szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A sofőr többeket elütött, az egyik sérült állapota válságos.

Három ember megsérült, amikor szerda éjjel egy autó a Paris Saint-Germain győzelmét ünneplő szurkolók közé hajtott Párizs belvárosában. A Le Parisien azt írja, hogy a kocsi – egy sötét színű Mercedes – egy, a Champs-Élysées-hez közeli utcán haladt át a tömegen, miközben többeket elgázolt.

Az egyik sérült állapota a beszámoló szerint kritikus, de a másik kettő is súlyos sérüléseket szenvedett.

Az incidenst követően a Mercedest többtucatnyian gyalogosan vették üldözőbe, majd felgyújtották. A lángoló kocsit többen megörökítették, a felvételeket pedig megosztották a közösségi médiában. A lap szerint nem világos, hogy mi lett az autó utasaival, vagy hogy a sofőr miért hajtott bele a tömegbe.

A PSG az Arsenal elleni 2–1-es győzelmével bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol az olasz Internazionale lesz az ellenfele. A sikert ünneplő drukkerek az este folyamán több helyszínen is összecsaptak a rendőrökkel, akik 43 embert vettek őrizetbe.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!