A NASA amerikai űrkutatási hivatal szakemberei szerint a pontos előrejelzést a becsapódás előtt nagyjából 2 órával tudják csak megadni. Az eddigi modellszámítások azonban megnyugtatóak, és arra mutatnak, hogy a 10,7 méter hosszú, 4,5 méter széles és körülbelül 6 tonna tömegű műholdból megmaradt, vagyis a Föld sűrű légkörében a súrlódásból adódó felhevülést átvészelő darabok, elkerülik a lakott területeket, és az óceánba fognak csobbanni, akárcsak annak idején a darabjaira szakadt Mir orosz űrállomás. A Mirt azonban irányítottan vezényelték vissza, így előre tudták, hogy ami megmaradt belőle, az mikor és hol vágódik be a Csendes-óceán déli medencéjének a vízébe.

A húsz éve a világűrbe telepített amerikai műhold az atmoszférába belépve mintegy 100 darabra fog szakadni, ebből a számítások szerint a 26 legnagyobb fémeleme éri csak el a Földet, a többi elég a súrlódás következtében keletkező hőtől. A legnagyobb "visszatérő" darab várhatóan 136 kilogramm, az összesé pedig nagyjából 500 kilogramm tömegű lesz. A szakemberek azonban nem győzik hangsúlyozni: 1 a 3200-hoz az esélye annak, hogy bárkit is megsebesítene a becsapódó részelemek valamelyike. Az űrkorszak több mint fél évszázados története alatt még nem történt olyan baleset, amely következtében egy földre zuhanó űreszköz darabja emberi sérülést okozott volna.

Álomszerű műholdképek a Földről - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!

USGS/NASA

A becsapódást korábban inkább október elejére várták, de az élénk naptevékenység miatt a földi légkör kissé kiterjedtebb lett, így az előzetesen számítottnál hamarabb fékeződött le a pályafutása végét járó műhold. A műholdat 1991 szeptemberében a Discovery űrrepülőgép szállította a világűrbe, és állította Föld körüli pályára. Az UARS 2005 decemberében fejezte be aktív működését.

A műhold feladata a földi felsőlégkör összetételének és a Napból érkező ultraibolya és látható fénysugárzásnak, valamint az ózonrétegnek a vizsgálata volt. Éveken keresztül szolgáltatott értékes adatokat a kutatóknak. A műhold küldetésének időtartamát a tervezők három évben adták meg, de hat műszere egészen 2005-ig működőképes maradt, így a tervezett három évből 14 év és 91 nap lett. Miután befejezte tudományos küldetését a 600 kilométeres magasságban lévő munkapályájáról, jóval alacsonyabb parkolópályára szállították le, és a végszakaszban 205-225 kilométeres magasságban kering a Föld sűrű légkörébe belépni készülő műhold.