szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lelátókkal körbezárt, vagyis futópálya nélküli új stadionja épülhet a Vasasnak, ezt onnan lehet tudni, hogy Orbán Viktor ilyet szeretne.

A miniszterelnök és a Vasas viszonya is szóba került abban az interjúban, amelyet Markovits László Vasas-elnök adott a Digi Sport csatornán Szombathy Pálnak.

Markovits László azt mondta, hogy már nagyon várják, hogy találkozzanak Orbán Viktorral, ugyanis ott kerülhet véglegesítésre az a  keretösszeg, amiből a Vasas az állami tulajdonú létesítményeit fejlesztheti 2020-ig. A Vasas tervezett új létesítményei ugyanis nem Vasas-tulajdonban, hanem állami tulajdonban lesznek. Jelenleg egyébként az új kézicsarnok és a Kubala-fociakadémia épületére rendelkeznek jogerős építési engedéllyel.

A leendő új Vasas-stadionról azt mondta Markovits, hogy ezen a nyáron aligha kezdik még bontani a Fáy utcai focistadiont, mert a kormányhatározat után 8-10 hónap kell majd a beruházás előkészítésére, vagyis az építkezés legkorábban jövő nyáron kezdődhet.

Digi Sport

Az új stadion hasonló méretű lehet, mint az új MTK-aréna, mondta, hozzátéve, hogy Orbán Viktor megfogalmazta igényét, hogy lelátókkal körbezárt stadion épüljön, ez azt jelenti, hogy futópálya nélküli klasszikus focistadiont szeretne a miniszterelnök. "Ebben az esetben 5 ezres stadionunk mindenképpen lesz, de legalább ilyen fontos tervünk egy új füves edzőpálya építése is mellette” – mondta Markovits.

„Március 16-án lesz 104 éves a klub, s szerintem tévhit, hogy Orbán Viktor a Vasast nem szereti, mint ahogy az is, hogy ez egy kommunista egyesület lenne" – mondta Markovits, hozzátéve, hogy természetesen vannak baloldali gyökerei, melyeket nem tagadunk meg, hiszen munkásemberek alapították az egyesületet.

Orbán nemrég azt nyilatkozta a felcsúti Puskás fociakadémia lapjának, hogy hamarosan tárgyal a Vasas új létesítményeiről, pedig a Vasas-szurkolók mindig elküldik őt melegebb égtájakra, amikor csapatával játszanak. (Ezt a Vasas-szurkoló Schiffer András igazította ki azzal, hogy Orbán Puskás akadémiája és a Vasas nem is ugyanabban az osztályban játszik, így aligha találkoznak.)

Markovits szerint a miniszterelnöki találkozón szóba kerülhet majd a kézilabdacsarnok felépítése, és esetlegesen egy Vasas-uszoda építése is, bár az is megoldás lehet, hogy ha a felújított Dagály-uszodában lenne a Vasas otthona.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

A retró húrokat pengető vadonatúj Renault 5 Magyarországra érkezett

A retró húrokat pengető vadonatúj Renault 5 Magyarországra érkezett

Magyar Pétert választották az Év emberének a HVG olvasói

Magyar Pétert választották az Év emberének a HVG olvasói

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

A Real Madrid nyerte az Interkontinentális Kupát

A Real Madrid nyerte az Interkontinentális Kupát