Göncz Árpád volt köztársasági elnök hétfőn lerótta kegyeletét Bibó István sírjánál a család képviselőinek jelenlétében az Óbudai temetőben, a tudós, politikus születésének közelgő századik évfordulója alkalmából - közölte Gulyás András, a volt államfő titkárságának vezetője. A közlemény szerint a Kossuth Klubban augusztus 7-én emlékeznek meg Bibó Istvánról.

Bibó István 1911. augusztus 7-én született Budapesten. 1933-ban államtudományi, majd jogtudományi diplomát szerzett, 1937-től részt vett a Márciusi Front tevékenységében. 1944-ben menleveleket állított ki katonaszökevényeknek és zsidóknak, ezért letartóztatták, a nyilas hatalomátvétel után bujkálnia kellett.      

1945-től a belügyminisztériumban dolgozott, 1946-ban akadémikus és a szegedi egyetem tanára lett. 1950-ben elbocsátották, ezután egyetemi könyvtáros volt. 1956-ban részt vett a Nemzeti Parasztpárt (akkori nevén Petőfi Párt) újjászervezésében, november 3-án államminiszterként bekerült Nagy Imre kormányába. A másnapi szovjet invázió után is a Parlamentben maradt, itt írta tervezetét "a magyar kérdés kompromisszumos megoldására", ezt személyesen juttatta el az ENSZ-hez címzett levél formájában több nagykövetséghez. 1957 tavaszán letartóztatták, egy év múlva életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1963-as amnesztiával szabadult, 1971-es nyugdíjazásáig a KSH könyvtárosa volt. 1979. május 10-én halt meg Budapesten, temetése az ellenzék különböző áramlatainak első nyílt fellépése volt. 

Bibó jogbölcselettel, nemzetközi joggal foglalkozott, de érdeklődött a közigazgatás, az államelmélet, a politikatörténet iránt is. A legjelentősebb munkái 1945 és 1948 között születtek, ezekben főként a közép- és kelet-európai politikai fejlődés torzulásait vizsgálta. Művei sem a Rákosi-, sem a Kádár-korban nem jelenhettek meg. Bibó István 1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott, nevét viseli kitüntetés, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szakkollégiuma, iskola; szobra 2005 óta áll a Duna-parton.