bár országosan kötelező volt a halottkémlelés és halottat sem lehetett két napnál előbb eltemetni, a legtöbb helyen azonban erre nem volt mód. Nem beszélve arról, hogy korszerű, a megfigyelésre is alkalmas halottaskamrák és halottasházak sem épültek hazánkban. Pedig akkorra már Európa nyugati felében egyre-másra nyíltak az efféle korszerű létesítmények. A gyakorlatias Kossuth rájött arra, hogy nem újabb betarthatatlan szabályokra van szükség, hanem a meglévők erélyesebb betartatására. Nem akart többet, mint olyan helyiségeket, ahova a halottakat elkülönítik, és rothadásukig (a téma korabeli búváránál, Flór Ferencnél: „poshadásukig”) megfigyelik – de azokat minden településen.

Thanatosz és Hüpnosz

A látszatos vagy tetszhalál mindig is izgatta az emberek képzeletét. Hiszen fontos ontológiai, lételméleti kérdést vet fel: hol ér véget az élet, és hol kezdődik a halál? Az ember a legtöbb helyen azzal különböztette meg magát a szellemlényektől, istenektől, démonoktól, hogy míg azok hallhatatlanok vagy legalábbis feltámadásra képesek, addig ő nem. Az antik görög mitológiában Thanatosz, a halál istene testvérével, Hüpnosszal, az álom istenével együtt él, s ki-kirándul, hogy megtörje áldozata lelkét, és jól teleigya magát annak vérével.

A mindennapi ember sokszor nem lehetett biztos abban, hogy valakit most a halál ragadott el, vagy csak ’mély, hibernált álomba merült’. A bizonytalanságot sokszor hárítással oldották fel. Ennek enyhébbik formája, hogy elfogadták, isten akaratának tekintették a halált, s nem próbálták a holtnak látszót újraéleszteni, reanimálni; a durvábbik: hogy a halott szívébe tőrt szúrtak vagy szúrattak, olykor a haldokló száját betömték vagy állát szorosan felkötötték. Kicsit morbid a párhuzam, de minthogy lesnek, gólnak azt számít, amit a bíró megad, úgy halottnak is azt tekintették, akit eltemettek.

Sok helyen egyébként is babonásan féltek a halottal vagy szellemének visszatérésétől. Varga János 1877-ben jó okkal háborog azon, hogy Arad vármegyében már a nyomorult haldokló szemét lenyomták két garassal, mert attól rettegtek, hogy „vár valakit maga után”.

Retteg és a rettegés (Oldaltörés)

A tetszhalott feltámodásának koraújkori ábrázolása.
Jótevő sírrablók
Kunt Ernő a magyar tanatológia klasszikusa a magyar parasztság halálképét vizsgálta. Tőle tudhatjuk, hogy a közvélekedés szerint valaki addig él, amíg lélegzik, utána válik magatehetetlen tárggyá a test. A lélek az utolsó lélegzettel, végső szusszanattal, sóhajtással, fuvintással távozik. A halál beálltát orr, illetve a száj elé tartott tükörrel, tollal, kendővel vagy hajszállal állapították meg. Más eset volt, aki elvérzett, neki „vérében folyt el a lelke”. 

A XIX. században nem járt sokkal előbbre az orvostudomány sem. A ma is használatos orvosi halál-meghatározás csak az 1960-as évek végén született meg! (Lásd keretes írásunkat.) Horányi Ildikótól tudhatjuk, az orvosok is tele voltak bizonytalansággal. Az egyik bizonytalansági tényező éppen a tetszhalál volt. A társadalom és a tudomány ugyanis nem kuriozitásnak, szabályerősítő kivételnek tekintette, hanem válaszokat kikövetelő lényegi körülménynek.

Hasznos rettegés

A borzongáson túl, amit a tetszhalál és a tetszhalottak kiváltottak, az külön is érdekessé teszi a témát, hogy a kollektív rettegés hozzájárult a szervezett életmentés meg a korszerű holttestkezelés megteremtéséhez. Ha nincs az inspiráló félelem és a felismerés, hogy nem mind halott, ami annak látszik, és a „tetszhalott” még visszahozható az életbe, akkor nem terjednek el a mentőszolgálatok, -állomások, a halotthamvasztás, a diplomás halottkémek, a vízi és hegyi mentés, az elsősegély, és nem válnak közkeletűvé a velük kapcsolatos ismeretek. (Végeredményben nem nézhetnénk a Baywatch sorozatot sem… Igaz, ez lenne a legkisebb baj.)

A ma emberének talán komikus az a figyelem és megértésre igyekvés, amivel a XIX. század embere viseltetett a tetszhalál iránt. A tudós orvos szerzők megpróbálták számba venni például, kiket fenyeget leginkább a „színes halál”. Az első magyar nyelvű tetszhalállal kapcsolatos könyvben (1809) a szerző, Retteg Ferenc elsősorban a nőket, a gyenge fizikumúakat, a túlérzékenyeket, a kedélybetegeket, a görcsös betegségben szenvedőket, a vízbefúltakat, a villámsújtottakat tekintette hajlamosnak az asphyxiára. No, meg persze, a „magokat szeplőztetőket”, a maszturbálókat. De hát akkoriban egyébként is szokás volt minden betegség potenciális rizikófaktorának tekinteni az onanizálást.

Rémhírterjesztés és bagatellizálás

És most vissza Kossuth nevezetes cikkéhez. Széchenyi István alaptalan rémhírterjesztéssel vádolta meg politikai riválisát, pedig ellenlábasa inkább csak egy meglévő félelemre keresett ésszerű választ. Surányi Miklós életrajzi regénye – az Egyedül vagyunk – átemel egy korabeli feltételezést, miszerint Széchenyit leginkább az irritálta Kossuth cikkében, hogy tudván tudnia kellett, „az élve való eltemettetés gondolata a Széchenyi családban szinte örökletes rögeszme, apáról fiúra származó babonás rettegés tárgya”. 

A megsebzett gróf A’ Kelet népében jóval túlmegy Kossuth cikkének tárgyán, és általános támadást intéz riválisa politikája ellen. Témánk szempontjából azonban fontos, hogy elárulja: ő is úgy rendelkezett, hogy halála után szívét „üvegbe szorítva pálinkában füröszszék”, és testét hármaskoporsóban befalazzák. Nem tudni biztosan, ezt gúnyból írja-e. Viszont nyugtatandó a kedélyeket megjegyzi, hogy Európában 20 év alatt legfeljebb egy elevenen eltemetés történhetett. Abban igaza lehet, hogy az esetek számosságához képest túlzottan nagy figyelem esett a tetszhalálra. Csakhogy, mint fentebb láttuk, nem statisztikai, hanem az embert mélyebben, lényegében érintő problémáról volt szó, amit a romantika világlátása még fel is erősített.

Vörösmarty Mihály és Eötvös József megértette Kossuth vezércikkét, a hazai orvosok viszont jellemző módon nem. Bugát Pál egyenesen az orvosi renden ejtett sérelemként értékelte Kossuth cikkét. Pedig akkor még nem is volt orvosi kamara!

A tetszhalál mint zsánertéma (Oldaltörés)

Dr. Johann Taberger elmés
csengettyűs szerkezete 1829-ből.
Ha csengetnek, nem csengettek
A XIX. század végére a társadalom egészét átitató fóbiából inkább regényes elbeszéléselem lett. A kollektív félelem megszűnt, a probléma megoldódott. Bár az is igaz, hogy a nép hiedelemvilágából nem kopott ki teljesen. Az 1970-es években Körner Tamás öt típusát is megkülönböztette az európai folklórban elterjedt tetszhalottas történetek magyar változatainak. 1) A tetszhalottat a rázkódás (kocsi, ügyetlen sírásók) kelti életre. 2) A sírrablók ébresztik fel a kriptában lévő élő halottat. 3) A tetszhalott életjelet ad, visszajár, hogy még él. Feltárják sírját, ahol megfordulva találják vagy nem. Esetleg kínjában elrágja öklét. 4) A tetszhalott sírása hallatszik a sírból. Nem merik bolygatni a sírt; vagy merik, és tényleg él. 5) Talán a legkacifántosabb: tetszhalottnak nézik az igazi halottat. A gyászolók azt hiszik, hogy beszél, pedig csak a levegő jön ki a szájából, amikor az álláról leveszik a kendőt.

Kiterítve a ponyván

A tetszhalottak viselt dolgait a vásári ponyvairodalom éltette tovább. Két példa. A koporsók titkai az életből merítve (1866) korábbi „esetek” felidézésével rémítgette olvasóját. A Takács János. A peeri rablógyilkos felakasztása és feltámadása (1880) pedig egy bűnöző győri kivégzésének „igaz története”, amely során a felakasztott hóhéra nem kis felháborodására feléled, és a törvény emberei nem tudnak mit kezdeni az esettel. De az erkölcsi rend helyrebillen: 24 órával kivégzése után rettenetes kínok közepette, ám ezúttal véglegesen leheli ki lelkét az imposztor.

A magyar irodalomban a XIX. és XX. század fordulóján a tetszhalottak vérfogyasztó romantikus ábrázolása átadja helyét a realisztikus, novellisztikus, humoros megközelítésnek. Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője (1895) c. művében Srankó János véletlen feltámadása (leesik a koporsó) teszi ereklyévé a zsidó ószeres piros esernyőjét.

És hogy a kor emberét inkább már csak mint kuriozitás izgatták az efféle esetek, bizonyítják Mikszáth lapjának, az Országos Hirlapnak beszámolói is. Az egyikben egy árvaszéki ülnökről számolnak be, akit felesége nem enged eltemetni, mert abban bízott, hogy férje tetszhalott. A másikban az elhalálozott somogyi tanfelügyelőről tudhatjuk meg, hogy korábban színes halott volt, de végzetét ő sem kerülhette el.

Utas és holdvilág

A folklórból szívesen merítő és azt átlényegítő Krúdy Gyula Családi legenda c. elbeszélésének hőse a magvaszakadt Gaál család csodálatos szépségű sarja, Alojza, aki egy idős férfi felesége. Két sírrabló éjszaka kiássa a friss sírt, s mivel nem tudják lehúzni gyűrűjét, le akarják vágni a halott ujját. A fájdalomtól a tetszhalott felébredt, férje azonban szörnyethalt, amikor meglátja visszatért feleségét. A szép özvegy hamarosan újból férjhez megy, és még 18 gyermeket szül. A Gaál leányok pedig halhatatlanok lesznek a családi legenda szerint. Ám a varázs megtörik. Alojza unokájának esküvőjére gyülekeznek, és tragédia fogadja őket, a menyasszony hirtelen meghal. A család jóízűen lakomázik tovább, nem hiszik, hogy komoly lehet a dolog. Juliska azonban nem éled fel, s a Gaáloknak bele kellett törődniük, hogy vége halhatatlanságuknak

Krúdy Szindbád-történeteinek egyike az élve eltemettetésen kívül szerepeltet számos a tetszhalállal kapcsolatos képzetet, mégsem érzünk szemernyi rettenetet sem. Az öregedő Szindbád a szeretőjéhez hajtat, és meghal, de mindent hall, mindent lát. Terka felrakja kocsija bakjára, és a ló hazatalál. Zsémbes felesége, Cézárina megszabadítja értékeitől, kabátjától a holtnak hitt férfit, és visszaindítja a szeretőhöz a fogatot. Reggel a rázkódástól és a hidegtől magához tér Szindbád. „Nyiss már ki, mert idekünn megvesz az isten hidege” – rivall az ágyába vackolt egykori szerelmére. 

Szindbád lovához hasonlóan egy évszázad alatt óriási utat járt be az álhalál fóbiája. Ezzel együtt Retteg Ferenc kétszáz évvel ezelőtti szavai ma is érvényesek: „nem minden Hólt, aki annak láttatik!”

Zádori Zsolt

ISSN Sorkövető

Az életnek semmi értelme, semminek semmi értelme

Novemberben ünnepli századik születésnapját Claude Lévi-Strauss, a XX. századi antropológia óriása. Ez alkalomból a Cicero magazinnak adott interjút. A mitologikus gondolkodás visszaszorulásáról és a kultúrák közötti dialógus nehézségeiről beszél. Meg az élet értelméről, miszerint az életnek semmilyen értelme nincs.

Kult

Orrürítés: mióta nem töröljük az ingünkbe?

„Zsebkendőbe köhögj, tüsszents!” – inti jómodorra a legkisebb Ugrifüles tüskéshátú barátját és Brekkencset Csukás István meséjében. Ami azonban illedelmes mesefiguráknak és kortárs európai felnőtteknek természetes, korántsem az más kultúrákban és más korszakokban. A zsebkendőhasználat általánossá válása Európában is csak szűk kétévszázados fejlemény.

Sorkövető

„Négerek az állatkertben!” Kiállítás a Néprajziban

Strucctojás húsvéti nyuszi díszítéssel, Bakonyban készült indiándíszek, egy magyar parasztcsalád kapakészlete, pigmeusnak nézett csimpánz, csimpánznak nézett pigmeus, ürgét főző cigányok, háromfejű istenek, kétarcú magzat, kutyahúsfogyasztás Kínában és Svájcban. Egzotikumok egy pesti kiállításról, amely nagyon is hétköznapi fenoménnal foglalkozik: a kultúrával.

ISSN Shake

„Akkora épp farkad, mint orrod”

Ma is virul az a balhiedelem, hogy egyes testrészekből következtethetünk a férfiak hímtagjának, illetve a nők vulvájának nagyságára és alakjára. A néphit gyökerei, naná, hogy az ókorba nyúlnak vissza.

Kult

Maszturbáció: vértolulásos tévhitek

Gyomorpanaszok, étvágytalanság, farkasétvágy, rekedtség, totális impotencia, szakadatlan merevedés, dühöngőrohamok, kóros bambaság, elhülyülés, epilepszia, bénulás – néhány tünet, amelyek az egykori közhiedelem szerint az „önfertőzőt” fenyegették. A serdülő gyerekek ijesztgetésébe még az is belefért, hogy a szemölcsökért és a pattanásokért is a maszturbációt tették felelőssé. Mindent elkövettek az onánia tiltásáért, kevés sikerrel.

Kult

Mióta számít tabunak a nyilvános szellentés?

A természetes intéznivalók egykoron valóban természetesen intéződtek, ma számos tabu veszi őket körül. Nyilvános intézésükkel kiiratkoznánk a civilizált emberek köréből, feltéve, ha eleve nem tartoztunk közéjük, serdületlen gyerekek vagy láthatóan betegek vagyunk. Egykoron illemtanok tiltották például a szellentés visszatartását – próbálnánk meg most Erasmus intelmének engedelmeskedni.

Felmentették a férfit, akit hajléktalansága miatt ítéltek el

Felmentették a férfit, akit hajléktalansága miatt ítéltek el

Radar 360: Tarlós nem bánja a vereséget, Borkait lemondatnák

Radar 360: Tarlós nem bánja a vereséget, Borkait lemondatnák

A kurdok felfüggesztik az Iszlám Állam elleni harcot

A kurdok felfüggesztik az Iszlám Állam elleni harcot

Gyengülhet Orbánék zsarolási potenciálja az EU-ban

Gyengülhet Orbánék zsarolási potenciálja az EU-ban

A románok után az osztrákok is bevezetik a videóbírót

A románok után az osztrákok is bevezetik a videóbírót

Harry herceg teljesen elérzékenyült, mikor felidézte Meghan Markle terhességét

Harry herceg teljesen elérzékenyült, mikor felidézte Meghan Markle terhességét