Önnek egy rakás új értesítése érkezett
Naponta átlagosan 40-50 értesítés érkezik a telefonunkra. Nyolc órányi alvással számolva ez minden ébren töltött órában átlagosan 3 értesítést jelent. A témával foglalkozó pszichológusok szerint az értesítések nagyon komoly stresszforrást jelentenek a mai ember számára. Ön hány értesítést kap a telefonjára egy nap? Gondolkodott már azon, hogy abból vajon mennyi igazán érdemes az azonnali figyelmére?
Aki belegondol, hogy 20 percenként valami megszakítja azt, amit éppen csinál – legyen az munka vagy éppen egy baráti beszélgetés –, laikusként is beláthatja, hogy furcsa figyelmi trend lopakodott hétköznapjainkba. A telefonunkra érkező értesítések nem természeti jelenségek, amikre nincs befolyásunk, tehát valami oka biztosan van annak, amiért kérjük vagy legalábbis tűrjük őket.
Környezetterhelés
Értesítést rengeteg formában kaphatunk mobilunkon és a számítógépünkön: egy barátunk chaten számol be hétvégi élményeiről, valaki hozzászól egy nemrég megosztott fotónkhoz, közeleg kedvenc zenekarunk esti koncertje, megjött a fizetés a bankszámlánkra, egy munkatársunk meghívót küldött egy holnapi megbeszélésre, fennakadások vannak a közlekedésben a szokásos hazaúton, fontos hírek jelentek meg kedvenc hírportálunkon, frissíteni kell az operációs rendszert vagy egy alkalmazást – csak hogy néhányat említsünk.
Beállításainktól függően felvillan a képernyő, felugrik egy értesítés, ehhez adott esetben egy jól felismerhető hangeffekt is társul, rezeg a telefon, esetleg csak csendben megjelenik egy piros kis gombóc az alkalmazás ikonján vagy az alkalmazáson belül valahol. Természetesen nem mind bosszantó vagy felesleges, de minél többet kapunk és minél kevésbé relevánsakat, az értesítések egy idő után annál idegesítőbbek lesznek.
És nem csak nekünk, hanem a körülöttünk lévőknek is. Egy harsány hang érthető módon terhére lehet a környezetünknek, akár a villamoson, akár a munkahelyen szólal meg. Vagy éppen a szomszédból, ha vékonyak a falak. De egy esti beszélgetés közben a hang nélkül felvillanó telefonképernyő vagy okosóra is zavaró lehet beszélgetőpartnerünknek, még akkor is, ha mi már különösebb reakció nélkül tűrjük a gyakori fényjátékot. Ha minden ilyen alkalommal fel is kapjuk a telefont, vagy akár csak odapillantunk, azzal végképp felbosszanthatjuk a másikat: joggal gondolhatja, hogy nem rá figyelünk, bármennyire is bizonygatjuk az ellenkezőjét.
Hogy ki tehet ezekről a kellemetlenségekről és az értesítések okozta környezetterhelésről? A válasz nem egyszerű. Az operációs rendszerek és alkalmazások egyre nagyobb kontrollt biztosítanak számunkra az értesítésekkel kapcsolatban: részletesen beállíthatjuk, hogy hogyan és miről szeretnénk értesítést kapni. Majdnem mindegyiket ki is lehet kapcsolni, tehát elvileg csak rajtunk múlik, hogy mivel engedjük elterelni a figyelmünket. Azonban a legtöbb alkalmazás legalábbis erősen ösztönöz arra, hogy fogadjuk értesítéseit – vannak programok, amelyek funkcionálisan szinte büntetnek, ha nem teszünk így. Érdemes megállni egy pillanatra, és tudatosan végiggondolni, hogy milyen alkalmazásoktól milyen üzeneteket milyen formában szeretnénk kapni. Kis időráfordítással és tudatos odafigyeléssel minimálisra csökkenthetjük az értesítések zavaró hatását.
Aktív felhasználók
Már-már közhely, de csak mert igaz: a Facebook és a hasonló, alapjáraton ingyenesen működő rendszerek sem ingyenesek, csak pénz helyett az adatainkkal és a figyelmünkkel fizetünk. Ezeket az erőforrásokat aztán a cégek továbbértékesítik, immár pénzért, legegyszerűbb esetben például egy hirdetési rendszer formájában. Ezek a hirdetési felületek pedig csak akkor értékesek a platform üzleti ügyfelei számára, ha azokon keresztül hatékonyan eljuttathatják üzeneteiket a megfelelő felhasználókhoz.
A platformok üzemeltetői ezért tehát nem csak abban érdekeltek, hogy sok felhasználójuk legyen, hanem elsősorban azt szeretnék, hogy sok aktív felhasználójuk legyen, akik gyakran visszajárnak és bizonyíthatóan, akár napi szinten mérve is sok időt töltenek az alkalmazásban. Az ilyen webes alkalmazásokat üzemeltető cégek üzleti modellje olyannyira erre épül, hogy gyakran a sikeres működésük egyik legfontosabb mértékegysége az aktív felhasználók száma: az ő nagy számuk jobb esélyt teremt a fizetős szolgáltatásaik értékesítésére, ami aztán több pénzt, elégedettebb befektetőket és boldogabb részvényeseket jelent. (Egyébként a fizetős szolgáltatások – például az előfizetéses alapon működő Netflix – is sokat dolgoznak azon, hogy a regisztráltjaik rendszeresen használják a szolgáltatást. Különböző módszerekkel igyekeznek visszaterelni a felhasználókat az alkalmazásba, akik így továbbra is elégedetten fizetnek majd hónapról hónapra.)
Ahogy egy élelmiszerbolt, úgy a digitális platformok is kétféle vásárlóra (felhasználóra) célozzák a marketing tevékenységüket: új vásárlókra és visszatérőkre. Egy ábécé hirdethet különböző akciókat, vagy hűségprogramot, amivel mindkét csoportot az üzleten belülre csalogathatja. Ugyanígy egy mobilalkalmazás is hirdetheti a szolgáltatás előnyeit különböző csatornákon, hogy új felhasználókat vonzzon be. A meglévő felhasználók megtartására és aktivizálására azonban már sokkal körmönfontabb módszereket is alkalmazhat.
Egy Facebook bonyolultságú platformnál a felhasználói aktivitás rengeteg dolgot jelenthet az egyszerű tartalomfogyasztáson túl: bejegyzések, lájkok, hozzászólások, megosztások, új ismerősök, különböző tevékenységek eseményekkel, csoportokkal, oldalakkal, apróhirdetésekkel kapcsolatban. Tehát amikor a Facebook emlékeztet minket egy volt osztálytársunk születésnapjára, akkor nem csak nekünk tesz szívességet, hanem a saját pecsenyéjét is sütögeti. Ezzel ösztönöz minket és ismerősi körünket az alkalmazás gyakoribb és aktívabb használatára: megnyitjuk az alkalmazást, írunk egy kedves bejegyzést, az különböző reakciókat kap és ezzel beindul a láncreakció, amelynek végén ott van az, hogy a facebookozásunk újabb percei alatt több hirdetést tud megmutatni a rendszer. A vállalat pedig több pénzt keres.
Szükségleteink és függőségeink
Ez a kettősség az egyik legfőbb csapda, hiszen elhiteti velünk, hogy az értesítések hasznosak számunkra.
Maslow piramisa az ember alapvető szükségleteiről egyből a fiziológiai-biológiai szükségletek és a biztonság után sorolja a valahova tartozás és az elismerés igényét. A közösségi média kiválóan alkalmas ezeknek az igényeknek a többé-kevésbé valós kielégítésére, egyes kutatások szerint olyannyira, hogy szélsőséges esetben akár a legfőbb forrását is jelentheti a valahova tartozás érzetének.
A közösségi média használat egyes vélemények szerint a szerencsejátékhoz hasonló végtelen ciklusokba képes terelni a felhasználókat: a szinte végtelen mennyiségben elérhető tartalmak izgalommal és várakozással töltenek el bennünket, egyre könnyebb bármilyen módon részt venni a közösségben, a tevékenységünkre kapott visszajelzések pedig egyfajta jutalmazási mechanizmusként hatnak az agyunkra. Sőt, mint azt tudósok nemrég kimutatták, akit a Facebookon egy hozzászólással vagy más formában felidegesítenek, az ahelyett, hogy otthagyná az oldalt, hajlamos még több időt tölteni rajta.
Ha valaki különböző virtuális közösségek tagjaként bekerül egy ilyen ciklusba, akkor egy idő után könnyen érezheti úgy, hogy elmegy mellette a világ, ha nem figyeli folyamatosan a történéseket: ez a Fear Of Missing Out-nak (röviden FOMO-nak) nevezett érzés, az attól való félelem, hogy valamiből kimaradunk.
Ennek túlzásba vitele és kizárólagossága kimondottan ártalmas az emberek számára: a közösségimédia-függőség a szerencsejáték- vagy videojátékos addikcióhoz hasonló, különböző, változó súlyosságú szorongásos és figyelemzavaros tünetekkel járó mentális rendellenesség. Az Egészségügyi Világszervezet egyértelmű tudományos bizonyítékok hiányában ugyan még nem ismerte el külön betegségként, mégis sokan tekintenek rá és kezelik valódi függőségként: elvonási tünetekről beszélnek, digitális detoxikálóba mennek, vagy akár a közösségi média teljes mellőzése mellett döntenek.
A közösségimédia-vállalatok viszont éppen abban érdekeltek, hogy ezek az érzések erősek és tartósak legyenek, mivel bevételük jelentős része így vagy úgy az aktív felhasználók számától függ. Ennek a fenntartását tehát nem bízhatják a véletlenre: nagyon is tudatos, sokszor kimondottan tudományos módszereket igyekeznek alkalmazni a cél elérése érdekében.
Growth hacking
A nagyobb technológiai cégeknél és különösen a közösségi média-platformok háza táján legtöbbször külön csapat foglalkozik a növekedés felturbózásán. Ez a marketing egy külön területe, a growth hacking, ami gyakran közelebb áll a technológiához, mint magához a marketinghez. Programozók, adattudósok, designerek és különböző termékmenedzserek dolgoznak azon, hogy a felhasználók száma a lehető leggyorsabban növekedjen, továbbá hogy a már meglévő felhasználók is többet és aktívabban legyenek jelen az alkalmazásban.
A growth hacking sokmindent jelenthet a vírusmarketingtől kezdve a közösségi médiás csatornák kreatív használatáig. A témánk szempontjából érdekes területe az, amikor a felhasználók aktivizálására a cég a saját platformját használja. Ilyenkor egyrészt olyan új funkciókat fejlesztenek, amelyeken keresztül a felhasználók valamilyen közreműködésével érhetnek el további embereket (például “Hívd meg a barátaidat!”), másrészt a már meglévő funkciókat alakítják ki úgy, hogy az folyamatos visszatérésre ösztönözze a felhasználókat (értesítések). Ezeket aztán igyekeznek úgy megjeleníteni a mindennapi használat során, hogy az alkalmazás természetes részének hassanak.
Az alkalmazáson kívül megjelenő, platformszintű értesítéseknek (push notification) is külön szakterülete van, amely a megfelelő személyre szabott tartalom kialakításán túl azzal is foglalkozik, hogy mi a legideálisabb időpont és gyakoriság az üzenetek kiküldésére. A cégeknek érdemes erre komoly erőforrásokat fordítani és ezek mentén optimalizálni a tevékenységüket. A megfelelő értesítések hatékonyabban érik el a kívánt célt, míg a túl gyakori és irreleváns üzenetek csak felbosszantják a felhasználókat, akik aztán kikapcsolják az adott alkalmazás értesítéseit, esetleg magától az alkalmazástól is megszabadulnak.
| Az értesítés mint kétes gyakorlat |
Andrew Wilshere angol designer és író blogjában azt fejtegeti, hogy az értesítések napjainkban valójában inkább dark patternek, mint hasznos segítőink. A dark pattern (szó szerinti fordításban “sötét mintázat”) egy olyan kétes gyakorlatot jelent, amivel az alkalmazások készítői megtévesztik, manipulálják, vagy becsapják a felhasználókat, hogy olyan dolgokat tegyenek meg, amiket egyébként nem szerettek volna. Ha foglalt már szállást az interneten, akkor bizonyára találkozott olyan sürgető üzenetekkel, amelyek szerint az adott területen hatalmas az érdeklődés és éppen 45-en gondolkodnak rajta, hogy lefoglalják pontosan ugyanazt a szobát ami minket is érdekel – az ehhez hasonló üzenetek is ilyen kétes megoldások, dark patternek. Wilshere szerint a közösségi médiás értesítések jó része nem sokban különbözik ezektől a megtévesztő üzenetektől. Több példát hoz a Facebook, a LinkedIn és a Twitter notifikációi közül, amelyek mögött nincs valós történés: ál-értesítések, melyek csak arra szolgálnak, hogy visszacsalogassák a felhasználókat az alkalmazásba akkor is, ha éppen nem történt semmi figyelemre méltó. Valakik megnézték a profilunkat, valami történt 6 éve ezen a napon, ismerőseink számunkra ismeretlenek bejegyzéseit lájkolták. Ha az értesítéseket a marketing egy formájának tekintjük, ahogy azt korábban tárgyaltuk, akkor ezeket az ál-értesítéseket nagyjából a kéretlen e-mailekkel, a spamekkel sorolhatjuk egy kategóriába. |
A hatalom a tiétek
A téma azonban bőven túlmutat hétköznapi függőségeinken. Ahogy az amerikai designer, Aza Raskin fogalmazott egy interjúban, ezek a módszerek alapvetően az elménk sérülékenységeit használják ki és fordítják ellenünk. Technológiával átszőtt világunkban a figyelem már annyira értékes erőforrás, hogy érvelése szerint, aki az emberek figyelmét képes irányítani, az valójában a világot tudja irányítani. Ő egyébként nem egy átlagos designer: annak a Jef Raskinnek a fia, aki a Human-computer Interaction (a mérnöki és pszichológiai tudományoknak az emberek és számítógépek közötti interakcióval foglalkozó szakterülete) egyik legnagyobb szaktekintélyeként az Apple-nél a 70-es évek végén részt vett az első Macintosh számítógépek megalkotásában. Aza így a technológiai világ központjában, annak aranykorában nőtt fel, széleskörű szakmai tevékenysége mellett pedig mostanában a Center For Humane Technology (nagyjából “Emberséges Technológiáért Központ”) nevű kezdeményezés egyik alapítójaként kap egyre nagyobb figyelmet.
Ez a társaság a figyelmünket etikátlanul kihasználó cégek ellenében egy olyan jövőért dolgozik, ahol a technológia valóban segíti az embereket, ahelyett, hogy kifacsarná az erőforrásaikat a profit érdekében. Az ő tevékenységük is jó példa arra, hogy a Facebook és más cégek sokszor etikátlan gyakorlata egyre több és egyre élesebb kritikát kap nem csak a közvélemény részéről, hanem a szakmán belülről is. A hírekben szereplő botrányok általában a túlzásba vitt értesítéseknél is komolyabb témákról szólnak – adatgyűjtési visszaélések, választások befolyásolása, szélsőséges politikai csoportok közvetett támogatása, online zaklatásokkal és gyűlöletbeszéddel kapcsolatos tétlenség –, de az amerikai törvényhozás épp pár hete foglalkozott a cégek tartalomajánló algoritmusainak szabályozásával, ahol a Center For Humane Technology képviselője is felszólalt, rámutatva a közösségi média cégek elképesztő hatalmára amivel magukhoz láncolják a felhasználókat.
A figyelemért folytatott harcban így tehát nem vagyunk teljesen magunkra utalva. Most már az okostelefon-gyártók is igyekeznek segítségünkre lenni a mentális egészségünk megőrzésében: az Apple telefonjain és táblagépein 2018 óta futó ScreenTime rendszeres jelentést készít nekünk az eszközhasználati szokásainkról, így monitorozhatjuk mivel töltünk esetlegesen túl sok időt, de akár korlátozhatjuk is saját vagy családtagjaink képernyőidejét rendszer szinten vagy alkalmazás-típusok szerint. Az androidos eszközökön idén jelentek meg a digitális egészséget támogató funkcióik, amelyek közül a legújabb, a Focus Mode egyfajta “Ne zavarjanak” kapcsoló, amit élesítve a rendszer korlátozza a figyelmünket nagymértékben elterelő alkalmazásokból érkező üzeneteket. Vannak tehát szövetségeseink, de az odafigyelés és a tudatos döntések meghozatala továbbra is rajtunk múlik.
A szerző közel 15 éve dolgozik webes és mobil alkalmazások felhasználói felületein. Jelenleg egy osztrák központú szoftvercég UX Designer csapatvezetője, emellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen 2013 óta futó digitális product design tanfolyam társalapítója és egyik vezetője.
Ha érdekli a technológia fejlődése, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
