A három prototípus első nagy tesztje sikerrel zárult, adta hírül Kristi Morgansen, az egyetem kutatója: a gépeket úgy programozták, hogy vagy mindhárom egy irányban ússzon, vagy különböző irányokban szóródjanak szét. Ezen két viselkedésminta szolgál a koordinált csoportmozgás alapjául, a beltéri tankokban elért eredményeket követően a kutatók már az óceánba is ki merik engedni a robothalakat.

© University of Washington

A Robofish, amely a kutatók szerint legjobban egy ötkilós lazachoz hasonlít, robothalként nem számít nagy újdonságnak, érdekessége inkább az, hogy az egyes modellek alacsonyfrekvenciás lökéshullámokkal közvetítik egymás felé az információkat, valamint a különleges programozásnak köszönhetően a csoport akkor is meg tudja oldani a feladatait, ha az információk fele elvész a vízben. Az újszerű ötletet egy megfigyeléssorozat adta. Az egyetemi kutatócsoport halakat tanított be arra, hogy jelre ússzanak be egy etetőbe, majd ezt követőenarra figyeltek fel, hogy ugyan csak a halraj egyharmadát tanították be, a jelre mégis az egész halraj egyszerre úszott oda a jelölt helyre.

A mozgáskoordinálás mellett a kutatóknak arra is rá kellett jönniük, hogy a robotok miként tudnak információt továbbítani a vízben. Morgansen szerint a jelenleg működő módszer eddig elért legnagyobb adattovábbítási sebessége a másodpercenként 80 bájt. Az adatokat nagyobb távolságra sem lehet küldeni, mivel az túlságosan lemerítheti a robotok elemeit, a jelek pedig szétszóródhatnak, ha bármilyen akadály útjukban áll.

Morgansen szerint a jövőben az óceánjáró robotok rajta együtt követhetnek majd élő vagy élettelen célpontokat a víz alatt, de felderítőként is működhetnek olyan területeken, ahol az emberi ügynököknek jelentős kockázatokkal kellene szembenézniük. A robothalak első óceáni küldetése nyáron kezdődik - ennek során egy távirányítóval működtetett játékcápát kell majd követniük.