A Magyar Tudományos Akadémia honlapja szerint „már az 1791. évi országgyűlés is felvette programjába egy tudományos akadémia felállítását, ám az ötlet csak 34 évvel később valósulhatott meg. Az 1825-ös országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál beszédének hatására Széchenyi István szót kért, és ’a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára’ felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét – amelyet 60 ezer forintban állapított meg - a Magyar Tudós Társaság létrehozására.” Ezt az 1825. november 3-ai napot tekintjük a Magyar Tudomány Napjának is, amiről 1996-ban döntöttek tudósaink, és 1997-től meg is ünneplik ezt az évfordulót, amely az MTA alapítási dátumának is tekinthető.

Néhány probléma a dátummal, a személyekkel és a pénzzel

November harmadika eseményeivel persze vannak történelmi problémák. Állítólag már előző napon, másodikán is felmerült az akadémia javaslata, és nem is Felsőbüki Nagy Pál, hanem egy Máriássy nevű Sáros megyei követ vetette fel először. Sőt, nem is az országgyűlés rendes ülésén, hanem az úgynevezett kerületi ülésen. 

Széchenyi István gróf

Széchenyi gróf felajánlásáról közismert, hogy nem egészen úgy történt, ahogyan az tankönyveink egy részében és a propagandakiadványokban szerepel. A gróf ugyanis naplója 1825. november 6-ai bejegyzése szerint valóban 60 ezer forintot ajánlott fel az Akadémiára. Ám Széchenyi elárulja magát Naplója 1826. február 26-ai feljegyzésében. Eszerint „reggel Vaynál ültünk össze, hogy az akadémiáról beszéljünk. (…) Nagy és Vay hiúsága összeütközésben.” Az összeütközés Vay Ábrahám és Felsőbüki Nagy Pál között történhetett minden bizonnyal. (Vay Ábrahám Széchenyi felajánlása nyomán 8 ezer forintot adott az országgyűlésben november 3-án.)

Oltványi Ambrus szerint – aki Széchenyi naplójához jegyzeteket írt – a gróffal és Vay-jal vitatkozott ekkor Felsőbüki Nagy Pál, aki a felajánlott összegeket februárban már nem az akadémiára, hanem egy tanítóképző intézet létesítésére akarta fordítani. E vitára utalva árulja el magát Széchenyi, hogy valójában mennyit költene az Akadémiára. Így ír a gróf: „Én azután a 9000 forint egy részét ugyanarra a célra fordítanám - újságok révén nyilvános elszámolást vezetnék -, a másik részt azonban a tőkéhez csapnám hozzá.”

Vagyis a Széchenyi által az akadémia céljaira felajánlott 60 000 pengő forint 6 százalékos évi kamata, azaz 3600 pengő forint (ez felel meg a bejegyzésben szereplő 9000 váltó forintnak) tett ki ennyi pénzt. Oltványi szerint ténylegesen ennek az összegnek – amelyre február 26-án is utalt – évenkénti folyósítására vállalkozott Széchenyi.

1827-ben született meg a törvény

Az MTA honlapja szerint az Akadémia megalapításáról szóló törvényt végül 1827-ben iktatták törvénybe. „A hazai nyelv művelésére fölállítandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról” címmel született XI. törvénycikk alapján csak évekkel később kezdhette meg működését a testület. „A Tudós Társaság igazgatósága első ülését Pozsonyban tartotta, ahol elnökké Teleki Józsefet, alelnökké pedig Széchenyi Istvánt választották, és kinevezték a társaság első 23 rendes tagját. A társaság első közgyűlését 1831. február 4-én tartotta. Ekkor 42 rendes, 24 tiszteleti és meghatározatlan számú levelező tagot fogadhatott tagjai közé” – írja az mta.hu. 

A Magyar Tudományos Akadémia

MTA

Felsőbüki Nagy Pál, illetve Széchenyi István beszédének hatására nemcsak Vay Ábrahám tett felajánlást egyébként 1825-ben, hanem Andrássy György gróf, Károlyi György gróf és mások is. Köztük volt Széchenyi naplója szerint „Pál bátyám”, „Esterházy Miska”, valamint Batthyány János, Károlyi István és Lajos is.

Metternich jövőbelátó figyelmeztetései

Bécs érdeklődését és gyanúját azonnal felkeltette Széchenyi fellépése az országgyűlésen. Metternich kancellárral – a Napló szerint – 1825. november 8-án találkozott a gróf. „Ön visszás helyzetbe került. – Az ön vége tragikus lesz” – mondta neki a bécsi kancellár vészjóslóan és sajnos sok igazsággal. De Metternichnek abban is igaza volt 1825-ben, amit ehhez hozzáfűzött: „Még nagy karrier áll Ön előtt. – ne gondoljon mára, hanem holnapra. Respice finem.” Azaz a kancellár latinul ezt idézte: „Gondolj a dolog végére.” Majd Metternich figyelmeztette Széchenyit arra, hogy a császár haragszik rá, ő (a kancellár) viszont mentegette grófot. „Vonuljon vissza. Mindkét párttal meg fog hasonulni” – zárta szavait Metternich.

Mindez figyelmeztető jel volt, és egy kicsit önmagát beteljesítő jóslat is a nagyhatalmú kancellár részéről. Széchenyi később, az 1840-es években valóban meg fog hasonulni az általa elindított reformfolyamat későbbi nemzedékeivel, elsősorban Kossuth Lajossal. És a tragikus vég sem fogja elkerülni – elmegyógyintézetben lesz öngyilkos -, és persze közben tényleg nagy karriert fut majd be, miniszter is lesz 1848-ban, de már előtte, a negyvenes években, gyakorlatilag a bécsi udvar szolgálatában, kvázi közlekedési miniszteri poszton dolgozik.

Reformerből konzervatívvá váló nemesek

De mi lett Felsőbüki Nagy Pállal? Róla kevesebbet hallunk, és ennek meg is van az oka. A magyar történelemben csak 1825 kapcsán emlegetik, aztán eltűnik. Ez azzal magyarázható, hogy Metternich és a bécsi udvar folyamatosan igyekezett „fellazítani” a nemesi ellenzék sorait. Az 1825-27-es országgyűlésben még „haladó” szellemű liberális nemesek közül sokan konzervatív fordulatot hajtottak végre pár évvel később, és ezt a Habsburgok díjazták is a harmincas éveken.

Reformerből hirtelen konzervatívvá vált Bartal György, Ragályi Antal és Dessewffy Aurél. Az ellenzékből induló Somssich Pongrác – ahogyan minderről Trócsányi Zsolt ír – személynök lesz. Majd Wesselényi Miklós hűtlenségi perében játszott kétes szerepe miatt „felfelé bukik”, és birodalmi államtanácsossá avanzsál. Pozíciókkal nyerte meg a bécsi udvar az 1830-as években a Magyarország története 1790-1848 című kötet szerint Majthényi László barsi, Siskovics József baranyai és Péchy Ferenc pesti követeket. A kormányzati „lélekvásárlás” kulcsfigurája egy Wirkner Lajos nevű személy volt, nagy valószínűséggel rajta keresztül szerezte meg az udvar az egyik legnagyobb „ellenzéki skalpot” is.

Nem másról van szó, mint Felsőbüki Nagy Pálról, akit busás haszonnal kecsegtető ügylettel csábított – feltehetően Metternich. Az akadémia felállítását kezdeményező politikusra bízták ugyanis a csődbe jutott Pálffy Ferenc gróf birtokának zárgondnokságát. Mindezt Csorba László és Velkey Ferenc írja Reform és forradalom című közös művében. A csődgondnokságot Csorba és Velkey szerint egyértelműen a kormányzat megbízásából, tehát a bécsi udvar felkérésére vette át 1832-ben Felsőbüki Nagy.

Mindennek meg is lett a hatása: az akadémia ügybuzgó híve hamarosan visszavonult az aktív politizálástól, nevével egyre ritkábban találkozunk a forrásokban, és ezzel az udvarnak sikerült kikapcsolnia egy számára veszedelmes ellenzékit. De Felsőbüki Nagy helyére hamarosan sokkal agilisabb és sokkal nagyobb kaliberű politikusok léptek, akik az 1830-as években átvették a liberális nemesi ellenzék vezetését. Hamarosan olyan neveket tanulhatott meg a magyar közvélemény, mint Kölcsey Ferenc, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos, csak hogy néhányat soroljunk a reformkor nagyjai, Széchenyi, Wesselényi és a fiatal Deák mellett.