szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A mai huszonévesek szerint legnehezebb együttdolgozni az éppen munkába álló 18-20 évesekkel.

Az úgynevezett Z generáció (vagyis az 1995 után születettek) legkritikusabb munkahelyi megítélői nem a középkorúak, és nem is az öregebb korosztályok tagjai. A Coaching Team Kft. 712 fő megkérdezésével készült friss felmérése szerint az éppen most munkába álló 18-20 éves kezdőkről leginkább az Y generáció tagjai (vagyis az 1982-1994 között születettek) mondták azt, hogy nehéz velük együttdolgozni.

Az Y korosztály a munkahelyén leginkább az X generációba tartozókkal érti meg magát, vagyis a 33-50 év közöttiekkel. Az X generáció számít ma a legnépszerűbb korosztálynak, a kutatásban nyilatkozók szerint velük lehet a leginkább együttműködni.

Túry Gergely

A nyugdíj előtt álló dolgozók azt mondták, hogy az alattuk lévő (X) generációval még jól együttdolgoznak, az Y tagjaival már nehezebben jönnek ki, a Z pedig már „igazi kihívást” jelent számukra. Abban azonban minden korosztály egyetértett, hogy a 70 év feletti veteránokkal a legnehezebb együttdolgozni.

A kutatás készítői szerint az együttműködés két leggyakrabban említett gátja a versenyhelyzet és a stressz. A versenyhelyzetet leginkább a fiatalabbak illetve a nők találják problémának, a stresszel kapcsolatban pedig inkább az idősebb, ötvenes-hatvanas korosztály tűnik a legpesszimistábbnak. Az Y generáció számára jelent meg a legkevésbé a stressz gátló tényezőként, holott ezt a korosztályt szokták a legstresszesebbnek nevezni, úgy tűnik, hogy az együttműködés kapcsán ez a többiekhez mérten kevésbé zavarja őket.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg