szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az energiamenedzsment és automatizálás specialista-cége leigazolta ú országigazgatónak Veres Zsoltot.

A Schneider Electric magyarországi leányvállalata bejelentette, hogy Veres Zsolt tölti be a mintegy 1500 főt foglalkoztató hazai szervezet országigazgatói pozícióját.

Schneider Electric

Az 50 éves menedzser a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett szakember eredetileg villamosérnökként diplomázott, majd a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után mester-tanulmányait a milánói SDA Bocconi menedzserképző iskolában folytatta. Az IBM Hungary Kft.-nél kezdte pályafutását, ahol 12 évet dolgozott különböző értékesítési vezetői pozíciókban. 2002-ben csatlakozott az SAP-hoz, kereskedelmi igazgatóként, ezt követően és az Oracle vállalatnál töltött kétéves kitérő után ismét visszatért az IBM-hez, ahol 5 évig vezérigazgatóként irányította a szervezetet, majd a kelet-európai kormányzati szektort.

Az eddigi vezető, Spilkó József a cég regionális üzletfejlesztésének irányítását vállalta el.

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását