A hajdan elhangzott káromkodásoknak csupán kis töredéke ismerhető meg, hiszen ezek jellegükből adódóan ritkán öltöttek írott formát. A levéltári szakértő, Zsupos Zoltán szerint általában olyan bűnügyek kapcsán rögzítették írásban is az elhangzottakat, amikor a nyelvi agresszió fizikaiba csapott át. Például 1776-ban Gömör vármegyében, Sánkfalván egy jobbágy szekérrel a gazdasszonya utasítására fáért indult, de útközben a szomszéd falu birtokosának tiszttartója az engedéllyel rendelkező emberre támadt, és káromkodások között fejszéjével szétvágta a szekér egyik kerekét.

Szobonya György vallomása szerint: „... a tiszttartó, több illetlen káromkodó szavai között (mellyekrűl már a tanú megfelejtkezett) No kutya veszett teremtette úgy mond, csak próbálj te által menni a hídon, mindjárt össze vagdalom az szekeredet, s tüzet rakok belőle az híd végin. Annak utána kezde rimánykodni az legény, mondván: Tisztartó Uram! ha már úgy vagyon a dolog, mint hogy az hídon meg nem fordulhatok, hadd menjek által, s hadd forduljak meg, hogysem valami kárt valljak, inkább visszatérek. Ezt, hogy látta volna a tanú, által mégyen ő is az hídon, köszöntvén a tiszttartót, ki is meg sajditván a tanúnak hóna alatt lévő fejszéjét, erőszakosan el vette tőle, és midőn már a hídon túl viszafordulóban lett volna az említett jobbágy, akkoron ugyanazon erőszakosan el vétetett fejszével össze vagdalta a szekérnek egyik kerekét, mondván veszett teremtette, tudd meg kitsoda Perbesnek az ura: mond meg az uradnak, hogy én vágtam össze az kerekedet, most ugyan a kerekedet vágtam, de ha másszor fogsz ide jönni a marhádat lövöm keresztül."

A MOL által közzétett tanúvallomások ennél cifrább káromkodásokat is tartalmaznak, ezeket itt lehet olvasni.