szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

Jobs-t az igazgatótanács azonnali hatállyal elnökévé választotta, és egyúttal Cook is csatlakozik a tanácshoz.

Jobs-t az igazgatótanács azonnali hatállyal elnökévé választotta, és egyúttal Cook is csatlakozik a tanácshoz. Korábbi hírünkben csak érintőlegesen foglalkoztunk Steve Jobs levelével, amelyet az igazgatótanácsnak és az Apple-közösségnek szánt, de most közreadjuk a teljes levelet.

"Mindig azt mondtam, hogy ha eljön a nap, amikor nem tudok megfelelni az Apple vezérigazgatójával szemben támasztott kötelességeknek és elvárásoknak, én leszek az első, aki ezt tudatja veletek. Sajnos eljött ez a nap.

Ezennel lemondok az Apple vezérigazgatói pozíciójáról. A továbbiakban – az igazgatótanács beleegyezésével – az igazgatótanács elnökeként, tagjaként, és Apple-alkalmazottként szeretném tovább segíteni a vállalat munkáját.

Az utódom személyét illetően határozott véleményem, hogy a korábbi elképzelésekkel összhangban Tim Cook a megfelelő személy az Apple vezérigazgatói posztjára.

Biztos vagyok benne, hogy az Apple legszebb és leginnovatívabb napjai még előttünk állnak. Örömmel várom, hogy új szerepkörből követhessem figyelemmel és segíthessem a sikerek elérését.

Legjobb barátaim közül néhányat az Apple-nél ismertem meg. Köszönöm, hogy sok éven keresztül veletek együtt dolgozhattam.

Steve"

Reakciók Steve Jobs lemondására:
„Steve különleges látnoki képességei és vezetői erényei megmentették az Apple-t, és a világ leginnovatívabb, legértékesebb technológiai vállalatává tették” – fogalmazott az Apple igazgatótanácsának nevében Art Levinson, a Genentech elnöke. „Steve számtalan ponton és formában segítette az Apple sikerét, amivel lenyűgözte és inspirálta az Apple kiemelkedően kreatív munkatársait és világszintű vezetői csapatát. Az igazgatótanács elnökeként Steve a jövőben is az Apple-t fogja segíteni sajátos meglátásaival, kreativitásával és inspiráló erejével.”

„Az igazgatótanács teljes meggyőződéssel állítja, hogy Tim a lehető legjobb választás a vezérigazgatói szerepre” – tette hozzá Levinson. „Tim az Apple-nél eddig eltöltött 13 éve alatt kimagasló teljesítményt nyújtott, és minden tettében figyelemre méltó képességeket, illetve helyes döntéseket láttunk.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!