Mondanom sem kell, pár óra játék után máris megértettem a rajongás okát: a Call Of Duty sorozat (azóta bepótoltam az előző részeket is, beleértve a világháborús epizódokat) ugyanis annyira precíz, korrektül megírt, látványos – egyszóval kőkeményen profi –, hogy egyszerűen muszáj rajongani érte. Legalábbis ha szeretjük a lövöldözős játékokat.

A sorozat modern hadviselést feldolgozó  változatának második része is megérkezett: komoly újítások találhatók a csomagban. Először is, egy játék áráért gyakorlatilag három játékot kapunk: van egyjátékos, történet mód (kb. hat-nyolc óra játékidővel), ehhez pedig külön DVD-n kapott helyet az úgynevezett „Spec Ops” mód (sok-sok pályán kell kihívásokat teljesítenünk, egyedül vagy hálózatban), és persze megkapjuk a multiplayer módot is. Lássuk sorjában!

 Az egyjátékos módon ezúttal is sokat fejlesztett az Infinity Ward – igaz, a játék motorja nem változott, a finom részletek azonban még tovább „finomodtak”: mintha csak egy interaktív filmet néznénk. A filmes hatást olyan újításokkal fokozzák, mint például jégszikla-mászás csákánnyal (ez belső nézetből külön élmény, a jobb és bal egérgombbal irányítjuk a jégcsákányokat).

Ilyen és ehhez hasonló elemekkel fokozták még jobban a hangulatot: lesz itt motorcsónakozás, verekedés, búvárkodás és egyéb hollywoodi jelenetek – mind-mind belső (fps) nézetből. Persze mindez csak amolyan cukorka a szemnek, a lényeg továbbra is a harc, sőt a taktikus harc, hiszen a Modern Warfare 2-ben (akárcsak elődeiben), a „vérpistikék” és a csípőből tüzelő „kovbojhuszárok” hamar elvéreznek a csatamezőn.

A játék ugyanis bármennyire is látványos, alapjaiban véve egy elég komoly harci szimuláció. Aki nem ismerné az előző részeket, annak egy kis gyorstalpaló: akárcsak az életben, ha csípőből tüzelünk (nem emeljük célzásra a fegyvert), akkor semmit nem fogunk eltalálni (egy elefántot két kamion közé szorítva talán…) 

Ha eltalál egy kézigránát vagy csak túl közel vagyunk hozzá, amikor robban, akkor nem a szokásos „vesztettem 20HP-t”, illetve „megsebesültem, de majd lesz elsősegélycsomag” effektus áll elő, hanem… meghalunk. Ha túlerővel szemben nekiállunk „rambózni”, szintén meghalunk. Összességében elmondható a single player részről, hogy még normál fokozaton is, időnk javarészét fogjuk azzal tölteni, hogy éppen meghalunk. Ennek példázására tekintsük meg ezt a mókás kis videót, mely a „25 mód, ahogyan meghalhatunk a Modern Warfare 2-ben” címet viseli.

A háborús érzést és az ezzel járó káoszt, valamint kétségbeesést remekül eltalálták a játékban. A nagyobb konfliktusok alatt szinte nem látunk, nem hallunk semmit, füst, lángok és fejveszett rohangálás mindenhonnan; mindeközben szerencsések vagyunk, ha egyáltalán be tudjuk mérni (meg tudjuk tippelni), hogy honnan jön az ellenséges tűz. Könnyű fokozaton persze nem ennyire vészes (bár a hangulat akkor is elsőrangú), de hát ki az, aki könnyű fokozaton játszik COD-ot? 

A fegyverek továbbra is tökéletes replikái az igaziaknak, az arzenál azonban bővült: lehetőségünk van golyóálló pajzzsal (tactical shield) védeni magunkat, és persze az ellenség által eldobált fegyvereket is használhatjuk. Ez utóbbi funkció főleg a játék közepe táján fog kellemes perceket szerezni, ahol a brazil gengszterek által fabrikált, ősrégi, rozsdás fegyvereket is kipróbálhatjuk. 

A helyszínek és a küldetések még változatosabbak, mint az előző részben: a világ minden táján, hóban, esőben és kánikulában, nappal és éjszaka kell helytállnunk – természetesen több főszereplő bőrébe bújva, és több szálon, hiszen ez a COD sorozat ismertetőjegye. A szereplők között találhatunk kedves ismerősöket az előző részből, így visszatér „Soap” McTavish és John Price kapitány (Bill Murray hangjával!), de lesznek új szereplők is bőven – egy rövid ideig, még egy névtelen űrhajós bőrébe (pontosabban szkafanderébe) is belebújhatunk.

 A történet nem forradalmi, de azért lebilincselő, tele van csavarokkal, a végkifejlet megvalósítása pedig az egyik legjobb, amit eddig számítógépes játékban láthattunk (azért nem a legjobb, mert az Another World megszerezte az első helyet, és azóta is tartja.)

Ha végeztünk az egyjátékos résszel, akkor vagy belevetjük magunkat a multiplayer mókába (ami sajnos tele van csalókkal, így ne csodálkozzunk, ha érdekes figurákat látunk majd a neten), vagy kipróbálhatjuk barátainkkal a Spec Ops játékmódot. Ez utóbbi eleinte könnyű, később azonban már nagyon komoly fanatizmust igényel: a pályák maximumra teljesítése kizárólag igazi élettel nem rendelkező, időmilliomos geek-eknek való elfoglaltság. 

A Modern Warfare 2 tehát tökéletes játék, minden szempontból: a grafika (még annak ellenére is, hogy a motor már nem fiatal) elképesztő, a fegyverek megvalósítása, kezelése és kivitelezése pedig a legjobb, amit számítógépes/konzolos játékban láthatunk. A multiplayer, köszönhetően a képességeknek (perks) és a változatos játékmódoknak, még a „csíterekkel” együtt is megunhatatlan, a bónuszként kapott Spec Ops lemez pedig hosszú időre lefoglalja a harcias kedvű játékosokat. Kötelező darab minden FPS rajongónak!