Az Epszilon Aurigae a Földtől kétezer fényévnyíre lévő Szekeres-csillagkép egyik legfényesebb objektuma, amely 1821-ben történt felfedezése óta a közelmúltig gondosan őrizte titkát. A rejtélyes csillag 27,1 évente elhalványodik, ezekben az időszakokban szokásos fényességének alig felével világít, majd 18 hónap eltelte után ismét "visszafényesedik". Az asztronómusok a kezdetektől feltételezték, hogy az Epszilon Aurigae egy "sötét" társsal rendelkezik, amely időről időre a csillag és a Föld közé áll. A kérdést tovább bonyolította az is, hogy kiderült: valójában egy fedési kettős rendszerről van szó, vagyis két csillag kering egymás körül. Keringésük során időnként az egyik csillag kitakarja társát, vagy annak egy részét. A két csillag egyébként sohasem mutatkozik egyszerre.

A XX. század folyamán a tudósok úgy vélték, hogy vagy egy átlátszatlan, rendkívül hideg objektum "téríti" el a csillag fényét, egy másik hipotézis szerint viszont egy "fényzabáló" fekete lyuk a szokatlan csillagászati jelenség okozója. Az Epszilon Aurigae várva várt elhalványulása tavaly köszöntött be ismét, az eseményt a 2009-es Nemzetközi Csillagászati Évhez "időzítve". Ez alkalommal azonban a Georgiai Állami Egyetem csillagászainak sikerült megoldaniuk a rejtélyt, akik novemberben a felvételek elkészítéséhez négy, egyenként egyméteres átmérőjű infravörös távcsövet alkalmaztak. Ezeket egységes hálózatba kapcsolva olyan eszközt nyertek, amellyel a Hubble űrtávcsőnél százszorosan nagyobb felbontású képeket lehet készíteni. Ez a módszer, amelyet interferometriának neveznek, lehetővé tette, hogy megfigyeljék a csillag előtt elhaladó objektum a sziluettjét.

E felvételek tanúsága szerint egy vékony, sötét, sűrű porkorong homályosítja el az Epszilon Aurigae fényét. A por- és gázfelhők a Világegyetem építőkövei, amelyek egyesülve, hozzák létre a bolygókat, csillagokat és galaxisokat. John Monnier, a Michigani Egyetem professzora szerint a felvételek óriási technikai bravúrt jelentenek, hiszen általuk sikerült közelebb hozni a nagyon távoli kozmikus objektumokat. "Ismereteink szerint nincs még egy ilyen csillagrendszer, amely ráadásul fejlődésének meglehetősen ritka szakaszában van. Mindez pedig a szemünk előtt játszódik le" - hangsúlyozta John Monnier professzor.