Nem egyszerű dolog 30 ezer különböző formátumú történetet elemezni, és a Torontói Egyetem szakemberei is számítógépes nyelvészeti eszközöket hívtak segítségül ehhez. Arra voltak kíváncsiak, mitől válik egy-egy történet lenyűgözővé, míg más feledhetővé, akár ugyanannak az írónak a tollából.

A kutatók nem ragadtak le a könyvek elemzése mellett: a regényeken kívül adatokat gyűjtöttek filmek, tévéműsorok és adománygyűjtő helyek szövegeiről, rengeteg sztorit áttekintve. A számítógépes nyelvészet segítségével számszerűsíteni tudták a történetmesélés elemeit, nyomon követhették a mondanivaló érzelmi tónusát és vegyértékét. Ez utóbbi, a kémiából kölcsönzött kifejezés azt méri a használt szavak alapján, hogy egy szöveg mennyire pozitív (olyan szavak szerepelnek például, mint szeretet, szépség) vagy negatív (pusztulás, katasztrófa).

Elsősorban arra figyeltek, hogy miként fordul a narratíva, azaz hogyan változik egy-egy karakter sorsa, szerencséje sikerről kudarcba vagy fordítva. Más, a mondanivalóhoz tartozó jellemzőket is vizsgáltak, például az érzelmek tónusának ingadozását, a szavak számát és a használt nyelv összetettségét. Az egyes területek speciális jellemzőit is ellenőrizték, például a filmek költségvetését, a tévéműsorok megjelenési évét és az adománygyűjtő bemutatók kategóriáját. Arra gondoltak, hogy mindezek feltárása magyarázatot adhat a történet sikerére.

Az persze, hogy kinek, mi tetszik, meglehetősen szubjektív, ezért a kutatók megpróbáltak objektívebb mutatókat keresni. Az adott történet sikerét is többféleképpen mérték. A filmek és a tévéműsorok esetén az IMDb (a legnépszerűbb film- és tévéműsor-besorolási oldal) értékelés alapján, a könyveknél a Project Gutenberg letöltéseinek számával, az adománygyűjtési kampányoknál pedig azzal, hogy elérte-e végül a célját a GoFundMe platformon.

Az eredmények elég egyértelműek voltak: azok a történetek bizonyultak a legsikeresebbnek, ahol többször fordult meg a narratíva, és drámaibb volt az érzelmi hangvétel. A filmeknél ez a fajta megfordulás magasabb pontszámot eredményezett az IMDb-n, és a tévéműsoroknál is jobb volt a nézettség az ilyen, több „sorsfordítást” tartalmazó műveknél. A regényeknél, ahol vizuális és audiovizuális (képi és hangi) elemek nélkül, csak szövegeket lehetett elemezni, hasonló volt az eredmény: azokat a történeteket töltötték le gyakrabban a Gutenberg Projectből, amelyek több visszafordítást tartalmaztak. Az adománygyűjtő kampányok sikere pedig közel 40 százalékkal nőtt, ha a történeteikben gyakori és jelentős fordulat következett be.

A Science Advances folyóiratban részletezett kutatásnak persze voltak korlátai is. Például hogy a használt számítástechnikai eszközök nem képesek teljes mértékben megragadni az emberi érzelmek sokféle árnyalatát. Egy történet tartalmazhat morálisan kétértelmű dolgokat is (például amikor egy rossz emberrel jó dolog történik), amelyeket a számítógép nehezen értelmezhet helyesen. Így a visszafordítások mérése nem mindig igazodik tökéletesen ahhoz, ahogyan az olvasó érzékeli a narratívát.

A jövőbeli kutatások feladata tehát az, hogy ellenőrzött kísérletekkel kezeljék ezeket a korlátokat, ami segíthetne meghatározni a narratíva megfordulásának pontos hatását az olvasóra. Fel lehetne tárni a narratíva más tényezőit is, például a visszafordítás szabályosságát vagy azt, hogy miként alakul a visszafordítások mérete a történet során.