szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A PepsiCo nyeresége és árbevétele is nagyobb lett a cég pénzügyi harmadik negyedévében az elemzők által vártnál.

Az amerikai üdítő- és chipsgyártó cég csütörtökön azt közölte, hogy 1,99 milliárd dolláros profitot ért el a három hónapban az egy évvel korábbi 533 millió dollár után. A tavalyi összehasonlító adatot 1,4 milliárd dollárral rontották a venezuelai helyzettel kapcsolatos költségek.

Az idei harmadik negyedévben a részvényarányos eredmény 1,37 dollár lett, egyszeri tételek nélkül pedig 1,40 dollár. Ez utóbbi alapján a szakértők gyengébb adatra, 1,32 dollárra számítottak.

A vállalat árbevétele a tavalyi harmadik negyedévi 16,33 milliárd dollárról 16,03 milliárd dollárra csökkent, de felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 15,89 milliárd dollárt.

Csütörtökön a PepsiCo 4,71 dollárról 4,78 dollárra javította fel az idei év egészére vonatkozó részvényarányos eredményvárakozását.

 A PepsiCo részvényének az árfolyama az év eleje óta 7,5 százalékkal, az elmúlt 12 hónapban 16 százalékkal erősödött a New York-i értéktőzsdén.

Ecuador jelenlegi elnöke nyerte meg a választást, ellenfele újraszámlálást követel

Ecuador jelenlegi elnöke nyerte meg a választást, ellenfele újraszámlálást követel

Magyar Péter megígérte, a Tisza győzni fog a választáson, mert bár a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Magyar Péter megígérte, a Tisza győzni fog a választáson, mert bár a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Mickey Rourke-ot kirúgták a Big Brotherből, miután homofób megjegyzéseket tett

Mickey Rourke-ot kirúgták a Big Brotherből, miután homofób megjegyzéseket tett

Lebutított bosszú – így csúszott félre a Last of Us második évada

Lebutított bosszú – így csúszott félre a Last of Us második évada