szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Miután a kínaiakat kiszorították Európából, megnyílt az út a Jüllich Glas előtt.

Bővülő exportlehetőségekkel számol a Jüllich Glas Holding Zrt. A magyar tulajdonú, székesfehérvári cég felkészült arra, hogy rövid időn belül a jelenlegi három-négyszeresére növelje a termelését.

Az 1984-ben alapított társaság 2011-ben indította be napelemgyártó üzemét Székesfehérváron, az akkor megfogalmazott várakozásai bejöttek, a szolártechnológia iránt egyre nagyobb az igény Magyarországon, a vezető piacokon pedig akár készlethiány is kialakulhat.

Warvasovszky Donát, a solar üzletág vezetője azt mondja, a kínai napelemek Európába irányuló exportjának korlátozása után javult a cég versenyképessége, és az ár mellett előtérbe került a minőség is.

A vállalat jelenleg kizárólag szilíciumkristályos paneleket gyárt, az értékesítés zömét ezen belül is az úgynevezett polikristályos napelemek teszik ki. Egy 2009-ben indult, mintegy 800 millió forintos kutatás-fejlesztési projekt keretében üvegbe integrálható napelemcellát is fejlesztettek, ezek gyártását azonban csak egyedi igények szerint végzik. A hosszú távú tervek között szerepel a vékonyfilmes, nanotechnológiás termékek előállítása is. A 13 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban évente 20-25 ezer napelempanel készül, az üzemben mintegy 40 fő dolgozik.

A Jüllich Glas Solar árbevétele évente 1,2 milliárd forint körül alakul, adózott eredménye tavaly 120 millió forint volt.

Magyarországon az úgynevezett háztartási méretű kiserőművek elterjedése hajtja a keresletet, és a cég várakozásai szerint ez a tendencia fenn is marad. A (meleg víz előállítására alkalmas) napkollektorok népszerűsége viszont jelentősen csökken, ezek forgalma a korábbinak mintegy tizedére esett vissza.

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Hatszor gyorsabb a hangnál, és Pekinget is könnyen elérheti Tajvan új rakétája

Hatszor gyorsabb a hangnál, és Pekinget is könnyen elérheti Tajvan új rakétája