szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tanácsadócégnél 600-an dolgoznak, az újonnan felvett gazdasági és jogi szakon végzettek ősztől állhatnak be.

A könyvvizsgálattal, üzleti-, adó-, és tranzakciós tanácsadással foglalkozó cég budapesti irodája az elmúlt két évben összesen száznál is több új kollégát vett fel Magyarországon. A cég most nagyságrendileg ugyanekkora felvételre készül, elsősorban pénzügyi, gazdasági vagy jogi végzettségű, utolsó éves és frissdiplomás fiatalokat keresnek, őszi munkakezdéssel.

shutterstock.com

„A fiatalok akár a hálózathoz tartozó külföldi irodáknál is kipróbálhatják majd magukat, ahol értékes, nemzetközi szakmai és gyakorlati ismeretek birtokába juthatnak, ezt pedig később, Magyarországra visszatérve kamatoztathatják” – mondta Debreczeni Dóra, az EY HR-igazgatója.

2014-ben a helyi ügyfelek igényeit kiszolgálva duplájára nőtt az EY ideiglenes kiküldetésben lévő magyar munkatársainak száma a megelőző évhez képest, ami azt jelenti, hogy a régióból majdnem minden ötödik külföldön dolgozó kolléga a magyar irodától indult külföldi tapasztalatszerzésre. Mindez egy, a társaság által tudatosan ösztönzött folyamat része, amivel a fiatal magyar szakemberek külföldi tapasztalatgyűjtését támogatja. Tavaly a kiküldetésben lévő magyar munkatársak négyötöde adótanácsadási vagy könyvvizsgálati területen dolgozott valamely európai országban (például Németországban vagy Nagy-Britanniában), többen pedig az Egyesült Államokban, New Yorkban kaptak lehetőséget a bizonyításra.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat