Náci szimbólumokkal kampányolt az Amazon
Náci és japán szimbólumokkal borította el New York metróit az Amazon egy új filmsorozat reklámkampányának részeként. A botrány nem maradt el, a metrókat már sikálják.
Giga reklámkampányt indított az Amazon.com a hamarosan induló „The Man is High Castle”’ című filmsorozat népszerűsítésére. A sorozat Philip K. Dick „Az ember a Fellegvárban” című regénye alapján készült, a történet lényege pedig az, hogy Japán és Németország válik a második világháború győztesévé, és ez a két ország uralkodik az Egyesült Államok felett is. A történet a hatvanas évek két részre osztott Amerikájában játszódik, az első epizód vetítése november 20-án volt.
A film plakátján az amerikai szabadságszobor látható, amely a karját náci köszöntésre lendíti. Az Amazon hatalmas reklámhadjáratot indított, amelynek részeként New Yorkban 260 olyan plakátot helyezett el, amelyen a szabadságszobor magasra lendíti a kezét, a metró Times Square és Grand Central állomás közötti szakaszán közlekedő szerelvények üléseit pedig náci és japán szimbólumokkal borította be. Ez utóbbi azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, így ma az Amazon kénytelen volt bejelenteni, hogy bár december 14-ig tartott volna a kampány, a metró üléseiről eltávolítják a közfelháborodást kiváltott képeket.